Utolsó éjszaka a Sohóban (2021) 76% 283★

Számomra simán az év filmje. Edgar Wright műveiben szerintem még sosem csalódtam és ez továbbra is így maradt. Egy igazi, magával ragadó természetfeletti krimit (thrillert) tálalt most nekünk, melyben ATJ és Thomasan McKenzie tagadhatatlanul lehengerlő alakítást nyújt, így könnyedén viszik hátukon a mozit, de a mellékszereplőket (különösen Matt Smith-t és Terence Stamp-et) sem érheti rossz szó. A cselekmény lényegében két témát érint, melyek közül a nők szexuális kizsákmányolása a legfontosabb és hangsúlyosabb, hisz ez a mai napig problémát jelent társadalmunkban, míg a másik az egyetemi diák, illetve kollégiumi élet, ami szintén rengeteg embernek lehet egyfajta trauma forrás, ha az illető valamiért „kilóg a sorból”. Mondanom sem kell, hogy EW mindkettőt kellő komolysággal kezelte, míg az elegyükből fölépülő konfliktus izgalmas és sokszor nem várt fordulatokban bővelkedik. (spoiler) A filmet emellett megpakolták néhány klasszikus horror elemmel, illetve rengeteg korhoz illő, szinte valódi időutazásra invitáló zenével, ami szintén hátborzongatóan hangulatossá teszi, engem pedig teljesen elvarázsolt az összkép és egy pillanatra sem terelődött a figyelmem a vászonról. Nem mondanám egy forradalmian új, vagy elképesztően eredeti darabnak, mégis úgy van összerakva, hogy erre merem azt mondani, hogy egy igényes, minőségi alkotás, amit mindenkinek moziban kellene néznie, miközben állítólag bukdácsol a hazai pénztáraknál is. A „végső” fordulat nekem kissé furcsa (spoiler) és hirtelen volt, amiért nem kapja meg tőlem a 10/10-et, ennek ellenére is sikerült helyet nyernie magának a kedvencek között, miközben egyébként nem az a féle mű, amit sűrűn elővenne az ember, mert nem épp egy felemelő sztori.

Off: Sajnos ez a mozizás amúgy egy újabb gyomros is volt az önbizalmamnak, mivel miután elfoglaltam a helyem, a mellettem ülő lány azonnal jelezte a társának, hogy átülne a másik oldalára, ha nem jön senki. (Jött végül.) Lehet ezt most a COVID-ra fogni, de többször tapasztaltam már, hogy valamiért látványosan távolságtartók az emberek velem szemben, szóval ez azért egy negatív emlékként marad meg a film kapcsán…

Nekem tetszett, szórakoztató és izgi volt. Tetszett az alapsztori, a szereplők is eléggé jók voltak, és a zenék is. Egész hangulatos volt, és a 21. századi és az 1960as évekbeli Londonja, tökre bejött nekem. Kiéreződött belőle a múlt és a jelen idő hangulata is, a feszültsége, és a komorabb hangulatai, engem megfogtak. Jól felépítették az egész sztorit, az elejétől a végéig. Eloise végig nagyon szimpi volt nekem is, és a fiatal kori Sandy is. :-D Voltak látványos jelenetek is, bár a 60'-as ruhák nem igazán jöttek be. spoiler Tuti újranézős lesz majd valamikor, mert nekem bejött, kár, hogy eddig hallgattam a megnézését. :-D

Na erre nem számítottam, amikor elkezdtem nézni. Nem tudtam miről fog szólni, így meglepett rendesen. Az első képkockától az utolsóig nagyon élveztem. A hangulata, az atmoszféra, amit megteremt, nagyon erős, lényegében az egészet az működteti. A képi világa, a zenék, a különleges történet és London is a helyén volt benne. Eszembe sem jutott gondolkodni közben, hogy mi miért úgy van, ahogy, csak hagytam, hogy sodorjon magával. A csavarokra valahol számítani lehetett, de ügyesen oldották meg, hogy ne legyen egyértelmű, sem elcsépelt. Anya Taylor-Joy és Thomasin McKenzie is remekelt, mindketten tökéletesen játszottak, de Matt Smithnek is jól állt ez a fajta szerep. Igazán ötletes megoldás volt, amikor a két színésznőt egyszerre mutatták. A film egyetlen hátránya, hogy ez inkább egyszernézős történet, addig igazán érdekes, amíg nem tudni, hogy mi fog történni.

