A Stranger Things elhappolta a figyelmet, ami ennek a sorozatnak járt volna. Pedig marhára megérdemli.
Kerek történet két részben, tizenegy epizódban. Érdekes egyvelege a realisztikus drámának és a tündérmesének; vannak benne teljesen csillámporos, felemelő pillanatok, amikor az ember a fejét rázza, hogy „na jó, ezt már én sem hiszem el,” máskor meg keményen szívbe markoló. Nem mindig tudtam eldönteni, hogy camp akar-e lenni, vagy Wire-stílusú dráma, de nem is volt igazán fontos, így is megvettem kilóra. A négy kölyök zseniálisan alakít végig (megint: akik a Stranger Things gárdájától vannak elhasalva, azok nézzék meg ezt is). A zene természetesen ott van a szeren, és a hip-hop műfaj születését is végignézhetjük, olyan szép társadalmi kontextusban, hogy tanítani kéne. A női főszereplőnek tényleg erős hangja van, nem csak a levegőbe mondogatják, és a mellékszereplők között is volt nagyon sok erős, szerethető színész. Meg Jimmy Smits, aki külön jutalomjáték.