Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori… [tovább]
Pokoli lecke (1996) 193★
Képek 9
Szereposztás
Gyártó
Astoria Films
Baltimore Pictures
PolyGram Filmed Entertainment
Propaganda Films
Warner Bros.
Streaming
SkyShowtime
Kedvencelte 49
Várólistára tette 116
Kiemelt értékelések
Iszonyatosan és döbbenetesen súlyos film, főleg az első fele. Komolyan nehézséget jelentett, hogy nézzem, annyira meggyötört lelkileg. A szereplőgárda nagyon jó, főleg Robert De Nirót érzem telitalálatnak Bobby atya szerepében. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy igaz történet alapján készült. Az biztos, hogy a filmet sem szeretném többször látni, az pedig teljes mértékben kizárt, hogy a könyvet elolvassam. Sokáig velem fog még maradni, úgy érzem.
Szavakat nem találok, nehezen emészthető film, és az csak hab a tortán, hogy igaz történeten alapult. A színész gárda, felnőtt és gyerek egybe véve egyszerűen zseniálisak voltak. A zene is kellemesen hatott. Visszatérve a filmre, nem tervezem elolvasni a könyvet, mert félek hogy keményebb lehet…
Nagyon kemény témát boncolgat a film, komoly erkölcsi kérdéseket feszeget. Számomra érdekes, hogy hogy alakult a fiúk sorsa, hogy nem feltétlen lettek jók vagy rosszak felnőtt korukra az átélt traumától. A gyerekek nagyon jól játszottak és a nagy nevek is viszik a filmet, főleg Dustin Hoffman tetszett nekem, de De Niro is remek volt ebben a szerepben. Carol szerepét nem érzem igazán… hacsak nem azért van benne, hogy legyen egy nő is… nem viszi előre a történetet…
Ha csak a felszínt nézzük, akkor ez egy nagyon egyszerűen átemelt, összeollózott, kliséken alapuló történet a nehéz sorsú fiúkról, akik egy napon még nehezebb sorsra kényszerülnek, ami végérvényesen megváltoztatja valamennyiüket. Kit így, kit úgy. Aztán felnőnek és eljő a pillanat, hogy revansot vegyenek a múlt gyötrelmein. Mintha a Bronxi mese (1993) a A remény rabjai (1994) és [[Stephen King: Az / Stephen King: Gonosz (1990–1990)|Az]] szerelemgyerekéről beszélnénk. De ha hajlandóak vagyunk egy picit mélyebbre ásni, akkor van itt a legmélyén egy „elvileg” önéletrajzi könyv (https://moly.hu/konyvek/lorenzo-carcaterra-pokoli-lecke), amire szépen rárétegezve az eseményeket és az embereket egy komoly erkölcsi dilemmákat feszegető drámát kapunk.
Nem mondom, hogy nincsenek a filmnek hibái. Vannak. Néha például megpróbál erőteljesen befolyásolni és ezáltal bizonyos dolgok elsikkadni látszanak a háttérben. De ha a lényegre koncentrálunk a történetben, akkor marad időnk megfigyelni a szereplőket is, akiknek az egyéni történeteik külön – külön megérnek egy misét.
A szerepeknek életet adó színészek közül kiemelkedőt Bacon és De Niro nyújt leginkább. Bacon egy igazi utálható rohadék, De Niro pedig szinte belesimul a szerepébe. Mögöttük ott jön Hoffman és Pitt, akik teszik a dolguk a maguk módján, a többiek inkább csak jelen vannak, de nem ez életük alakítása. Minnie Driver figurájának nem jöttem rá a jelentőségére, hacsak nem az, hogy legyen egy jó női név is a sok férfi közt. A gyerekek jól működnek, az egyéni/összjátékuk talán nem annyira erős, mint az Állj mellém! csapata, de a mondanivalót vitathatatlanul átadják és mindegyiküknek jut emlékezetes pillanat.
A zenét John Williams szerezte. A neve garancia a filmhez illeszkedő, hibátlan dallamokra, de nem különösebben emlékezetes alkotás.
Összességében a hibák ellenére mégis nézésre ajánlott. Sok téren elgondolkodtató a nyilvánvalón túl is.