Bevallom kicsit levitt az életről a film, de ettől még persze fantasztikus volt! :D
Thomasin McKenzie-t és Anya Taylor-Joyt is láttam már korábban másban, azokhoz hasonlóan most is remekül alakították a szerepüket. De igazából a mellékesebb szereplőkre sincs panaszom. (Rip Diana Rigg, ez volt az utolsó film amiben szerepelt)
A látvány és a zene szintén remek volt.
A történet , mint írtam eléggé nyomasztó volt, nem éppen az a story ami feldobja a hangulatodat :D Kollégista sosem voltam, a divat sem érdekel különösképpen, így ezeket a részeket nagyon nem tudtam átérezni, de ez nem jelenti persze azt, hogy rosszak lettek volna. Persze nem volt kiszámíthatatlan, elég gyorsan rálehet jönni, hogy spoiler
Igazából adhatnék neki 9 csillagot, mert szerintem a végén kicsit gyorsan le lett zárva, ráadásul én azt hittem, hogy spoiler
De ezek felett úgy döntöttem, hogy most szemet hunyok és megadom neki a 10-et.

Nem túl kimagasló, nagyközönségnek készült gyenguszka horrosmusical. Nem az én műfajom nem az én filmem.

A létező összes ”fordulat” spoiler egyértelmű és kiszámítható. Mégis összességében jó film lett. Az elején azért kicsit zavaros volt. Nem igazán értettem hova akar kilyukadni vagy mi és miért történik… De azért izgalmas volt. Nem lesz sokszor nézős de ahhoz képest hogy nem rajongok a műfajért és a színészek is hidegen hagynak, tetszett. Élveztem.

Meglepően jól szórakoztam rajta, még úgy is, hogy tudtam, mi a slusszpoén. Próbáltam hát így nézni a filmet, avagy, árgus tekintettel figyeltem az esetleges logikai buktatókat, azt, hogy mennyire sikerült jól összerakni. Nos, azt kell mondjam, hogy bár sikerült menet közben hibázni, ettől függetlenül nem lett ez olyan rossz. (Edgar Wright csinálta a Cornetto-trilógiát is, szóval van a fickóban potenciál, még akkor is, ha neki is vannak mellényúlásai.) Hogy mi volt a bajom pontosan, azt spoiler nélkül nem tudnám leírni, úgyhogy inkább nem is teszem. Csak annyit, hogy szerintem nem így kellett volna befejezni. spoiler

Ennek a sztorinak a(z egyik) legnagyobb erőssége a hangulata és a fényképezése. Csodálatosan vászonra varázsolja Londont. A mostanit is, meg persze a korábbit is. Vagy csak én vagyok túl elfogult, nem tudom, de nekem ez vizuális orgia volt. Sóhajtoztam is nagyokat, hogy én is bárcsak ott lehetnék… Még azzal a szemközti Pizza Expresszel is kiegyeznék (már), pedig a láncnál csak kettőt tartok méltónak arra a városban, hogy az ember beüljön oda. (Igen, voltam anno olyan mazochista, hogy egyszer végignéztem az összes londoni éttermüket, meg azt is, hogy néznek ki belül… :D)

A főszereplő lányt – a jelenben – nagyon kedveltem, túlságosan is ismerős volt nekem, ha úgy vesszük. És, hogy ez mennyire jó a mai világban, azt nem tudom… Na mindegy. Vele kapcsolatban azt sajnáltam igazán, amikor kiszőkült. Minek kellett?!… (Jó, jó, tudom miért, de akkor is. Barnának sokkal jobb. :-))
Visszatérve Eloise karakterére: na, ezért sem lettem soha kollégista. El nem bírtam volna viselni az ilyen embereket… Akiket amúgy ki sem lehet kerülni, mert konkrétan minden zug tele van velük. Albérletre viszont meg nem futotta, szóval… Szóval (itt is) nagyon átéreztem a kis lelkét.
A történet maga nem tudom, mennyire számít eredetinek, vagy sem. Én nem sok ilyet láttam, szóval tényleg egészen elszórakoztatott, viszont azt hiszem, vannak még hasonlók a filmtörténelemben, úgyhogy én igazán nem szeretnék senkit rá-, vagy lebeszélni róla. Aki szereti a misztikus, spirituális, rejtélyes dolgokat, amiben van némi bűnügy is, az nyugodtan tehet vele egy kísérletet, ahogyan azok is, akik szeretik Londont. A ’60-as évek hangulata sem lett elaprózva, igaz, hogy utóbbit inkább házon belül / a négy fal között kapjuk az arcunkba, és inkább a jelmezek, meg a koreográfiák jelzik igazán, hogy hol is vagyunk pontosan. Ó, és hát persze a zenék!… Az is kellemes volt, még úgy is, hogy a ’60-as évek tánckultúrája engem megmosolyogtat. Nem mintha a jelené nem tenné, számomra ugyanis mindegyik más miatt mókás. Az én szememnek csak a klasszikus / latin táncok szépek, meg a balett. De retrónak retro, semmi kétség.

