Már a film plakátjából is éreztem, hogy ez nem lesz egy mellkas kímélő alkotás (kell ide tömérdek mély levegő, hogy a bordaizom feszüljön, és ellazuljon, a szemideg szüntelen megrezzenjen). Életemben nem láttam még csak ehhez hasonló alkotást sem, maga az ötlet, hogy gyerekekkel, Isten gyermekeivel vigyék vászonra Madách zseniális művét, eleve felszögeli az i-re a krisztusi pontot.
Az egész film alatt belélegeztem a bűnt, zavarba ejtő volt a gyerekszínészek ártatlanságát zsenialitását látni, egészen elképesztő, de szégyelltem magam, a billogos fajbélyeget: hogy ember vagyok – azt. És Lucifer, édes Istenem, hol szedték őt össze? Zsigerig hatolt. Megrontott és kinevetett és játszott velem, majd eldobott.
Küzdj, ember! Isten árnyékában, Lucifer kacajában.