Lánctalpak (1987) 56% 5★

Olvastam Sven Hassell regényeket és az első pár rész nagyon szórakoztató volt, szerettem olvasni őket, utána pedig már csak unalmas.
Ez a film pedig inkább unalmas. A színészek nem passzoltak az általam elképzelt karakterekhez, ami a regények leglényegesebb eleme volt, ezért itt már nagyot is bukott a film.
A történet egy kicsit a Piszkos tizenkettő és a Rejtő regények elemeit is tartalmazza.
Nem vészesen rossz produkció, csak gyenge közepes, ezért nem is fájó időveszteség a megtekintése.

Nem hinném, hogy egykönnyen eljut ehhez a mozihoz bárki, aki nem az író, Sven Hassel személye felől közeledik. Anno tinédzserkoromban végigolvastam a regényeit és első magyar kiadásban össze is gyűjtöttem őket – nem félek persze, hogy belőlük fogok egyszer meggazdagodni, főleg mivel bőven nem irodalmi kincsekről beszélgetünk, hanem a magyar piacon jókor és ügyesen terített – horribile dictu – ízléstől függően ócska ponyváról, aminek a maga idejében mégiscsak volt bája és talán még valamiféle mondanivalója is*.

Hogy ’87-ben miféle megfontolásból érezték alkalmasnak az időt egy filmes feldolgozásnak, nem tudom, de hogy másodvonalas munkáról van szó, az bizonyos. A nyomokban korhű jugoszláv haditechnika, az ötlettelen forgatási helyszínek, a karakterek tekintetében nagyjából találó, de színészek terén meglehetően kispályás casting mind kis költségvetésre utal. A rendezés ehhez igazodva biztonsági játékra törekszik. A mozi nem kiugróan izgalmas, a csatajelenetek koreográfiája szűkre vágott és logikátlan, a produkciót a színészek közötti évődésnek és bajtársias kapcsolatnak, a bemutatott figurák renitens, különc mivoltának kellene elvinnie a hátán. Ez nagyjából megy is nekik, meg nem is, jópofa például Pici és a Légiós ellentéte, Porta képregényszerű alakja, és még Carradine is próbál megmozgatni valamit a nézőben peckes német parancsokként. De száz percre ez azért igazán nem sok…

Szürkeségbe fulladó, tévéfilmes felhangokkal dolgozó munka, jobb, mint a tévére készült Piszkos tizenkettő folytatások, de a műfaj legtöbb klasszikusához természetesen nem ér fel. A legkézenfekvőbb párhuzamként hivatkozható Kelly hősei mérföldekkel leelőzi, a szintén vele egy lapon emlegethető Vaskereszt ugyancsak érdekesebb filmélmény.

*Ennyi év elteltével visszagondolva, piszok jó marketingje volt ennek a regényszériának éppen akkor, amikor az érdeklődő olvasókat nagyon feltüzelte minden olyan háborús tematikájú mű, ami valamiképpen a sokáig tiltott német oldal szemszögéből mutat valamit be a világégésről. Hassel közel légből kapott, fizikai lehetetlenségekkel dacoló sztorijait azonban sokan félreértették, szinte memoárként kezelték őket.