Steven Spielberg és Tom Hanks most egy hidegháború közepén zajló eseményt mesél el, amiben a CIA egy brooklyni ügyvédet kér meg, hogy tárgyaljon egy szovjetek által elfogott amerikai pilóta kiadatásáról.
Kedvencelte 28
Várólistára tette 219
Kiemelt értékelések
Jó film, Donovan nagy arc. Ilyen férfiakra lenne szükségünk. Szilárdan hisz az emberi jogokban és elvei vannak, amikért tenni is hajlandó.
Én örülök neki, hogy az eszmére mentek rá, nem pedig a hidegháború borzalmainak a naturalista ecsetelésére, így is átjött… és qrva sürgősen le kellene szoknunk már végre egyszer egy életre a falak és kerítések emelgetéséről. A németeknél is hogy bevált, nem?
A film végén van egy kis pátosz, de nálam simán belefér… én nem bánom, hogy hőst avattunk. A hősök köztünk vannak… ők azok, akikről sosem hallasz, mert bármerről fúj is a szél, csak teszik a dolgukat, amit szerintük tenniük kell, csinnadratta nélkül.
Engem megtalált ennek a filmnek a mondanivalója.
Tetszett, izgalmas volt, de nagyon lassú lefolyású egy film az biztos. Tom Hanks, mint színész nem igazán a kedvencem, de ebben bravúrosan alakította a karakterét. Elérte azt Donovanként, ami másnak nem biztos, hogy összejött volna. Jól szövegelt egész végig, és nem adta fel egy könnyen. Bár a film eleje nagyon lassú, de végig érezhető rajta a pattanásig feszülő hangulat, egy kicsit még komor is. A hidegháborús helyzet jól fel lett építve, tetszett is, és a helyszínek is jók voltak. A karakterek nagyon érdekesek voltak, főleg Donovan. Szeretem az igaz történeteket, és már erre a sztorira is nagyon kíváncsi voltam már. Többször nekiálltam végignézni, de a lassúsága miatt többször bealudtam rajta, pedig jó film. :)
Ez a film egy olyan témát feszeget, amely nem annyira ismert. Nem gondoltam például, hogy ennyire durva volt a berlini fal…Donovan nevét sem hallottam eddig, pedig kellett volna.
Nem éltem volna akkoriban Amerikában sem. Mindenkinek mindenki gyanús volt és bárki lehetett kém. Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az amerikai gyerekeket már általános iskolában ijesztgették a tanárok a háború közeledtéről és hogy ne bízzanak senkiben…
Lassú film, de gyönyörű képek vannak benne és megrázó.
Lehet úgy nézni, hogy hú de amerikai és hát persze ki más lenne a legjobb fiú, mint az amerikai. De szerintem inkább emberekről szólt a film. Az elején, Donovannal való első találkozáskor elbizonytalanodtam, hogy mennyire fog nekem ez a film tetszeni, ha a pozitív hős ilyen jogi dumát csűr és csavar (ki az ügyfél és ki a nem tudom ki megbízottja). Tőlem ez a fajta kommunikáció nagyon távol áll. Hallottam egy olyan mondatot viszont a filmben, ami eddig így még sohasem jutott eszembe, nem láttam tovább a gyilkosokat védő ügyvédeknél. spoiler. @krlanyhoz hasonlóan nekem is tetszett, hogy nem a hidegháború rémségeivel vadászták a hatást a Coen fivérek, hanem egyszerűen elmesélték ezt a történetet. Szerintem nagyon jól sikerült alkotás.
Nagyon érdekes, tartalmas film.
Az elején baromi lassú. Már a hajam téptem. Közben ki is teregettem, és még mindig ott tartottunk, hogy rányitottak a faszira a fürdőben. Nehezen lendültek bele, gondolom ezzel azt is akarták érzékeltetni, hogy nem volt egy könnyed fáklyás menet ez az egész történet.
Az amerikai egyoldalú túlzások helyenként fellelhetőek voltak, de ezeken túl csak Abel szinkronhangjába tudtam belekötni. Serer Péter ezúttal nem jött be.
Tetszett, de azt hiszem egyszer ezt is elég volt végig ülni. Egyszer viszont ajánlott. :)
Egy spontán belvárosi mozis filmnézés keretében, került sor a film megnézésére és megmondom őszintén csak azért ezt a filmet néztük, mert a másik választások, szervezési okok miatt meghiúsultak… szerencsére, ugyanis abszolút pozitívan csalódtam. A casting nagyon jól sikerült, Mark Rylance és Tom Hanks jó páros voltak a vásznon és előbbi teljes joggal megérdemelte a Oscart. Nagyon tetszett, hogy ahhoz képest, hogy egy hidegháborús filmről van szó, a film felében legalább, nagyon könnyed, hova tovább humoros volt a hangulat, de ugyanakkor a lehúzós részek is működtek. Nagyon jól szórakoztam, ugyanakkor volt egy két zavaró dolog is, amik szerintem megakadályozták azt, hogy a film bármilyen eséllyel induljon a legjobb filmért. Egyrészt a zene gyakran nagyon középszerű volt és néhol fölösleges is, vagy épp nem oda illő. Főleg a végére igaz ez. Másrészt, az hogy ez a film a lehető legtipikusabb Spielberg rendezés, ami persze nem igazán negatív kitétel, mert még mindíg tud az öreg, de amikor nagyon Oscarra gyúr az azért látszik.:)
Mindenesetre üdítő színfoltja lett a Kémek hídja a történelmi filmek tucatjainak.
Tom Hanks, a Coen fivérek és Spielberg. Nagy nevekhez nagy elvárások. A film ezen a vonalon hozta a színvonalat, mindenki személyiségéhez illően odatette magát. Hanks kisujjból játszik egy ilyen karaktert, illik is hozzá. Meglepetést nem okoz, viszont hiteles (ahogy Hanks általában). A Coen fivérek megteremtették a sajátos mosolygós-komor hangulatot, Spielberg pedig drámarendbe rakta és megszórta pici amerikai cukormázzal (bár lényegesen kevesebbel, mint a tőle megszokott adag).
A film kicsit olyan, mint a hidegháború, lassú, de a mélyben zajlik a mozgolódás. Hanks játékát alapjáraton szeretem, Mark Rylance Abelje igazán kedvelhető volt, a visszatérő kérdése zseniális és a fülemben (valószínűleg szóhasználatomban és életfelfogásomban is hasznosíthatóan) maradó. Akit viszont nem állhattam, az a pilótát játszó színész volt. Nagyon emlékeztetett Ben Affleckre és a kevés szerepe sem tudta megkedveltetni velem. Nem tudom, az igazi Powers milyen ember volt, de ez a szerep kifejezetten érthetetlenné és negatívvá tette számomra spoiler.
Kicsi hiányérzetem viszont maradt a lány sorsát illetően.
Összességében közönségbarát jutalomjáték a készítők részéről és kiegyensúlyozott, jófajta karakterdráma a nézők szempontjából.
Jó lenne, ha több ilyen cтойкий мужик lenne, mint Donovan.
Nagyon szeretem Tom Hankset és nagyon szeretem az igaz történetek alapján készült filmeket. Pláne, ha a sztori izgalmas és van erkölcsi mondanivalója is. Ez itt most mind együtt volt, ezért jár a 8 csillag. A levonás pedig csak a szokásos hollywood-i szemszög miatt történt. Kizártnak tartom, hogy az amerikaiak ilyen kesztyűs kézzel bántak Abel-el…
Remek összerakott film Spielberg tolmácsolásában. A történet nem az a pörgős fajta, ellenben jól felépített és végig izgalmas. Hanks szokásához híven remekel, Mark Rylance játékára szintén nem lehet panasz, bár szerintem kicsit keveset szerepelt sajnos.
A kémek hídja remekül bemutatta, hogy bizony az álmok országában sem volt ekkor fenékig tejfel az élet, hiszen Donovan is mondhatni a saját és családja épségét kockáztatta azzal, hogy elvállalta az ügyet és azt nem kirakatperként akarta kezelni. Hihetetlen bátor hozzáállás volt részéről. A történeten nem tudom mennyit módosítottak, de most lényegtelen, mert a Kémek hídjával Spielberg emlékeztetett minket arra, miért is olyan nagy név ő a szakmában.
Hibátlan volt. Tulajdonképpen a történeten, színészi játékon, gyönyörűen megkomponált képeken kívül azt tudom benne értékelni, hogy megmutatja, hogy az amerikaiak is törvénytelenek voltak (még ha nem is tudta annyira kegyetlennek mutatni őket, mint az ellenséget). Megnézetném mindenkivel, aki használja az „atomot nekik” kifejezést, illetve azokkal is, akik jó ötletnek tartják falak és kerítések építését.
Népszerű idézetek
– Nézze! Ebben a Német Demokratikus Köztársaságnak az az érdeke, hogy tárgyalhasson és tárgyalni lássák önökkel független államként, egyenrangúként, nem a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége bábállamaként.
– Ne fecséreljük az időt: oroszok. Jó?