Redl ezredes (1985) 77% 30★

Milyen is az, amikor egy kiemelkedően tehetséges, okos, értelmes gyereket mellőzni kezd a környezete, még az is, aki amúgy a barátjának mondja magát?… Hát, kb. ilyen.
Remekül példázza, mivé neveli a felületes társadalom a kiemelkedő koponyákat. Hogy milyen utakra kényszeríti. És akkor persze könnyű ujjal mutogatni arra, aki saját erőből küzdi fel magát valamilyen pozícióba. Lehet jól utálni, kibeszélni, pletykákat terjeszteni róla. Eközben azonban a célszemély résen van, figyel és tanul és a tapasztaltakat okosan és ügyesen a maga malmára hajtja…
Én nem tudok annyira haragudni Redlre, mivel eléggé átérzem, és teljesen logikus, hogy ő így belesodródott ebbe a kényelmetlen helyzetbe, ami spoiler. Az ember tényleg senkiben nem bízhat meg, csak saját magában. Redl egy sziklaszilárd személyiség, aki hisz abban, amiben hisz. Nem váltogat célcsoportot, hűséges és kitartó. De eközben egyáltalán nem szemellenzős, látja jól a rendszer hibáit és fel is rója azokat. De mivel jobb nincs, hát teszi a dolgát, és a saját eszközeivel igyekszik szolgálni azt, amiben egész lelkével hisz. Hogy egyszer még jobb lesz. Hogy jobb lehet. Hogy felnyílik a szem és másnak is feltűnik, hogy…
Redl nagy koponya. Egy méltatlanul mellőzött lélek, aki zsenialitása mellett mégis esendő és érző lény. Még, ha ezt minden erejével próbálja is leplezni.
Valljuk be, Szabó István nem igazán tud hibázni, Klaus Maria Brandauer pedig szintén nem lehet soha mellényúlás. Lehengerlő személyiségű művész, olyan aurája van, hogy az valami hihetetlen… Mindig jó nézni, mindig jó látni. (Meg)figyelni.