Gladiátor (2000) 83% 320★

Gyönyörű film a maga módján. spoiler A párbeszédek, amik mögött komoly jelentés lapul; a kidolgozott csatajelenetek; a zene, amely nem véletlenül nyert díjat; szintén Russel Crowe, aki nem véletlenül nyert díjat. A kosztümök, az egész környezet, amit kialakítottak: igazán élvezhető és beleképzelheti magát a néző. Nagyon jól megmutatja az aberáltságot, az őrültséget, amely sok embert körül vesz, de mégis enyhíti a komoly jeleneteket egy csipetnyi humorral, amin az ember igazán jót nevethet spoiler. Korhatáros a harci részek miatt, és nem árt egy kis háttérinfó. Az egy csillag levonás a hollywoodi beütés miatt, én legalábbis az elején éreztem.

Mindig is tudni szerettem volna, Petőfi mit evett a hazánkon, miért szerette az országát, mert a gyerekek nem értik. Aztán volt egy élményem, és megértettem, mi az, hogy haza, hogy hazaszeretet, hogy hazafi. És trust me, nagyon jó érzés. Bárcsak maradandó lenne. Ez a gondolatom támadt, spoiler.

Maximus, a gladiátor.

Nem tudom elfelejteni az egyik kedvenc részletemet, mikor a császár előtt elmondja, ki is ő valójában: Maximus Decimus Meridius. Ez valóban egy epikus jelenet, és szinte csak ilyenekből áll ez a film.
Ütősen bemutatja a történetet, klassz harcjelenetekkel és tökéletesen odaillő zenével, hogy teljesen beleéld magad. A császár, a gladiátorok, a tömeg és az aréna, továbbá az egész ókori Római Birodalom, mind-mind említést érdemel.
Rendkívül inspiráló a film.
Maximus példát mutat: küzdeni kell az életért, akkor is, ha mindened odaveszett. Még szép, a tekintélye megmaradt, de azt is ki kellett érdemelnie. Egy nagyon helytálló egyéniséget mutat be Russell Crowe.
A császár személyisége is érdekes volt, és valamilyen szinten őt is meglehetett érteni. De túl lőtt a célon a tetteivel, és megérdemelte azt, amit kapott. spoiler
Ő és Maximus között hatalmas volt az ellentét, amit mindketten bebizonyítottak. spoiler

10/10.

Hans Zimmer koncert utáni újranézés. Örök kedvenc, belémivódott képkockák, mondatok, hangulatok, és a Zene. Zseniális.

16x néztem moziba….

Ez a film tele van feszültséggel. Talán ez az érzés maradt meg a legjobban, miután először megnéztem. Vannak ugyan jelenetek, melyek kissé feloldják ezt, de folyamatosan ott lebeg a sejtelem, hogy valami rossz fog történni, hogy ez az egész nem végződhet jól.
Nem is tudom megszámolni, hányszor láttam már, de Commodus jeleneteinél mindig megremeg a gyomrom, és mindig rácsodálkozom, milyen fantasztikusan alakítja Joaquin Phoenix az őrült császárt. Ahogy megvillan a szeme, ahogy egy-egy pillanatra megvonaglik a szája… Zseniális!
A zene pedig… az egyik legszebb, amit valaha hallottam.

Hol lehet bejelölni hogy közel 100x láttam?
A dialógusokat álmomból felkeltve vágom, a soundtrack-et imádom. Azt hiszem erre mondják, hogy örök kedvenc.

Szeretem ezt a filmet. Alig pár éves lehettem, mikor először láttam és már akkor is odáig voltam ezért a harcolós témáért (yep, morbid kislány voltam xD). Szeretem újranézni, mert visszahozza a szép emlékeket, de természetesen magáért a történetéért is megéri végigülni azt a majd' három órát. Kötelező legalább egyszer sort kerítenie rá minden embernek. Szerintem az alapműveltséghez tartozik.

audio: magyar, felirat: –

Joaquin Phoenix miatt néztem meg, nem csalódtam. Annyi helyen vetítették már ezt a filmet, de valahogy sosem sikerült megnéznem az elmúlt húsz év alatt. Kellően izgalmas, de szerintem többet is kilehetett volna hozni belőle.

Megrázó, látványos film, talán a kedvencem a kétezres években dúló hatalmas, hollywoodi római-görög filmláz idejéről. Az első percétől tele van feszültséggel, na és a zenéje! Kiskoromban nem nézhettem meg a harcok miatt, de a gabonamezős jelenetet pont láttam. Annyira belém ivódott már akkor, máig a filmtörténet egyik legmeghatóbb képsorát jelenti nekem. Szomorú film, ezért nem tudom sűrűn újranézni, de amikor sikerül, mindig nagy élmény.

Hatásvadász, hiteltelen, ízig-vérig hollywoodi klisés (ami valamikor jó, itt nem), s ráadásul a faarcúak királya játszik benne.