Az igazság ára (2011) 80% 191★

Az egyik kedvenc „ügyvédes” fimem. Sikerült megnéznem most felirattal, nem is emlékeztem, hogy mennyire jók a színészek.
Michael Connelly regényeit nemrég kezdtem, Micky Haller sztorit biztosan olvasok még.

Kedvem lenne motorra pattanni és szétverni pár embert egy baseball ütővel. Aztán beülnék egy kocsmába William H. Macyval és elröhögcsélgethetnénk egymás fején. Végül megveregetném Matthew McConaughey vállát és erősen tanácsolnám neki, hogy vágja le a haját. Szerintem túl sok Ákost hallgatott, azért lett olyan feje. De jó film volt.

Nem vagyok egy Matthew McConaughey rajongó. Nincs vele bajom, nem utálom de szerintem általában túltolja a karaktereit.

Viszont, ez a film kellemes meglepetést okozott. Úgy voltam vele, hogy kell valami ”reggeli szinkronos film” Netflixről, a krimiket meg szeretem, szóval jó lesz ez. Matt jól játszott – és a többiek is – egy percig sem unatkoztam. Jól indult és még jobban ért véget. Bár őszintén engem felcseszett, hogy Mick annyira idióta volt hogy nem esett le neki sokadjára sem (ami nekem elsőre), hogy spoiler. Komolyan, hogy nem jött rá erre? O_o"

Egy szó mint száz: Kellemes kikapcsolódás.

Szeretem az ilyen jogi környezetben játszódó filmeket, a tárgyalásokat meg mindent ami ezzel együtt jár. Nem tudtam ettől függetlenül, hogy mire számítsak, de ez egy jó film, engem lekötött. Maga az ügy is érdekes volt, szóval tényleg érdemes volt megnézni.

Izgalmas, csavaros, egyáltalán nem sablonos krimi. És nincsenek benne durva jelenetek (!) :)
Matthew McConaughey nagyon jól hozza a szerepét, jól áll neki a lazaság is, meg a lelkiismeretesség is. Van egy fajta jellemfejlődés a filmben, de szerencsére ez olyan szépen van kidolgozva, és olyan mértékig, hogy az teljesen hihető. Nem mondhatjuk ugyanis, hogy a film végére pálfordulás menne végbe, ez teljesen nyilvánvaló is lesz az utolsó jelenetekből. De arra elég, hogy ne rossz vélemény alakuljon ki bennünk erről a „szemétláda” ügyvédről, hanem inkább úgy tekintsünk rá, mint egy belevaló, minden hájjal megkent, de azért érző szívű ügyvédre.
Maga a történet meg egyáltalán nem kiszámítható (szerintem), tipikusan „jó krimi” kategória, jó színészekkel.

Nekem ez a film nagyon tetszett! Köszi @Rekaboni, hogy ezt választottad! :D

10 csillagot nem adtam, mert annyira nem lepődtem meg, de ez megint nem a film hibája. A könyvet nem olvastam, amit sajnálok is, meg nem is. Nem sajnálom, mert így nem befolyásolt a film megnézése közben, így önmagában tudom értékelni.
Matthew McConaughey is jól játszott. A történet is jó volt. Maximálisan tudtam élvezni a filmet. Csak ismételni tudom magam. Nagyon tetszett. :)

Azért a NTGUILTY rendszámot NTbűnösnek fordítani. :(

Meglepően jó film az igazságszolgáltatás csúcsairól és mélységeiről. Ártatlan, bűnös (NT bűnös, hogy stílszerű legyek :D), lelkiismeret vagy pókerarc. Mind-mind váltakozik, újabb és újabb esetekben megjelenve, hogy aztán végül a kép nagyjából összeálljon. Merthogy szövevényes a történet, mint LA csatornahálózata és a sok szereplő miatt eleinte nehéz követni. Matthew McConaughey szerintem fantasztikusan alakítja a határozott védőt, akiben semmi nem tehet kárt. És amikor külsőleg elbizonytalanodást és mélypontot is észlelnénk, olyankor a tartalékenergia vagy egy újabb nagyszerű ötlet kirántja a kátyúból a Lincolnt.
Ja és most már tudom, hogy az esküdtek helyett dönthet a bíró is…

Nem volt rossz film, pedig sem az akció sem az ügyvédes filmeket nem szeretem annyira. Mondjuk tíz csillagot azért nem adtam, mert eléggé kiszámítható volt, de sem a történet nem volt rossz, sem a megvalósítás. Sok általam ismert színész volt benne, a játékuk is elég jó volt. Frank-et sajnáltam, örültem, hogy újra látam William H. Macy-t. Egyre jobban kedvelem a fickót :D

(A kritika akkor íródott, amikor még azt sem tudtam, ki az a Michael Connelly. Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok.)

