Egynyári kaland (2015–2019) 152

Az Egynyári kaland című ifjúsági mini-sorozat hat frissen érettségizett fiatal – három lány és három fiú – balatoni kalandjait követi nyomon. Az egész nyarat a Balaton partján töltő fiatalok a szünidő alatt dolgoznak, szerelembe esnek és különféle izgalmas kalandokba bonyolódnak.

magyar
magyar
magyar

Képek 53

Szereposztás

Vecsei H. MiklósPéter
Rubóczki MárkóBence
Héricz PatrikGábor
Schmidt SáraZsófi
Dobos EvelinDóra
Döbrösi LauraFanni
Kerekes Vicadoktornő
Mucsi ZoltánGáspár
Fullajtár AndreaIlona
Hirtling IstvánKarsai

További szereplők

Kedvencelte 53

Várólistára tette 140


Kiemelt értékelések

kiruu 

Az első évad sem díjnyertes, de nézhető, és voltak jó pillanatai. A második egy kisebb zuhanás, megy a dráma, a kavarás, a hiszti, meg minden unalmas, lehetetlen és irreleváns dolog. Aztán a harmadik évad egy mélyrepülés, és egyszerűen borzalmas. Nem ifjúsági, a szereplők szimplán idióták, hűtlenek, alkoholisták, és a legtöbbjük pszichiátriai eset. A tűrhető karakterek és a Balaton nyomokban is alig található meg, tehát semmi jó nem maradt ebben a sorozatban.

Zahra 

Nehéz egyben értékelni a sorozatot, az évadok abszolút különböző szinteken mozognak. Az elsőt még élveztem, nem volt vele semmi gond, de utána hatalmas mélyrepülésbe kezdett a sorozat és a szereplők is visszaestek. Csak a buli meg a kavarás ment ezerrel, semmi értelmes.

Kemiviki 

1 évad: 10/10 Nagyon meglepett, hogy ennyire, de ennyire jó magyar sorozatba futottam bele. Nagyon nagyon pozitívan csalódtam benne.
Maga a történet sablon sztori, de mégis a karakterek és az őket játszó színészek úgy magukkal ragadják az embert. Annyira jól összeillik ez a csapat:)
Meg kell vallanom az elején nekem Dóra és Peti karaktere nagyon ellenszenves volt. Nem igazán szeretem a gazdag szülők piciny gyermekeit, akiknek semmi gondjuk nincs az életben. És az elején nagyon ezt tükrözték. Szerencsére később megnyíltak és szerethetővé váltak ők is.
Legnagyobb kedvencem Bence, Zsófi és Gábor lett.
A főcímdal zseniális lett :) Azóta is egyfolytában ezt dúdolgatom :)
Sajnálom, hogy csak hat részt kaptunk belőle, de hatalmas lelkesedéssel várom a következő hatot.
2 évad: 10/5 Meg kell vallanom, nem tetszett az irány amit a sorozat felvett. Nem hiszem, hogy például ami Dórival történt a kocsiban az nagyon kellett volna ide. Plusz Zsófi és Bence dolga se tetszett, s nem azért ami történt, hanem Bence reakcióján és a szenvedés a végén.
Aztán Luca… Hihetetlenül utálom, s irritál az a nő.
Levi, Dóri és Gabika volt az a 3 karakter ebben az évadban aki nem hülyült meg és önmaga maradt.
Összecsapott évad lett, teljesen elvesztette azt a kellemes hangulatot amit az első évadban annyira megszerettem benne.
Remélem a 3. évadban összeszedi magát a sorozat, mert még egy ilyen évad után én kaszálni fogom.
3. évad: 10/2 Azt a 2 darab csillagot is csak az utolsó rész és Luca kapja.
Ez nem az a könnyed nyári sorozat, amit úgy megszerettem. Ez egy rossz vicc kategóriájú szappanopera szintjére süllyed. Jó alcím lett volna neki, hogy Barátok közt 2 avagy ki kivel hempereg.
Kedvenc szereplőm Luca volt, mert ő pozitívan fejlődött, míg mindenki más nagyon- nagyon lefelé süllyedt. Főleg Zsófi, rajta nagyon kiakadtam.
Ezzel az évaddal kaszáltam a sorozatot.

