A magyar filmekben valahogy népszerű ez a kisemberek ügyeskedéséről szóló alaptörténet, és ez a film – akárcsak az első része – nagyon jól eltalálja a harmóniát kisstílű ügyeskedés és túljátszott ripacskodás, kivárásos helyzetkomikum és unalomba csúszó túlnyújtás, ismételt geg és lerágott csont humor között.
A másik érték filmtechnikailag, amit én személy szerint nagyon élveztem, az egy helyszínes forgatás. Valahogy kap egy színházi adaptáció hangulatot az egész film azzal, hogy szinte végig a büfé környékén vagyunk, bár meg kell jegyeznem, hogy abban a kis kitérőben, amikor mégis elhagyjuk egy kicsit, külön növeli a filmélményt ez a kis dinamika és látótérbővülés.
A karakterek, a dramaturgia és a színészi játék professzionális. Utóbbi vonatkozásában szeretném kiemelni – és ebben Rudinak rendezőként is érezni a keze nyomát – hogy a színésztársak nagyon lendületben tartják a közös ökörködést és mégis kordába szorítják a ripacskodásra egyébként hajlamos játszótársakat.