Talán az mindent elmond,hogy legszívesebben leülnék újra végignézni most nyomban,annak ellenére,hogy jelentősen megtört lelkileg.Őszintén szólva nem tudom láttam-e valaha ennyire jó filmet.A történet,a zenék,a színészek,minden annyira klappolt,hogy az már-már a tökéletesség határát súrolja.Netflixnek köszönhetően találtam rá,és rögtön felkeltette a figyelmem.Ahogy utána olvastam még érdekesebbnek találtam,de aztán tologattam egy kicsit a hosszúsága miatt,de nem szabad,mert egyszerűen minden pillanatot megér.Nagyon komoly témával foglalkozik,és nagyon kemény kérdéseket feszeget.Amit a fegyőrök tettek undorító,teljes mértékben visszataszító nagyon nehéz volt azokat a részeket végig nézni.Nagyon sok szempontból lehetne vizsgálni a filmet,és tényleg nem lehetne fekete-fehér érveket felsorakoztatni,hogy mi a jó,és mi a rossz.Tényleg 100%-ban megérthetetlen ha valaki olyannak ontod életét,aki embertelen kínokat okozott? Vagy ettől csak te is ugyanolyan rossz leszel,mint a kínzó? Nagyon érdekes ez a téma,és rengeteg gondolatot lehetne hozzáfűzni.Ez a nagystílű terv,két gyilkost felmenteni a vád alól,tökéletesen kivitelezett,és lélegzetelállító volt végigkövetni.Hihetetlen milyen történések folyhatnak a tárgyalótermen belül.Nekem a javítóintézetben játszódó jeleneteken kívül,az a rész ahogy Fergunson lényegében elismeri bűneiket,és a 4 fiú arcán láthatjuk azt a megtörtséget,amit a javítóintézet okozott,nagyon betalált.Olyan feszültségfaktorokkal dolgozik a film,ami zseniális.Borzasztóan szomorú volt látni,hogy valamilyen szinten minden fiú életét tönkre a javítóintézetben töltött idő,egy tréfa,ami nagyon kegyetlen tréfa volt,de mégiscsak tréfának indult ,ami katasztrófába torkollt.Tény,hogy nem tettek jó dolgokat,és nem hiszem,hogy Johnból,és Tommyból mindenféle rossz hiányzott volna,ez ellen mindenképpen fel kellett volna lépni,de hogy nem így ahogy az intézetben tették az is biztos.
Nekem ez egy nagyon nagy élmény volt,nem tudom kezembe veszem-e valaha a könyvet,de a Monte Cristo grófját ezek után mindenképpen el kell már olvasnom.
Viszont nagyon szeretné tudni miért nem nyert Oscar-díjat ,mert abszolút megérdemelte volna!
Nem egyszerű film. Többször is azon kaptam magam, hogy ránézek, mikor lesz már vége, és nem azért, mert rossz volt, sokkal inkább azért, mert nehéz volt nézni. Az erőszak olyan formája jelenik meg többször is benne, amivel az ember nem szeret szembesülni, ha pedig muszáj, akkor minél előbb kiverné a fejéből, csakhogy az ilyeneket nem lehet. Az ilyenek megmaradnak az elméd legmélyén, és időről-időre visszatérnek hozzád, mikor szóba kerül a film, vagy meglátod a címét valahol. Nekem speciel elég lesz csak egy imafüzérre is rápillantanom ehhez, bár szerencsére nem vagyok vallásos, így nem lesz rá túl sokszor alkalmam. Ez az egyik legnehezebb erőszakolós jelenet, amit filmben láttam, pedig nem mutatott semmit, de mégis épp eleget. És ez jellemzi az egész művet: nem mutat sokat, csak hangokat és homályos képeket, vagy épp csak azt, ahogy viszik le a pincébe a gyerekeket, de neked már velük együtt szorul össze a gyomrod attól, mit kell majd átélniük. És a legnagyobb arconcsapás, hogy ez nem fikció, ilyenek valóban történnek, emberi lények képesek puszta szórakozásból egy egész életen átívelő sebet ejteni a másikon. Nem hiszem, hogy képesek vagyunk felfogni, mekkora súlya van a tetteinknek egymás felé, legyen az jóindulatú és kedves (atya), vagy hitvány és gonosz (őrök). Ez a film nem azt akarta bebizonyítani, hogy a fiúk jogosan öltek, hanem azt, hogy meggyilkolt megérdemelte a halált. Még ha a gyilkosok tekintetében már nem is számított (hisz elindultak a lejtőn, sőt, már ugrani készültek), a másik két férfinek szüksége volt erre az elszámolásra, hogy ha elengedni nem is (mert ne legyenek illúzióink, egy ilyen traumát az ember örökké magával hordoz), legalább enyhíteni képesek legyenek magukban a történtek okozta sokkot. Kegyetlen egy film, hiába jó, történettel, színészekkel, mindennel együtt. Nem nézném meg újra, de úgy gondolom, legalább egyszer mindenkinek látnia kéne.
