Einstein és Eddington (2008) 72% 24★

Én ezt szerettem! Mindkét főszereplő nagyot alakított szerintem. A téma is érdekelt. Vannak kis hibái, de nem zavart nagyon. Örülök hogy megnéztem.

Húúú, szép és fontos film, de némileg hiányérzetem van. Valószínűleg egy későbbi nézéssel együtt fogom megtenni a „végső értékelésemet”, s szükség szerint módosítani a mostanit.
A mostani benyomásaimról:
Einstein karakterénél korlátázottan éreztem helyénvalónak a fizikus bohókás énjére, semmint zseniális gondolkodására helyezni a hangsúlyt egy olyan filmben, amely központi témája épp a tudomány körül forog.
Eddigton karaktere nagyon tetszett, és helyénvalónak is találtam. David Tennant igen pozitív meglepetést okozott számomra e szerepben.
A film karatereit, azok megformálását szerettem, korhoz, helyzethez illeszkedőnek találtam, a film képi, zenei megvalósítása meglátásom szerint szépen támogatta, hogy egy valóban igényes és értékes film születhessen.

Ami kifejezetten tetszett, hogy a tudományos gondolkodást, az akár az emberiség túlnyomó része számára elképzelhetetlennek tartott egy-egy jelenség modellezését is nagyon szemléletesen megjelenítették.
Nagyon hasznosnak tartom a film azon jeleneteit, amelyek nyomán kiolvasható, hogy nem csak az az eredmény, ha elértünk valaminek a végére és ott mutatkozik valami új, valami fontos, valami előrevivő.
Az eredményhez vezető út is fontos: nem csak azért, mert egyszer a célhoz is eljutunk rajta, hanem azért is, mert minden egyes lépéssel távolabb kerülünk a kiinduló ponttól, vagyis minden egyes lépés a továbbfejlődés szimbóluma, mérföldköve.
Az is eredmény, ha a sokaságból egyes (több) elemeket, tényezőket ki tudunk zárni nem relevánsként. Az is eredmény, ha a csak kérdéseink generálódnak egy-egy probléma nyomán, mivel a kérdések nyomán az elme már dolgozik azon, hogy a válaszok is meglegyenek idővel. Kérdések nélkül viszont nincs iránytűje az elmének sem.

Eddington karaktere pedig amiatt is tetszett, mert – amellett, hogy megismerkedhettem vele és tudományos munkája egy részével – Einsteinnel együtt alkotott „párosuk”, „kölcsönhatásuk” együtt illetve másokkal szemben jól szimbolizál néhány kevéssé nyilvánvaló tényt:
– a világot előrevivő dolgok, felfedezések többnyire nem egyszemélyes projektek; világunk kiemelkedő felfedezései, alkotása a hozzá kapcsolódó név, ismertté váló „sztár” mellett idővel részben vagy egészben névtelenségbe vesző további zseniális gondolkodókkal van tele.
– az előrehaladásban, a fejlődésben a támogatóknak, a „vezérszálat adóval” együtt gondolkodóknak éppoly fontos szerepük van, mint a gondolkodásra késztető ellenzőknek, ellenkező állásponton lévőknek.
– ha objektív és racionális ellenérvek nincsenek, megéri hinni magunkban és a projektünkben a legvégsőkig.

EZ lett az első olyan film, ami szívem szerint kedvenc, de nem tudtam rá 10*-ot adni.

Ezer éve láttam, és akkor is felirattal, és meg is koptak már a látottak, és jajj… Szóval, igencsak megörültem, amikor felfedeztem, hogy készült a filmhez magyar szinkron spoiler. Elő is vettem újra.
Kicsit belassítja – szerintem – a filmet a két külön szál, legalábbis nekem, magyarul biztos. Igaz, ki is egyenlíti, mert itt ez van, ott meg amaz… na jó, nem offolok. :-)
David Tennant remek Eddington, annyira jól hozza a merev angolságot, hogy tényleg el is hiszem róla, hogy az. :-) Még amikor kiborul is, azt is olyan fegyelmezetten teszi… És a boldogsága is, bár át-átüt a páncélján, de alapvetően angol hidegvérű keretek között marad, és ez nekem nagyon bejött. Minderre csak rásegített a csodaszép Cambridge, meg a campus, szóval hajjaj.
Andy Serkis Einsteinje a másik véglet. Ő bizony feszegeti a határokat, sokkal-sokkal szenvedélyesebb. (Amikor kiderül a gáz kísérlet támadás, aztán berobban a társalgóba és leüvölt ottan mindenkit, hát az zseniális. CsZ-nek is jár a pirospont, hogy ezt ekkora hévvel / vehemenciával tolmácsolni tudta.) Úgyhogy nekem ez is teljesen rendben volt, a színészek üstökön ragadták a célszemélyeket és átadták a lényük lényegét, azt hiszem.
A történet: vagyis, a bizonyítás, meg egyebek. Na, itt éreztem némi vontatottságot. Valahogy nem volt egyensúlyban a magánéleti nyavalya, meg a tudomány, előbbi utóbbi rovására ment. Vagyis, nem ment úgy a rovására, mert érdekes volt az is, csak valahogy az adagolás, az időbeosztás nem lett éppenséggel a legszerencsésebb. (És persze voltak benne apró pontatlanságok, de ezt megbocsájtjuk, mert amúgy meg szépen elmagyaráznak mindenfélét a gravitációval kapcsolatban, amiket szerintem bármelyik fizikaóra hasznára lehetne fordítani egy egyszeri megtekintéssel.)