Gladiátor (Gladiátor 1.) (2000) 83% 557★

Gyönyörű film a maga módján. spoiler A párbeszédek, amik mögött komoly jelentés lapul; a kidolgozott csatajelenetek; a zene, amely nem véletlenül nyert díjat; szintén Russel Crowe, aki nem véletlenül nyert díjat. A kosztümök, az egész környezet, amit kialakítottak: igazán élvezhető és beleképzelheti magát a néző. Nagyon jól megmutatja az aberáltságot, az őrültséget, amely sok embert körül vesz, de mégis enyhíti a komoly jeleneteket egy csipetnyi humorral, amin az ember igazán jót nevethet spoiler. Korhatáros a harci részek miatt, és nem árt egy kis háttérinfó. Az egy csillag levonás a hollywoodi beütés miatt, én legalábbis az elején éreztem.

Mindig is tudni szerettem volna, Petőfi mit evett a hazánkon, miért szerette az országát, mert a gyerekek nem értik. Aztán volt egy élményem, és megértettem, mi az, hogy haza, hogy hazaszeretet, hogy hazafi. És trust me, nagyon jó érzés. Bárcsak maradandó lenne. Ez a gondolatom támadt, spoiler.

A történet soha nem csúszik át valószínűtlenbe, hihetetlenbe, miközben a mennyből a pokolba, a pokolból vissza a fénybe toposszal operál. Ez azért nagy mutatvány. Aztán a nagy Rómát is közelikkel, személyközi viszonyokkal, fontos emberek egymáshoz való viszonyulásában mutatja be. Gyakran hangzik el művekkel kapcsolatban, hogy nagyot akart markolni, és nem sikerült – itt annyira látványos, hogy nem akartak nagyot markolni, és éppen ezért nem csúsztak bele túlzásokba, tévedésekbe, sőt elejtettek nagyon jó mondatokat például a tömegekről. A klasszikus szappanopera-recept szerint a gazdagokat kell mutatni, a hatalmasokat. De még Commodusról sincs olyan jelenet, ami az ő hivalkodó túlzásairól szólna csupán. Nincs dőzsölés, bor, étel, nők. Persze látszik az elegancia, a pompa, de minden jelenet a másokhoz, a többiekhez való viszonyról szól.
Mindenféle folytatásnál megjelenik a nagyszerűségre törekvés – és ez túlzásokhoz vezet. A nagyszerűség az egyszerűségből következik. Hőst úgy lehet teremteni, ha olyannak látjuk, mint Maximust a katonái: egy közülünk. Aki helyettem is az, aki. Hollywood nagy csapdája, hogy a csillogás és az élet kultusza a történet belső szabályai ellen dolgozik. Itt képesek voltak ezt kikapcsolni.

Maximus, a gladiátor.

Nem tudom elfelejteni az egyik kedvenc részletemet, mikor a császár előtt elmondja, ki is ő valójában: Maximus Decimus Meridius. Ez valóban egy epikus jelenet, és szinte csak ilyenekből áll ez a film.
Ütősen bemutatja a történetet, klassz harcjelenetekkel és tökéletesen odaillő zenével, hogy teljesen beleéld magad. A császár, a gladiátorok, a tömeg és az aréna, továbbá az egész ókori Római Birodalom, mind-mind említést érdemel.
Rendkívül inspiráló a film.
Maximus példát mutat: küzdeni kell az életért, akkor is, ha mindened odaveszett. Még szép, a tekintélye megmaradt, de azt is ki kellett érdemelnie. Egy nagyon helytálló egyéniséget mutat be Russell Crowe.
A császár személyisége is érdekes volt, és valamilyen szinten őt is meglehetett érteni. De túl lőtt a célon a tetteivel, és megérdemelte azt, amit kapott. spoiler
Ő és Maximus között hatalmas volt az ellentét, amit mindketten bebizonyítottak. spoiler

10/10.

Hmm… nem volt rossz, anno már láttam, nem is egyszer, amikor anyáék nézték a tvben, de akkor annyira nem kötött le a reklámok pedig nagyon zavaróak voltak közben. A szereplők érdekesek, még Commodus is nem csak Maximus, mindketten nagyon jó színészek, és együtt ebben a filmben szintén zsenik voltak. Mindkét karakter tetszett nekem, és a film is elment, meg a mondanivalója is, de nem lesz kedvencem az tuti. De jó volt végre így végig nézni, hogy nem szakít meg egy egy reklám 5 10 percenként. XD

Hans Zimmer koncert utáni újranézés. Örök kedvenc, belémivódott képkockák, mondatok, hangulatok, és a Zene. Zseniális.

16x néztem moziba….

Ez a film tele van feszültséggel. Talán ez az érzés maradt meg a legjobban, miután először megnéztem. Vannak ugyan jelenetek, melyek kissé feloldják ezt, de folyamatosan ott lebeg a sejtelem, hogy valami rossz fog történni, hogy ez az egész nem végződhet jól.
Nem is tudom megszámolni, hányszor láttam már, de Commodus jeleneteinél mindig megremeg a gyomrom, és mindig rácsodálkozom, milyen fantasztikusan alakítja Joaquin Phoenix az őrült császárt. Ahogy megvillan a szeme, ahogy egy-egy pillanatra megvonaglik a szája… Zseniális!
A zene pedig… az egyik legszebb, amit valaha hallottam.

Hol lehet bejelölni hogy közel 100x láttam?
A dialógusokat álmomból felkeltve vágom, a soundtrack-et imádom. Azt hiszem erre mondják, hogy örök kedvenc.

Csodálatos film, nagyon jól esett sok év után újranéznem.

Szintén egy olyan film amivel régóta adós voltam magamnak és végül ebben sem csalódtam.
Elég hosszú film, de végig fenntudta tartani az érdeklődésemet, nem igazán éreztem egyszer sem, hogy leült volna. Ha nem is mondható a legegyedibbnek vagy történelemhűnek, de a történet érdekes a harcok pedig izgalmasra sikeredtek.
A látvány csodás, simán megállja a helyét a mai napig. A zenéi közül több is nagyon fülbemászó volt (egyik elég karib tengeres volt különben, bár ugye ez volt előbb)
Commodus meg persze egy egészen utálnivaló gonosz volt akit Joaquin Phoneix remekül alakított. Valamennyire talán beleköthetnék a zárásba, hogy spoiler