Az első, ami a filmnézés során kb. félóra után eszembe jutott, a Nem félünk a farkastól. A végén pedig, hogy tíz perccel megvágva talán tízest is meg tudtam volna adni rá (annak ellenére, hogy az Albee-darab filmje több, mint két órás volt).
Ahogyan ott a család és az egyetem körül forog a veszekedés, itt a család és Hollywood körül, miközben a mindent átitató rejtőzködő rasszizmusról is elhangzanak érdekes mondatok. Nagyon jók a monológok, sokkal feszültségkeltőbbek, mint a dialógusok, és imádtam Rév Marcell képeit. Különösen Zendayáról, aki a mimikájával megvett kilóra…