A fattyú (2023) 82% 62★

Én azt gondolom, hogy műfaji sajátosság lehet az, hogy ilyen terekben egyszerűen elveszíti az ember a realitásérzékét. A föld, a levegő, a víz (vagy annak hiánya) mind olyan szabad és természetes elem, és ezek alkotta elegy, ami az ember valódi közege. Ezért az ilyen filmek valamiért zsigerileg is áthatnak bennünket, ősi vérvonalak és korokon átívelő lelkek öröksége ez bennünk: egyek vagyunk mi az Anyafölddel, mégha korunkban annyira el is távolodtunk, hogy már csak elvétve halljuk a bolygónk hangját és segélykiáltásait.
Megható film, főként a fentiek miatt, a témájára semmiképp sem lehet panasz, elvitatni erejét és hatásosságát, úgymond teljes képtelenség.
Ami viszont a színészi játékot és eltúlzottan következetes rendezést illeti, már fel-felötlik az emberben, hogy van azért min méltatlankodni, akkor is, ha csak egy-két szegmensnél érezhető az a furcsa, megmagyarázhatatlan „ez nincs a helyén” érzet. Mielőtt bebizonyosodik, kínosan rendszerető vagyok, pont arra szeretnék utalni, hogy némi káosz elfért volna ebben a filmben. Minden lépése kiszámítható, amely kapcsán azt tudom mondani, hogy az, hogy igaz történeten alapul, még nem jelenti azt, hogy pontosan minden centiméterenként fejet kell hajtania/térdre kellene borulnia a valóságnak/az előtt.
Nagyjából ez minden, amit hozzá tudok fűzni, illetve néhány pontba szedett gondolatom:
– A színészi játék maximalitása megfelel a kötelező minimumnak. Mikkelsen kényelmes léptékben használja fel a karakter adottságait, messzemenő erőfeszítést egyetlen pontján sem látni az alakításának. Én kissé csalódott vagyok. Ugyanígy a többiek is, mérceszerűen ugyanolyan szintre emelik (vagyis leginkább hagyják) a színészi játékukat. Mintha közös megegyezés történt volna mindegyikük között: jössz, leteszed, summát viszed, mindenki elégedett. Nem volt ez szerelemgyerek senkinek sem. Kár, a film témája megérdemelte volna. Ejnye.
– Imádom a föld (tehát a föld, amin járunk, a föld mint eszköz, a föld, amelybe vetünk) összes színét, de ezt az agyagos, szinte torokban érezhető száraz, néhol aranyló, néhol piszkosbarna színt én tényleg imádom. Nem lehet vele betelni, imádtam a képeit.
– A zenéje sajnos teljesen jelentéktelen.
– Maximálisan kiszámítható, majdnem teljesen egyhangú, egysíkú alkotás, meglennék nélküle.
Inkább hét, mint hat, a témája miatt. Amennyiben nem lennék elfogult a föld-Mikkelsen párosítás iránt, úgy ez egy közepes. Sajnos.

Emésztenem kellett, de a fő konzekvencia az hogy imádtam!
Ez az én filmem! Mert Mads, mert történelmi, mert kellőképpen komor, mégis ott vannak benne a kis finomságok spoiler …
Mads hozta a szokásos magas színvonalat, de figyelemre méltó volt még Amanda Collin és Simon Bennebjerg játéka is. Ez utóbbinak nagyon jól állt ez az ellenszenves fenhéjázó irigy kis pojáca karakter spoiler
Kis párhuzamot éreztem -hangulatban is és a történet egyes elemeiben is- A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája (2013) c. Mads filmmel (az is kedvencem!)
Nagyon örülök, hogy láthattam!

Matt Damon bálintgazdáskodása a Marson babazsúr volt a dán Kohlhaas Mihály tortúrájához (már-már passiójához) képest. (Ludvig Kahlen úgy emlegeti a királyt, a legfőbb hatalmat, mint egyfajta megváltót, a bizalma a 18. századi jogrendszerben még Mel Gibson szenvedő Krisztusának az Atyjába vetett bizalmánál is erősebb… ami egy 18. századi pór, „fattyú” obsitos esetében nyugodtan nevezhető vakhitnek.)
Szinte már szenvedéspornó. Aki erre a filmélményre 10 *-t ad, az mazochista lehet.

