Üvegtigris 2 (Üvegtigris 2.) (2006) 75% 264★

Nekem ez a kedvenc részem. Az igazi magyar humor:)
Sokat lehet rajta nevetni. Általában nyáron veszem elő:P

Megint kicsit szembemenve a fősodorral, szerintem ez a rész a legnagyobb melléfogás az Üvegtigris történetében. Ahogy utaltam rá a harmadik rész értékelésében, sokkolóan bántó élmény volt anno először megnézni, még bőven az első rész hatása alatt. Akkoriban úgy voltam vele, a nem végleges változat köröztetése vágott alá ennek a mozinak, de az idő múlásával lettek egyéb teóriáim is.

Azt például máig is hiszem, hogy Kapitány Iván hiánya a stábból rettentően meglátszik a végeredményen. Egyrészt, miközben a második rész mindössze három perccel hosszabb elődjénél, néha azt az érzést kelti a nézőben, hogy sosem akar véget érni. A módszer azonos, ezúttal is egymáshoz lazán kapcsolódó jeleneteket fog össze valamiféle kerettörténet, de a kalandból kalandba átúszás egyszerűen nem sikerül jól, mintha menet közben hálóba akadnánk. Rengeteg a groteszk elem (Kavics temetése egyenesen szörnyű), az értelem nélküli időhúzás (Bajuszék hülyülése a radarral, még ha annak lesz is értelme a sztori alakulásában, avagy a részeg sofőr esete), és egyértelműen túltolják az érzelgősséget. Nagyon kiábrándító például azzal szembesülni, hogy Lali életének félresikerültsége, vakvágány mivolta ennyire túl van hangsúlyozva, miközben az első rész a maguk egyszerűségében és szerencsétlenségében is nagyszerű emberekről szólt még. Erre a vonatra egyébként a harmadik rész is felült, elhintve a gondolatot, hogy Lali és rajta keresztül Rudolf Péter azért egy icipicit a lelke mélyén gyűlöli ezt az egészet… Nem feltételezem, de mesterien prezentálja a méla undort.
A kerettörténet ezúttal természetesen egyáltalán nem fogja össze olyan ügyesen a klipeket, mint az elődnél, megint csak azt gyanítom, hiányzott Kapitány képessége arra, hogy megfeszítse, dinamikusabbá tegye a filmet a legfinomabb apró részletektől a nagy egész átlátásáig.
Ugyancsak visszaköszön a meglepetésfaktor hiánya: 2001–2003 körül elképesztő élmény volt találkozni egy olyan filmmel, mint az Üvegtigris, túlzás nélkül úgy tűnt, az évszázad magyar filmjére talált rá az ember. A második rész elé már nagyon konkrét elvárásokkal ült le mindenki, és alighanem a készítők is elsősorban az első részben látottak megismétlését tűzték ki maguk elé célul. Ez már törvényszerűen nem annyira érdekes, izgalmas megmozdulás így.
Végeredményben: jók a dumák és egy-egy jelenet tényleg jól sikerült. A zene bántóan nem fain, csak aláhúzza azt az erőteljes „ez már a Balkán” érzetet, ami az első részből teljesen hiányzott (hála égnek!), túl sok az elvont és túltolt ökörség-kreténség, a karakterek pedig nem egy esetben már önmaguk paródiái inkább – Csoki és Róka mindenképpen.

Írtam már, szerintem az Üvegtigris nem volt egy folytatható film, és a második része ezt be is bizonyította. A harmadik nagyon más, talán kicsit jobb, de semmiképp sem esszenciális Üvegtigris élmény.

A ritka eset, amikor a második rész sokkal jobb mint az első. Tagadhatatlanul élveztem és tetszett az első rész, de a második húúú!
Nagyon vicces volt. Sírva nevettem.

Méltó folytatása az első résznek, bár -mint általában- messze nem üt akkorát.
Ezért nem a kedvenceim között tartom számon, de megérdemli a maxpontot.

Ìzi ràjder volt mèg ez a rèsz is.

Érezhető javulás az előzőhöz képest. Tényleg éreztem valami történetet a sok hülyeség mellett és több poénon tudtam mosolyogni.
Eskü Kálloy Molnár Péter részei a legjobbak mindkét részben :D Jó volt Gesztesit is látni.

A magyar filmekben valahogy népszerű ez a kisemberek ügyeskedéséről szóló alaptörténet, és ez a film – akárcsak az első része – nagyon jól eltalálja a harmóniát kisstílű ügyeskedés és túljátszott ripacskodás, kivárásos helyzetkomikum és unalomba csúszó túlnyújtás, ismételt geg és lerágott csont humor között.
A másik érték filmtechnikailag, amit én személy szerint nagyon élveztem, az egy helyszínes forgatás. Valahogy kap egy színházi adaptáció hangulatot az egész film azzal, hogy szinte végig a büfé környékén vagyunk, bár meg kell jegyeznem, hogy abban a kis kitérőben, amikor mégis elhagyjuk egy kicsit, külön növeli a filmélményt ez a kis dinamika és látótérbővülés.
A karakterek, a dramaturgia és a színészi játék professzionális. Utóbbi vonatkozásában szeretném kiemelni – és ebben Rudinak rendezőként is érezni a keze nyomát – hogy a színésztársak nagyon lendületben tartják a közös ökörködést és mégis kordába szorítják a ripacskodásra egyébként hajlamos játszótársakat.

Mennyire vagy túsz? – a mondat, ami szerintem nálunk heti rendszerességgel hangzik el.
És a film, ami sokadszor is vicces :)

Továbbra sem értem a rajongást ekörül a film(sorozat) körül. Számomra egyáltalán nem vicces, erőltetett és többnyire kínos.

Szerencsére nem rosszabb, mint az első rész. Még talán egy hangyafasznyival jobb is.