Bergman főműve. Elképesztően tömény, ha 100 életem lenne se tudnék ennyi tapasztalatot gyűjteni, stílus-forma-vizuális érzéket fejleszteni, és ezt ilyen hitelesen kinyilatkoztatni. Ezzel a művel Bergman bekerült a fejemben a „Dosztojevszkij-terembe”. Igenkevesen foglalnak ott csak helyet, talán Dosztojevszkij és Rembrandt közé került. Miközben nézi az ember, mintha apró áramütések érnék végig mindenhol, össze-vissza áll a szőr a kezén, a nyakán, végig „libabőrös”. Nagy élmény.