10 hozzászólás
Lexy

Persze, nem tökéletes, ahogy semmilyen más sorozat sem, de ez legalább a miénk, és igazán büszkék lehetünk rá; nagyon jól összehozták. Véleményem szerint az összetétel teljesen rendben van: gyönyörű tájak, jóképű srácok és helyes lányok, és egy kedves kis történet. :)

1 hozzászólás
Kedves_Könyvek 

Nyáron egyszerűen kötelező!
(mármint az első évad, a második $@!#%, a harmadik meg egyenesen botrányos :s)

ziara

3. évad után: Az első rêszben még hiànyoltam a balatoni feelinget, de a vêgére teljesen elfelejtettem. Ez az êvad nagyon más volt, mint a másik kettő, de szerintem hozta a szintet. Nagyon élveztem. Tavaly Levi-, most Ákos- fan vagyok. Lucát nagyon bírom, tiszta őrült a csaj. A zenék megint szuperek voltak, a két Még nincs- dal pedig sokat mondó. Alig várom a jövő nyári Egynyári kalandot!

3 hozzászólás
Bogas

1. évad
Mifelénk a balatoni nyár társasozás, úszás a Balatonban, lángosevés, olvasás a strandon, esetleg szintetizátoros parti garázsbandán röhögés este – nem pedig kavarás, játszmázás, fiú-lány cicaharc. Igaz, mi egy baráti társaság vagyunk, nem random fiatalok, akik ismeretlenül kerülnek össze egy balatoni panzióba. De a lényeg megvan: a felszabadultság érzése. Nagyon könnyed sorozat, bájos, és sugárzik belőle az igazi nyári hangulat. Nem volt teljesen egyenletes, például a harmadik rész szerintem teljesen kilógott az egész évadból, és nem minden színész ugyanazt a színvonalat hozta végig (ha a 2. évadra a teljes gárdát lecserélnék, azt is túl tudnám élni, csak Mucsi és Fullajtár karakterét tartsák meg!), de összességében szórakoztató, ellazító sorozat. Kíváncsi leszek a 2. évadra, mert ott Zomborácz Virág vette át a rendezést, akitől az Utóélet nagy kedvencem.

2. évad
Jót tett, hogy az alkotógárda lecserélődött, a színészi változásoknak is örültem. Bár Walters Lilitől a Drakulics elvtárs miatt tartottam, de végül is vicces volt, amit Luca karakteréből kihozott. Bence és Zsófi románca már az első évadban sem hozott lázba, és ez a szál felejtős maradt most is, de cserébe Dóri és Levi között működött a kémia. (Igaz, Dóri és Peti között is működött az első évadban, aztán most, amikor Peti ismét felbukkant, a karaktere nem is emlékeztetett az első évadra.) Oké, néha idegesítettek a szereplők, de inkább nevettem rajtuk. Az első évad felszabadultsága kicsit megcsappant, de akkor közvetlenül érettségi után voltunk, most viszont, Lucát leszámítva, mindenki lehúzott már egy évet egyetemen, nem csoda, ha kicsit beborultunk. Azért… azért a balatoni nap mindenkit felderít, ugye.

3. évad
Sajnáltam, hogy nem a Balatonon folytatódik a történet, de ezzel a budapesti gyakornokoskodás/diákmunka vonallal sem lett volna bajom, ha közben az alkotók nem csináltak volna ismét egy hatalmas váltást a stílusban. Dóri teljesen karakteridegen módon lett kiírva, Levi pedig egyszerűen nyomi lett. Luca sokáig csak egy mókás mellékszereplő szintjén tengődött, de azért lassan feljött, az évad végére ő lett körülbelül a kedvencem. Meg ő legalább fejlődött, ellentétben Zsófival, aki egy mélyrepülés volt, és színészileg sem látom az előrelépést. Ellenben körülbelül ő lett az évad középpontjába állítva, amitől a hideg rázott. A 4-5. rész volt az évad mélypontja, utána az évadzáró azért némi megnyugvást adott. Persze értem, hogy nehéz a karakterek fejlődését követni, úgyhogy mindig csak három hónapot látunk az életükből, de ezt a harmadik évadban már meg kellene tudni lépni.

