Előre le kell szögeznem, hogy új kedvenc szuperhőst avattam. Persze Amerika kapitány, Vasember és népes kompániájuk mind szerethetőek és csodásak a maguk nemében, Wade Wilson viszont szembeszélnél is lazán arcbahugyozza őket.
Épp ezért volt fájó pont az a klisémise, amit az alkotók összerittyentettek háttértörténet néven. Annak ellenére, hogy néha húzgáltam a szám, a karakterek azért röhögve elvonszolták az egész filmet a hátukon. Még ha a gonoszok kissé vér- és motivációszegények is lettek, Wade maga kellően komplex volt, a dumájáról pedig, úgy hiszem, senki számára sem kétséges, hogy nagyon ott van.
Szerintem ez az első film, ahol nem éreztem, hogy túltolták a trágárságot, pedig a szkriptírók nem voltak épp szende szűzleánykák, és ez azért nagy szó. Az meg, hogy ez a trágárságorgia még képes is volt megnevettetni, számomra még nagyobb.