Az elvarázsolt dollár (Ötvös Csöpi 3.) (1986) 80% 98★

Fejben az Ötvös Csöpi-filmeket én jellemzően három, esetleg négy nagy csoportra bontanám szét. A rendszerváltás előtti három epizód látszólag tökéletes és klasszikus darabja a magyar filmgyártásnak, bár mai szemmel tőlük jobb táplálékot a nem teljesen igazolható Kádár-nosztalgiához aligha találhatnánk. A Hamis a baba kétségkívül sokak kedvence, sokáig én is szerettem, de objektíven nézve megtalálhatjuk benne ugyanazokat a hibákat, amiket sokszor felhozunk a kilencvenes évek magyar tévésorozataival szemben is. Végül a kétezres években összerakott közel érthetetlen és a közönség szeretetének hála csendben el is felejtett tévéfilm-jellegű utózmányokat tényleg tekinthetjük nagyvonalúan szóra sem érdemesnek.

Az a bizonyos negyedik nagy csoport pedig lehetne önjogán A Pogány Madonna, amennyiben izgalmas kísérletként még nem forrott benne ki teljes mértékben az Ötvös Csöpi-legendárium lényege: biztosan nagy volt a tét, talán nagy izgalommal figyelte maga a rendszer is, mit lehet kihozni a nyugati bűnügyi filmek és a Bud Spencer-mozik alapreceptjének keverékéből. Ennek megfelelően a készítők mintha jobban odatették volna magukat, a projektet nem Bujtor rendezte egyedül, a zenét sem családon belül faragták meg, és Kardos doki, meg a később megszokottá váló gátlástalanul seftelő öregúr típuskaraktere sem volt bántóan komikus tónusba fullasztva. Mintha ezt a bónusz kiforratlan, mégis nagyon markáns felhangot megérezte volna az utókor is: A Pogány Madonnából van mindenféle digitálisan feljavított változatunk, a többi film tudtommal nem kapta meg ezt az esztétikai pluszt, de DVD-kiadásikat sem olyan könnyű megszerezni már.
Nomármost Az elvarázsolt dollár már ugyannyira Bujtor saját kezében van, mint a Hamis a baba, és bár 1986-ban forgott, látványosan annak világát is előlegezi meg. Ömlik ránk a termékmegjelenítés, Csöpi magyar rendőr létére elképesztő nagyvilági életet él, és néha egy-egy cameo látványosan többet ér, mint a cselekmény következetes bemutatásának igénye. Kardos doktor immáron abszolút tökfej, humorforrás kizárólag – természetesen működő humorforrás, de érezzük, hogy Kernben és a figurában lenne ennél több is. Kozák László és általa Purci úr is eltúlzottan komikus elem, már-már kabarészerű előadásban – itt is ugyanez a helyzet, működik a figura, szeretjük, idézgetjük, emlegetjük, de hol van Bánhídi Matulájához, akarom mondani, Matuskájához képest?
A harmadik felvonásra immáron nagyon hiányzik a képletből egy francia bűnügyi filmek antihősére hajazó Koncz Gábor kaliberű ellenlábas, egy második számú humorforrás Bodrogi Gyula Boros hadnagyának képében – ezeket nem igazán kompenzálják a segéderővé előlépő táborozó gyerekek, főleg nem a fennhangon röhögésre csiholó próbarendőr, de még csak a szintén kihasználatlan Buci úr sem.
Harag és ellenszenv nélkül, mintegy utólag megvilágosodva mondom ezt: Az elvarázsolt dollár érezhetően rutinból készült film, ami érdemben nem tud és nem is akar magasabbra nőni elődeinél. Az azokkal, mint vígjátékokkal kapcsolatos elvárásoknak megfelel, sőt, a Csak semmi pánikra szerintem rá is tud licitálni, de egyéb értéket már nem nagyon mutat fel. Vélhetően ezt nem is várjuk el, de ha mindezt megfosztjuk a ráragadt nyolcvanas évek/Kádár-nosztalgiától, akkor szép lassan érthetővé válik, miért sikkadt a kilencvenes évek közepére szép lassan el az Ötvös Csöpi-széria.

Egyébként én szeretem Az elvarázsolt dollárt, remek kis vígjáték, ami sok-sok év után is megnevetteti az embert. Tény, a Bud Spencert ösztönösen szerető magyar közönségnek ez és így még akkor is telitalálat még ma is, ha túl sok objektív értéket egyre kevésbé tudunk benne felfedezni.

Akárcsak a többi Ötvös Csöpi film, ez is zseniális volt! Amúgy már el is felejtettem, hogy Csöpit Tibornak hívják. Szerintem nem illik rá a név, de ez legyen az én gondom.
1985-ben én már megvoltam, bár ennyire nem emlékszem rá, mi volt és mi nem. Még nagyon kicsi voltam. A film kellemes nosztalgiafaktorral, kiváló színészekkel és remek történettel rendelkezik. Bevallom, nem először láttam, de még mindig izgultam rajta.

A legjobb a sorozatból! :) Csuda jók a gyereknóták. Simán hozza az ifjúsági film hangulatot is a krimi mellett, kedvemre való ötvözet. És az ember legszívesebben már másnap menne vitorlázni a megnézése után. Bujtort külön megkedveltem, amiért rendezője és szerzője is a filmeknek: csoda klassz humora van.

update: minden nyáron újranézendő :)

Nem ez a legütősebb Ötvös Csöpi-történet, de a hangulata ennek a legjobb. A gyerektábor, a gyerekdalok valahogy lazává teszik a filmet, és a kegyetlen bűnözők is valahogy sokkal gyerekesebbeknek tetszenek emiatt. Ötvös most is nagyon ügyes munkát végez, a karakterek pedig telitalálatok, akiket a színészi játék megint csak életre tud kelteni.

Kicsit sárga, kicsit savanyú. Vagy ami azt illeti, nagyon. Van benne egy komoly nosztalgiafaktor, de így, hogy most láttam először, élvezni nem nagyon tudtam. A Magyar Rádió Gyerekkórusa végtelenül idegesített, a köteles daltól már a falra tudtam volna mászni a végére. Persze a verekedésektől a nyomozáson keresztül a megmenekülésig minden hihetetlen és hiteltelen, de ez ebben a műfajban már csak így van. Topolino cuki volt azért.

Összefoglalva egy közepesen sikerült Bud Spencer – Columbo crossover fanfic. :D