Végezetül: nagyokat mosolyogtam még azon is, hogy akaratlanul is sok jelenetnél már megint a „sajátom” jutott eszembe. És a csaj még pultos is!… Ahh. :D Viszont ami nem tetszett: hát mit ittak ebben a filmben az emberek?! Senki nem kért egy jó pintnyi langyos barnát, vagy egy finom száraz Strongbowt?… Hol marad a jó ízlés?!?!… :D

Atya ég, mennyire tetszett ez a film! Egészen magával ragadó, teljesen beszippant és nem ereszt el egészen a végéig. A történet zseniális, kiszámíthatatlan és eredeti. Egyre jobban nyomaszt, ahogy újabb titkok és tragédiák tárulnak fel a főszereplő előtt, és a néző előtt. Nagyon tetszett továbbra az is hogy fontos kérdéseket és problémákat vet fel a film, de nem ragad le az egyszerű klisék szintjén mikor bemutatja azokat. A karakterek remekek, és kivétel nélkül minden színész végig a maximumot nyújtja. Talán pont ezért van az, hogy egy horror/thriller filmben a dráma is mennyire jól működik, főleg a fináléban, ami pont ezért lett ennyire jó. Aztán ott van az egész látvány és hangulat, ami teljesen autentikus. Remekek a két világ vegyítése, ahogy szétválnak, és aztán egymásba folynak, pont mint a történet szálak is. A látványvilág, az operatőri munka, a jelmezek, a smink, a haj, minden is mesterien vannak megcsinálva, és nagy mértékben hozzájárulnak a filmhez. Az utóbbi évek egyik legjobbja lett, egy igazi élmény nézni ezt a filmet.

Az élénk színhasználattal és a patinás zeneválasztással egybekötött korhűség Wright-tól elvártan most is működik. A színészek (élen a két szépséggel) szintén sziporkáznak, még a karakterek, azok motivációi is a maguk módján rendben vannak. Azonban horrorfronton nagyon átlagos eszközök vannak igénybe véve, erőltetett jump scare-ekkel. Plusz a sztori, a rejtély feloldásaival se ért el nálam túlzott érdeklődést. A fenti pozitívumok miatt decens munkának tartom, de benne volt egy jóval izmosabb darab lehetősége.

Bizonyos szempontból csoda kis film volt, más szempontból meg kicsit várakozáson alulit kap. A legjobb része a hangulat egyértelműen – a csilivili hatvanas évek, a kék és piros neonfények, a zenék meg a ruhák és az éjszakai város lüktetése. A másik legjobb része pedig Anya Taylor-Joy, aki kezd abba a kis csoportba jutni nálam, akitől gyakorlatilag bármit megnézek, mert annyira karizmatikus és ragyog a vásznon. A negatívumokról pedig annyit, hogy azért a történeten lehetett volna egy kicsit többet dolgozni. Engem nem is a magyarázatok hiánya zavart, mert a műfaj (ami úgy istenigazából nem is horror lenne, hanem inkább olyan Murakamis mágikus realizmus/sötétebb urban fantasy) szerintem megengedi az ilyen meg-nem-magyarázásokat. Az sokkal jobban zavart, hogy túl kevés időt töltünk a múltban az érdekes dolgoknál és túl sokat a jelenben a sós keksz (értd: nincs személyisége) Eloise-nál, aki mintha folyton csak ugyanazt csinálná és ugyanolyan arckifejezéskészlettel; meg a sós keksz fiújánál, akinek már a nevét is elfelejtettem. Tudom, hogy ők azért vannak ott, hogy nyomozzanak és elénk tárják az érdekes dolgokat, – de akkor kérem tárják elém.