Krimi a tárgyalóteremben

Az ügyvédek legszörnyűbb rémálma az ártatlan ügyfél. Olykor azonban a bűnösökkel is meggyűlhet a bajuk, erről Matthew McConaughey személyesen győzi meg a nézőket legújabb fordulatos thrillerjében, amelyben végre nem szépfiúként, hanem minden hájjal megkent védőügyvédként komoly szerepben is bizonyíthat. Megteszi, nem is akárhogyan.

Matthew McConaughey-nak sokkal jobban áll ez a szerep. A 2000-es években lépten-nyomon romantikus vígjátékokban ügyetlenkedő színész végre testhezálló feladatot kap, amely nem asszisztálást jelent a „hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt” témakörében, sokkal inkább kulcsfigurát egy olyan pofonegyszerűnek tűnő, de valójában halálos játszmává kibontakozó bírósági ügyben, amelyben még mi sem tudjuk meg egyhamar, ki a bűnös, és ki az ártatlan – nemhogy ő. A gazdag ingatlanügynök elkényeztetett fiacskája (Ryan Phillipe) alaposan bekavar, amikor Mick Hallert (McConaughey) bízza meg, hogy húzza ki a slamasztikából, ezt ugyanis nem véletlenül teszi. A nélkül, hogy a poént lelőjem, annyit azért elárulok, a szálak egy másik, kísértetiesen hasonló ügyhöz is elvezetnek, ez pedig végképp beteszi a kaput. A stiklik és jogi kiskapuk koronázatlan királyaként tündöklő, velejéig ravasz Hallernek rá kell döbbennie, hogy a szerepek könnyen felcserélődhetnek, bűnösből ártatlan, ártatlanból vádlott, üldözőből üldözött lesz, a vicc az egészben, hogy mégsem ez a legnagyobb gondja. Neki ugyanis ekkor már régen nem az ügyésszel, sokkal inkább saját lelkiismeretével, na meg az éppen hatályos jogrendszerrel kell felvennie a harcot, védence élete helyett pedig a sajátját kell mentenie.
Brad Furman neve eddig vélhetően egy árva lelket sem csalogatott a mozikba, ez után azonban már nem biztos, hogy így lesz. Az eddig mindössze egy filmet jegyző rendező kiváló thrillert tett az asztalra, amely kellően fordulatos, izgalmas, ugyanakkor bővelkedik cinizmusban és jól elhelyezett poénokban. A forgatókönyvíró John Romano ebben ugyanúgy „ludas” lehet, aki hasonlóan remek munkát végzett – Michael Connelly regénye alapján, ez azonban egy cseppet se von le a dolgok értékéből. A főszereplőről már ejtettünk szót, akinek ellenpólusa Ryan Phillipe produktuma lehet – a kétségkívül bájos és titokzatos pofikán kívül mást nem kapunk tőle, holott az ő karaktere ennél sokkal többet kíván, mentségére legyen mondva, hogy a kellő hangsúlyt sem biztos, hogy megkapja. Egy másik sarkalatos pont a film címe. Ez minket nagyon nem érint, hál’Istennek ugyanis az eredeti és a magyar fordítás még csak köszönőviszonyban sincs egymással. Még ha eleinte furcsán is hangzik, bizony most meg kell dicsérnünk a magyar kollégákat, akik a semmitmondó, teljesen jelentéktelen apróságra (Haller Lincoln típusú autójára) fókuszáló maszlag (The Lincoln Lawyer) helyett pont a lényegre tapintottak, amikor az igazságot próbálták beárazni.
Hogy ez az ár pontosan milyen magas is, nem árulhatom el, de azt igen, hogy a maga műfajában (sőt talán még azon túl is) szórakoztató, minden igényt kielégítő és figyelemreméltó alkotással állunk szemben, még akkor is, ha a végére kicsit elfogy a lendület. Mármint a filmé, a miénk ugyanis szárnyal, és egy ki sallert meg kokit kénytelen ezért kiosztogatni az alkotóknak, de ne legyünk telhetetlenek. Nem díjeső és világsiker volt a cél, az egy másik kávéház. Inkább örüljünk, és könyveljük el, hogy egy tárgyalótermes bűnügyi thrillerből is lehet jó filmet csinálni, amelyben a látvány, a 3D meg a többi fikarcnyi szerepet sem kap. A mai világban ez igencsak megsüvegelendő.
(Megjelent a Premier Mozimagazin 2011. augusztusi számában.)