Üvegtigris 3 (Üvegtigris 3.) (2010) 189

107' · magyar · vígjáték 16

Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi – ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd – bár nem tervezte –, a büfénél marad, míg Lali – bár nem… [tovább]

Szereposztás

Rudolf PéterLali
Reviczky GáborGaben
Csuja ImreCsoki
Gáspár SándorRóka
Szarvas JózsefCingár
Horváth Lajos OttóSanyi
Szabó ErikaNiki
Pikali GerdaFanni
Ruttkay LauraNóra
Kamarás IvánDr. Csopkai Ferenc

További szereplők

Kedvencelte 22

Várólistára tette 25


Kiemelt értékelések

Traclon

Ezt a filmet két külön aspektusból érdemes értékelni.
Egyfelől, meg lehet vizsgálni önmagában, mintha különálló film lenne. Annak egyáltalán nem rossz. Érdekes, izgalmas, fordulatos, vicces sztori.
Másfelől, értékelhető, mint Üvegtigris-film, tehát a háromrészes sorozat tagjaként – annak viszont pokolian gyenge, mert semmit, de semmit nem ad vissza abból a klasszikus „Üvegtigris-hangulatból”, ami az első két epizódot (de főként az elsőt!) annyira feledhetetlenné tette.
Összességében tehát, átlagot vonva a kettőből azt mondom, erős közepes.

1 hozzászólás
NaNa_88

Van egy pozitívuma ennek a résznek az előző két részhez képest. Ebben nincs az a törés. Az elsőnél és a másodiknál is van egy pont, ahonnan már unalmas és nem vicces. Ebben viszont nincs ilyen. Én végig jól szórakoztam rajta.

Serge_and_Boots 

Azt hiszem, az első Üvegtigris minden szempontból jókor készült. A korabeli közönségfilm rendkívül alacsony színvonalára mindenképpen rálicitált úgy lepukkant őszinteségével, mint önironikus humorával és a magyar valóságról alkotott nem teljesen reális, de mégis életszerű lenyomatával. Bár lazán összeillesztett jelenetek halmazából állt csupán, egyáltalán nem volt inkoherens, de koncepciója szigorúan egyszer elsüthető poénként funkcionált. Meggyőződésem szerint nem volt folytatható film.

Tisztán emlékszem viszont a sokkra, amit a netre kiszivárgott, másolt DVD-n terjedő második rész megnézésekor éreztem: akkor még betudtam a dolgot annak, hogy nem végleges verziót nézek, pedig a rendes moziváltozat alig tért el ettől a bizonyos kalózkópiától. Azon túl, hogy abban a bizonyos második epizódban látványosan semmi sem működött, ami az első részben még igen, vérbeli folytatásként az első rész minden tartalmi jelentőségét, báját elvesztette, egyetlen ajánlata a néző felé az egyszer már megszeretett karakterek csetlésének-botlásának a megismétlése volt.
A harmadik rész ehhez viszonyítva felér egy vallomással: az Üvegtigris univerzuma kimerült, csak úgy lehet és érdemes hozzá közeledni, ha elszakad az állandó helyszíntől, karakterektől, miliőtől. Akkor viszont mitől lesz Üvegtigris 3.?
Nagyjából ez is lenne az értékelésem veleje, középszerű magyar vígjáték a harmadik rész, amire a kutya sem emlékezne ma már, ha nem lenne az Üvegtigris szó a plakátján. Meg is lep, hogy ehhez képest egész jók a pontjai és nagyon sokan kultiválják is, pedig a második részhez hasonlóan megközelíteni sem tudja az első rész kiváltotta hatást. Okozhatja ezt a filmek öregedése és a közönség fiatalsága is: aki nem a kétezres évek elején találkozott az Üvegtigrissel, bizonyosan más benyomásokat szerzett róla, illetve könnyen lehet, hogy máshogy vált számára kultikussá.

Mint írtam kicsit feljebb, igazi kortárs magyar vígjáték. Az utolsó bizonyítéka az Üvegtigris folytathatatlanságának.

ladybird12 

Csak az első két rész végett nem csillagoztam le brutálisan, de ez egy felesleges munka volt.
Nem volt érdemes elkészíteni és nekem megnézni.

Victorious 

Úgy látom kilógok a sorból, de nekem egyértelműen ez tetszett a legjobban a 3 rész közül.
Kerek egész volt a történet és a humorán is jól tudtam szórakozni. Eleinte még sajnáltam Csopkai Ferencet, de szépen kiderült, hogy annyira nem kell. :D
Azt nem tagadom, hogy anno a Szabó Erikás részeket már láttam ebből kutatási célból xD

Ratsui 

Mèg mindig hozta a szìnvonalat (jó èrtelemben), de a vège felè kicsit fàrad a törtènet.

Chris90

Mivel az első két rész számomra abszolút csalódás volt, sőt, mondhatni kínszenvedés, így a harmadik felvonásba már úgy kezdtem bele, hogy munka mellett háttérzajnak szóljon valami. Magam is meglepődtem, hogy többnyire mégis csak le tudott kötni a sztori (örültem, hogy elszakadtunk a büfétől), és bár nem igazán nevettem rajta (nekem az ilyenfajta viccelődés már kínos), de azért néha megszakítottam az itthoni munkát, hogy nézzem is, ne csak hallgassam.

fayakezdet 

Alapvetően tartom a két lépés távolságot, az ilyen jellegű filmektől. De néha viszont kifejezetten jó megnézni, egy egy ilyen alkotást. Ráadásul azt éreztem, a legtöbb véleménnyel ellentétben, hogy pozitív fejlődést értek el, a trilógia előrehaladtával.

ptagi 

Ez a rész valahogy nem csak helyszínét, hanem színvonalát tekintve is messze elmarad a többitől. Kár érte, hogy azt hitték, Szabó Erika bájai majd kárpótolnak mindenért. Nem jött be.

Alvarando 

Lali lenyel egy fogpiszkálót, rosszul lesz, majd elhajt egy simlis ügyvéd, Feri autójával és felszedi Nikit, akit Feri lakására visz fel. Nikit azonban elzavarja Feri felesége, de Lalit nem és a szeretővel együtt magukévá teszik. Közben Feri és a többiek Lali után erednek…
A harmadik rész sokak szerint nem annyira jó, szerintem a legjobb a három közül.


Népszerű idézetek

Lily_Rose

Feri: Itt mindenki hülye?
Gaben: Itt? Mindenki.

Bogesxd 

Csoki: Mi van, csíra? Nincs pénzed tetőre?

farkas_niki 

Csoki: Olyan szomjas vagyok, hogy behugyozok!

farkas_niki 

Biztonsági őr: Legyen szíves, fáradjon ki!
Sanyi: Nem vagyok fáradt.

Bogesxd 

– Hazudik! Minden férfi hazudik! És mindegyik szeretőt tart, és mindig egyre fiatalabb, aztán annál is fiatalabb, mi lesz a végén, óvodás?!

Bogesxd 

Cingár: Azért szép ez a Parlament.
Csoki: Jó' van, hagyjad, leszarom.
Cingár: Ott hozzák a törvényeket.
Csoki: Milyen törvényeket?
Gaben: Amiket te nem tartasz be.


Hasonló filmek címkék alapján