Egy kaptafára készülő film a ‘90-es évekből, sok híres szereplővel, viszont elég gyenge lábakon álló történettel. Az elején a gyerek szereplők meglepően jók voltak, akkor még lehetett volna belőle jó film, aztán jött a második fele, amit inkább nem is részletezek. Bosszúfilmből készültek ennél sokkal jobbak, és ezt nem csak azért mondom, mert nem sikerült egyetlen épkézláb női karaktert sem felvonultatni.
A film második fele rettenetesen melodramatikus, szinte éreztem ahogy próbálják belőlem kifacsarni a könnyeket. Nem sikerült. Plusz a morális alapja is eléggé ingatag lábakon áll.
Az első fele egész jó volt, de a második fele borzalmas. Szerintem tipikus hatásvadász hollywoodi feldolgozása egy egyébként nagyon komoly témának. Az utolsó néhány jelenetnél a fejemet fogtam. Dustin Hoffman és Kevin Bacon alakítása tetszett.
Csak véletlenül találtam rá erre a filmre az interneten, de már az ismertető alapján tudtam, hogy nekem ezt meg kell néznem.A történet nagyon kemény, megrázó, a színészek zseniálisak.Az egész, úgy ahogy van, nagyot üt.Azt hiszem, hogy eléggé nehezen fogom megemészteni a filmben látott dolgokat.
Népszerű idézetek
Lorenzo 'Shakes' Carcaterra: Nem is tudtam, hogy ennyire szereti a galambokat.
King Benny: Szeretem őket. Nem pofáznak.
King Benny: Bobby atyából remek verőember lett volna. Kár, hogy a másik oldalon kötött ki.
fiatal Shakes: Leléphetnék. Mind leléphetnénk. Eltűnnénk egy időre. A kutya se keresne. Senkit sem érdekelne, hogy hová megyünk.
Bobby atya: Ha most elmenekülsz, életed végéig menekülni fogsz. Azzal, hogy elmenekülsz, nem teszed meg nem történtté. Ezzel szembe kell nézned.
fiatal Shakes: Nem tudok atyám. Nem akarok szembenézni vele. Nem merek szembenézni vele.
Bobby atya: Én is félek. Nálam jobban senki sem fél, mégis meg kell tenned. Nem lesz semmi baj. Ezt végig kell csinálnod.
– There's nothing to talk about.
– There's a lot to talk about.
– Maybe if people knew what was going on in here, they'd make a move.
– I don't want anybody to know. Not Father Bobby, King Benny, Fat Mancho, not my mother. Nobody.
– Yeah, I don't, either.
– I mean, I wouldn't know what to say to anyone who did know. I can't think of anybody
who needs to hear about it. Either they won't believe it, or they won't give a shit.
– Yeah, I don't even think we should talk about it once it's over. We got no choice but to live with it. And talking makes living it harder. So we might as well not even talk about it. The truth stays with us.
– I want to be able to sleep one night and not have to worry who's coming in my room, what's gonna happen to me. If I can get that, then I'll be happy…
– Someday, John. I promise.
– Ha Rolls-Royce-ra vágysz, ne ide gyere. De nem ám! Eriggy Angliába vagy hol a bánatba gyártják. Ha pezsgőre szomjazol, irány Franciaország. Ha pénz kell, fordulj a zsidóhoz.
– De! Hogyha könyékig akarsz turkálni a mocsokban, vagy szeretnéd a titkod örökre eltemetni, akkor egy helyre érdemes jönnöd! Ide, a Pokol Konyhájára, mert itt gyűlik össze az összes szar. Amit máshol tojnak, az is nálunk bűzlik. Ilyen rohadt egy hely ez!
For once, we had a victory. But it didn't last. It couldn't last. And all I wanted to do was die.
I can see how he might forget us. We were just something for you and your friends to play with. It's a little harder for us to forget. You gave us so much more to remember.