4. évad
Az egy dolog, hogy az évad elején már megint az az érzésem támadt, hogy egy másik sorozatot nézek, de ugyanez megismétlődött évadon belül, a 6. rész elején is. Legalább a Balatonra visszatértünk egy kis időre. Zsófi soha nem látott mélységekbe süllyedt – na nem a vízben, hanem a személyiségében. Luca viszont, aki a második évadban még inkább idegesített, mint nem, rengeteget ment előre. Az egész évadból leginkább az kötött le, hogyan alakul a kapcsolata Ákossal. Zsófi és Bence? Hagyjuk inkább.
Kicsit elszomorító, hogy minden, de minden karakternek az a reakciója egy párkapcsolati problémára, hogy gyorsan ágyba dől – valaki mással. Meg az is egy nagyon érdekesen megkonstruált tekintet, hogy a srácokon a nyári téma ellenére is szinte mindig van legalább egy trikó, még a strandon is, míg a lányokat előszeretettel vonultatják fel bikiniben.

2 hozzászólás
ananiila

Az első évad valahogy jobban tetszett, talán azért mert újdonság volt. A második évadban kevésnek találtam a vicces jeleneteket és túl soknak a drámát.
Viszont meglepően jók a fiatal színészek.

H_Kincsoo

1.évad: Imádtam, egy könnyed kis limonádé sorozat volt, nem volt benne semmi bonyodalom. El lehetett rajta nevetni, kedvelhetőek voltak a karakterek, több kevesebb sikerrel ugyan, de végére mindenkit meg lehetett szeretni. Újranézős évad az egyszer biztos.

2.évad: Az előzővel ellentétben már nem hozza azt a bonyodalom mentes kis sorozatot. Az elején nagyon nehezen indult, de a végére sikerült ezt is megszeretnem. A két új szereplőnk, Luca és Levi közül inkább az utóbbival szimpatizáltam. Luca eléggé furcsa lánynak tűnt számomra. De a Balaton itt is csodálatos helyszín volt. Nekem ez a sorozat a magyar tengerrel lett igazán nyári, limonádé történet.

3.évad: Bele se kezdtem… Vagyis igen, belekezdtem, de 3 percig bírtam. Már akkor hiányolni kezdtem a nyári hangulatot. És persze, a régi csapatot. Tudom, hogy az első pár percben még nem ismerhettem meg mindenkit az újak közül, de nem is igazán érdekeltek…

Összességében, ha a harmadik évadot nem vesszük figyelembe egy nagyon is könnyed, nyári, fiatalos kis sorozatról van szó. Van benne minden, csalódás, szerelem, barátság, nyár, minden, ami csak kell. Nekem egyértelműen kedvencem lett, de a további évadokat nem hiszem, hogy nézni fogom.
De a főcimdal még mindig ütős, már rongyosra hallgattam ezalatt a néhány nap alatt.

Sister

A húgomnak köszönhetően találtam rá erre a sorozatra, úgyhogy az első három részt le is toltuk egyben. Meg kell mondjam, nagyon szeretem az efféle tinglitangli, tini beütésű sorozatokat, pláne, ha még magyar is. :) A szereplőket nemigen ismertem, de utánuk kerestem, és kiderült, hogy korban elég közel állnak hozzám, ezért is hozták ilyen jól az elvárt szerepeket. Nem is tudom, volt-e olyan, akit nem kedveltem, mert mindenkit sikerült megkedvelni a 6 rész alatt. A zenéje meg valami egészen fenomenális, Balázs Ádám baromi nagyot alkotott ezzel a marimba betéttel. Húúúh, még a hideg is kirázott – jó értelemben! Tiszta libabőr, imádom az ilyen zenéket. :)
Most csak azt sajnálom, hogy még egy csomót kell várni a második évadra. De nagyon remélem, hogy lesz, mert kíváncsi vagyok a folytatásra!!

