Kedvencelte 7

Várólistára tette 51


Kiemelt értékelések

SunflowerSz 

Sajnálom, hogy a Netflix ezt a sorozatot is elkaszálta, mert nagyon sok potenciál volt benne. Jogi területen dolgozom és szeretem az ilyen témájú filmeket, ez a sorozat is többek között ezért tudott megragadni. Nem mondom, hogy tökéletes volt, az emberi drámák nagy része szerintem erőltetett volt benne, ugyanakkor az üzleti világ nehézségeit realistán tudta ábrázolni. Sok kérdést felvetett a részek alatt a sorozat, többnyire a ma divatos témák is egyértelműen jelen voltak, de ez nem vette el a kedvemet tőle. Valahogy volt egy lendülete, ezért nem is értem, hogy miért kellett ezt is tényleg kaszálni.

Kontra_Judit 

Kemény világ…nem kedvelem az ilyen jellegű cégeket. Megy a harc a partnerségért, de azért mindent fel kell adni. Boldogság, magánélet, család.
Szerettem a triumvirátust: Ingrid, Rachel és Tayler.
spoiler


Hasonló filmek címkék alapján