(Nem lett hősköltemény, a film végén be is mondják szűkszavúan, amit a dán wikin is olvashatunk róla: „Nyolc év szántás és csekély hozamú vetés után feladta. 1766-ban többszöri jelentkezés után egy katonai egység kapitánya lett Fladstrandban – ma Frederikshavn –, és itt halt meg 1774-ben”.)
A csávó mindenesetre volt Valaki.

Mivel igaz történet, ezért nem haragudhatok a dolgok alakulására, ennek ellenére azt mondom, hogy annyira skandináv.
Ahogy elkezdődött a film már sejtettem, hogy imádni fogom, egy magányos kertész, aki bebizonyítja, hogy megműveli azt a földet is, amit mindenki megművelhetetlennek hisz. Mostanra már tudjuk, hogy minden föld megművelhető, ha nem így, akkor úgy. Szerettem volna ha ez a történet antagonista nélkül marad, de nem így lett, éppen ezért számomra sok bosszúságot okozott, ami miatt veszített abból, hogy igazán élvezni tudam. Ugyanakkor ez az élet. Ez a film pedig ékes példája annak, hogy spoiler
A színészek játéka tökéletes, ahogy a rendezés is. De a plakáton Mikkelsen arca mindent elárul. :D

A film tartalma nem igazán állt közel hozzám elsőre, de Mads Mikkelsen miatt belevágtam, és milyen jól tettem! Lenyűgöző film volt az elejétől a végéig! Ez a férfi tévedhetetlenül zseniális!

Szép tájak, dán történelem, sok Mads Mikkelsen, romantikus de realista történet, kell ennél több? :)

Az angol cím szerintem találóbb mint az eredeti vagy a magyar. Az ígéret földje, bár mint végül kiderül, nem is igazán a krumpli miatt.

Nekem egy picit talán túl hollywoodi volt a stílusa, vagy legalábbis nem ilyenre számítottam, de nagyon tetszettek az éjszakai felvételek, meg Mikkelsen nyilván uralja a vásznat.

Másnap néztem amúgy a Szörnyetegeket, és az is hasonló témát dolgoz fel, csak mai köntösben, és talán valamivel jobban is.

Drámai történet egy emberről, aki ott akart földet művelni, ahol még senkinek sem sikerült. Nem elég a zord körülmények, a helyi uraság teljes utálata is közrejátszik a sorozatos kudarcokban. Röviden ennyi is lehetne a cselekmény, de nem ennyire egyszerű. A 18. századi előítéletesség, babonaság és tudatlanság sem könnyíti meg az emberek életét, pláne, ha egymás közelében kell élniük. Mad Mikkelsen miatt ,egyszer, mindenképp érdemes megnézni.

Imádtam. Mickelsen nem ismeretlen számomra, illetve mindent imádok ami angol, és történelmi. Nagyon jó volt a történet, csodásan játszottak a szereplők, külön kiemelném a gonosz srácot (fogalmam sincs ki játszotta), de zseniális ♥. A főszereplőnk egy nagyon erős karakter, szintén imádtam. A történet üzenete számomra és párom számára az volt: tisztességes emberként küzdhetsz, de egyfolytában „akadályokba ütközöl” és végül nem éred el a célod. Viszont szerintem még az élet értelmét is sikerült azért a végén megtalálnia.

A dán Rettenthetetlen. Nagyon jó, de mégsem tudott „behúzni”…valami kint tartott. Utánagondolva, nem tetszik a humor maximális nélkülözése. Értem én, hogy komorság volt, meg minden setét és nehéz, középkor és sár. Túlélés minden pillanat. Dráma és fájdalom…üvöltés, szenvedés…de komolyan…szerintem a pokolban is viccelnek néha…ha mások nem, hát az őrök…..hol a híres északi humor, ami olykor sziporkázva fűszerezi a dán remekeket? Mondjuk az is lehet, hogy elbújt a fordításban…lehet emiatt is (és még sok más miatt is) kicsit egysíkú….egyoldalú… Mad persze most is mad (yes).