• 2. évad: Szomorú és fáj ezt leírnom, de nekem is csalódás. :( Amennyire vártam, annyira szenvedtem időnként. Rettenetesen depresszív, sötét és kilátástalan volt. Értem én ezt a didaktikus vonalat, de az első évadban pont azt szerettem annyira, hogy olyan laza volt, felhőtlen, igazi balatoni nyár feelingű. Ennek már tényleg nyoma sem volt. Az új szereplők közül Luca jól játszott, de a karaktere rettentően idegesített, Levit viszont nagyon megkedveltem. Zsófi egy kiállhatatlan perszóna lett, azt csodáltam, hogy Bence még talál benne bármit, amiért szeretheti. Kettejük drámája élethű volt, hiszen távkapcsolat után megint együtt lenni fura lehet, de azért ennyire nem jellemző, hogy az ember kifordulna önmagából. Ezt túlzásnak éreztem. Dobó Katát már minden sorozatba beszuszakolják, természetesen innen sem hiányozhatott. Ennyire azért nem jó színésznő… Viszont a Levi-Luca papát én is csíptem, ő legalább jó fej volt. :) Az egész évad hemzsegett a szomorú szálaktól, szinte minden tönkrement, ami eddig jól működött. Nem lesz újranézős, ennek ellenére remélem, hogy a harmadik már vidámabb lesz! Kérem vissza Hasit!


Népszerű idézetek

Gabriella_Balkó 

Gábor apukája [Gábor anyukájának]: Te, Gabi világgá megy.
Gábor anyukája [Gábornak]: Járdán menjél!

Kemiviki 

Zsófi: Ebbe ki evett bele?
Bence: Neked is jó reggelt! Természetesen én, mert az enyém.
Zsófi: Ohh szóval téged is Zsófinak hívnak?
Bence: Hát ha éhes vagyok akár Esmeralda-nak is hívhatsz.

Krenai 

Zsófi: Szóval egy óriási buborékban üldöztél egy pasit?
Dóra: Hát igen, manapság nem lehet decens módon ismerkedni.

kiruu 

Jó érted, nem azt mondom, hogy miniszoknyában pucolja a krumplit, de hát azért mégis.

Gabriella_Balkó 

Bence: Jó napot! A főnök urat keresném.
Gáspár: Pénzt vissza nem adunk, a hús és a zöldség friss, ma vettük a piacon, jobbra találja a panaszkönyvet.

vvn_e

Péter: Csak azt az egyet sajnálom, hogy végig kellett olvasnom az egész Fekete gyémántokat, ráadásul szünidőben.
Tibor: Az egészet, miért?
Péter: Hát nyomok után kutattunk, muszáj volt.
Tibor: Miért nem nézted meg a filmet?
Péter: Van belőle film?
Tibor: Persze.
Péter: Van belőle film?!

Kemiviki 

Gábor: A kiegyensúlyozott táplálkozás egyik, ha nem a legfontosabb eleme, a vitamin dús reggeli energia bevitel. S ez itt a gabonapelyhek Hamingwaye.

szépszi 

Bence: Szóval lemosol?
Zsófi: Mint bálnazsírt a monszun.
Bence: Úgy érted, bálnaszart.
Zsófi: Az én hasonlatom. Úgy értem, ahogy akarom.

agivagyok

Dóra: Az egész világ úgy van berendezve, hogy párban egyszerűbb legyen.

Bogas

Gáspár: Szia, drágám, hol voltál?
Ilona: Nem látod? Kozmetikusnál Szivikével.
Gáspár: Hát, legalább megpróbáltad.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján