Krízispont (2011) 79% 55★

A 2007/’08-as gazdasági válság belső nézetből történő magyarázó, dokumentáló, dramatizáló célzatú feldolgozásai közül a Krízispont tényleg etalon volt, de csak A nagy dobás megjelenéséig – most azt mondanám, ez a két film együtt, egyszerre nagyon hasonló és mégis drasztikusan különböző módon mutatja be ugyanazokat a folyamatokat, mindkét esetben egyetlen lapra, a színészekre feltéve minden tétjüket. Bár a forgatókönyvek és a rendezések csodát tesznek egy közgazdasági tematikájú, az átlagnéző számára alapvetően érthetetlen konfliktushelyzettel, azért eladni nekünk mégiscsak a színen forgolódó színészzsenik fogják ezeket a filmeket.

A Krízispont abban tér el leginkább A nagy dobástól, hogy hiányzik belőle egyfajta moralizáló, de az egész működő rendszer kritikájaként szolgáló szemfelnyitó erő. Itt a néző nem nagyon szembesül azzal, hogy a bemutatott eseménysor nemcsak néhány száz, amúgy milliós bónuszokkal és százezres keresetekkel dobálózó öltönyös faszi drámája, hanem az egész amerikai társadalomé, leendő munkanélkülieké, hajléktalanoké, öngyilkos családfőké, szétbomlott családoké, sőt, ha érteni akarjuk, miért hülyült meg Amerika annyira, hogy Donald Trumpot válasszák meg elnöküknek, talán valahol errefelé is keresgélhetünk – de még azt a felvetést is megkockáztatom, próbáljunk visszagondolni, mit csináltunk ezekben az esztendőkben mi idehaza!
A tőzsde, az üzletkötők, a menő öltönyös kereskedők világa amúgy régóta romantizált színtere az amerikai mozinak: szerintem a Tőzsdecápák óta nagyravágyó fiatalemberek millió álmodták magukat sportzakós pénzforgatónak, és bár azóta sokat változott a pénzvilághoz fűződő viszonyunk, Hollywood még mindig szeret kritikusan, ám mégis vonzón, misztifikálva mesélni erről a területről – a Wall Street farkasa ilyen szempontból például lehetett volna drámaibb és kevésbé vicces, de ugyanígy elbírta volna A nagy dobás Gosling karikatúraszerű karakterének hiányát. A Krízispont ilyen szempontból tényleg csak ott vérzik el, hogy nem beszél a hosszú távú, valódi, az öltönyösök egzisztenciális válságánál messzebbre mutató következményekről.
A film a maga szinte már eszköztelen dokumentarizmusában teljesen rábízza magát a színészekre, velük pedig jó lóra tesz. Spacey a nagy dobás, de Irons például mintha sablonból játszana, bár kétségkívül jól áll neki ez a sablon. Bettany szinte mindenhol üde színfolt tud lenni, Quinto azonban mintha már itt is Spock lenne – meglehetően egyhangú figura, de szerencséje, hogy ez a karakter nagyjából mintha pont ezt kívánná meg. Baker, Moore és Tucci kapcsán kicsit vegyesek az érzéseim: jó őket látni, ismerős figurák újszerű szituációban, de szigorúan színjátszás szempontjából nekik olyan nagy feladatuk nincs.

Jó film a Krízispont, pontosabban a néző könnyen tudja jó és tartalmas filmként megélni, de A nagy dobás ugyanebben a témában, még egy kicsit trükkösebb módon nagyobbat szakít. Én mindenképpen ajánlom szorosan egymás után megtekinteni őket, főleg mivel ezáltal az elmesélt történet is érthetőbbé válik.

Remek film a tőzsde világáról…tanulságos! Kötelező darab.

Nagyon jó film! Persze valószínű, hogy nem lesz igazi közönség-kedvenc. Nagyon lassú dráma kiváló színészekkel, akik kiválóan dolgoznak ebben a fimben.
A történet nem kifejezetten bonyolult, de aktuális és megfelelően megrendezett; emberekről szól és az ő sorsukról. A rendező érdeme a film feszültsége, ami a manapság megszokott erőszak nélkül is működik. Ebben a filmben megcsodálhatjuk, hogy tehetséges színészek ill. egyéb alkotók képesek nagyszerű filmet csinálni és nem kell ahhoz számítógép!
Végre egy jó film a sok harisnyás szuperhősös, repülő emberes, autókat dobálós, kegyetlen baromságok közt!

Biztos, hogy ez egy nagyon jó film a tőzsde világáról de, hogy én egy szót se értettem belőle az is biztos. Értem én nagy vonalakban, hogy mi történt vagy legalábbis sejtem, de szerintem azért egy kicsit lehetett volna szájbarágósabb is, hogy kicsit fogyaszthatóbb legyen.

Mindenképp látni kell!

K*rvajó film. Egyetlen elvesztegetett plán sincs.

A színészgárda szavatolta nekem a filmet, ugyan nem az én világom, nem tudok róla nagyon rosszat mondani. Néha a történet fókusza kizökkent, nem tudtam eldönteni, akkor ez most doku lesz vagy játékfilm, mert vagy ide, vagy oda billent a mérleg nyelve… A köztes -konstans- időben pedig kaptunk egy unalmasan folyó történetet. Nekem kicsit túl sok volt a shit, és a f*ck me, ember, tudtok ti választékosabban is káromkodni, mikor nyakatokba szakadt egy rakat kötvény! :D
A keretes szerkezet viszont odavágott, ha még inkább az emberekre összpontosult volna a film, lehetett volna 10 csillag is. Így kicsit szétdarabolt volt és két szék közt az asztal alatt landolt. Ha kedvenckéimre szeretnék nyálat csorgatni, előveszem majd :)

Nagy nevek, nagy alkotások. Rendkívül élveztem! :-)
Itt is majdhogynem egy helyszínen zajlik az egész cselekmény, de olyan lebilincselő és feszültséget keltő, hogy nem is igénylek nagyobb teret a 4 falnál. A film végére szépek körvonalazódnak a jellemek és kirajzolódik a gépezet sziluettje, ami lassan így vagy úgy maga alá temet mindenkit.