A küldönc (2020) 83% 42★

Talán nem első és nem is utolsó alkalommal írom le, hogy vannak olyan nagyon is tiszteletreméltó alkotócsoportok, akiknek paradox módon az a stílusjegyük, hogy a tárgyilagosság jegyében nem turbózzák fel filmjeiket csak rájuk jellemző adalékokkal. A mű minden ízében egy összesen egyetlen példányban elkészült IKEA-bútor. Itt minden egyediség levágandó sallangnak minősül, és nincsenek hangulatfestő képsorok, a történéseket illusztráló tájképek, de még csak a fény és az árnyék játékos használata sem. Minden célszerű, előremutató, jól látható. A barátság apoteózisa nem a filmkockákon, hanem legfeljebb az elménkben következik be. Az ilyen típusú filmek nem verik fejbe a nézőt, de ha igazán elhivatott emberek profin igazodnak ehhez az elvükhöz, az eredmény mégsem lesz felejthető.

Biztos újra kell néznem még felirattal (is), de… Így is átjött az aminek át kellett.. Az átlag ember hőssé vált. Nem akarta a munkát, ki akart lépni, aztán meg már nem tudott leállni. A film nagyon jól volt felépítve. spoiler Volt benne egy-két lassabb rész, de úgy érzem nem lett vontatott és pörgött eléggé a film. Nem egy laza esti kikapcsolódás. És nem ebből fog az ember történelmet tanulni, de nagyon érdekes film.

Egy szó mint száz. Nem akarok elvakult rajongónak tűnni, hiszen nem vagyok egy háborús filmes és adtam már kevés csillagot Benedict filmjére spoiler, de ez valami.. Woaah. Végig leköti a figyelmem pedig általában unom a hasonló filmeket.

A küldönc egy elképesztően jól összerakott film. Nagyon erős forgatókönyv, kiváló párbeszédek, egy pazarul megteremtett hangulat, technikailag minden fronton kifogástalan. A játékidőt jól belőtték, a cselekmény jól épül fel, Cumberbatch pedig feltörli a padlót egész Hollywooddal, olyan szinten viszi el a hátán hibátlan alakításával ezt az egyébként is remek alkotást. Csak éltetni tudom, nézzétek meg!

Hűűűű, hát ez nagyon jó volt!
Ez az a típusú film, amihez általában igen nehezen fogok hozzá -utálván a politikát- aztán ha mégis belefogok, rendszerint magával sodor és beszippant! Ez most is pontosan így történt!
Imádtam az egészet – a remekül megformált karakterekt -élen Benedict-tel-, a finom érzékkel adagolt izgalmat, a finom és stílszerű zenét – egy szóval mindent!
Mikor spoiler azt gondoltam: na, nemsokára véget ér. Aztán megnéztem, és kiderült, hogy még a fele hátra van!
A vége felé meg úgy izgultam, mint egy jobbféle pszichothrilleren!
Nagyon tetszett!

Reneszánszukat élik az ilyen-olyan kémfilmek, ebből kifolyólag mi nézők jobb esetben kényeztetve vagyunk, rossz esetben pedig látunk egy szxr mozit. Szerencsére a Courier az előbbi csoportba tartozik. Ahogy telnek az évek, úgy bukkan elő egyre több kisebb-nagyobb sztori a történelemből, amire a filmkészítők lecsaphatnak. Legyen az világháborús, hidegháborús, vagy modern történet, a kémfilmek úgy tűnik trendiek és még egy darabig a terítéken maradnak.

Benedict Cumberbatch számára sem ismeretlen a hidegháborús kémfilmek világa. A Suszter, szabó, baka, kém bő 10 évvel ezelőtt magasra helyezte a lécet, ezért is vártam izgatottan a The Courier megtekintését. Na meg azért is, mert a Suszter… óta eltelt évtized alatt megbizonyosodtam arról, hogy Cumberbatch generációjának egyik legtehetségesebb színészévé lépett elő. (Ha bárkiben a kétely gyanúja merülne fel a fenti jelző autentikusságát illetően, akkor tessék csak egész nyugodtan megnézni a The Imitation Game című filmet… és a The Hollow Crownt, és a Parade’s Endet, és a Sherlockot, és a Star Trek Into Darknesst… stb.)

A film nagyon jó lett, ahol kell ott izgalmas, ahol kell ott vicces, ahol kell ott szívhez szóló. Cumberbatch és Merab Ninidze játéka megkapó, jól kiegészítik egymást. A hangulat még ha nem is túl intenzíven, de kellőképpen visszaadja a korszak hidegháborús paranoiáját.
A kémfilmekre jellemző közhelyek ugyan ebben a moziban is visszaköszönnek, de szerencsére egyáltalán nem zavaró módon. A soundtrack kiemelkedő, a film végi katarzis pedig könnyeket csalt a szemembe.

Rendesen összerakott film, de nekem nem lett túl mély.

Szeretem a történelmi filmeket, de ebből a korszakból igen hiányosak az ismereteim. Ez a film mégis érthető volt számomra is. A főszereplő sorsa magával ragadó, a cselekmény bár lassú, állandó feszültséggel tartja fenn a figyelmet. Eszembe jutnak gyerekek, akik az izgalmasabb meserészeknél letakarjàk a szemüket. Hát ebben a filmben nekem is többször ingerem volt rá, nem az izgalom, hanem a szenvedés miatt.
Számomra ez a film a véletlenekről szól, és arról, hogy a barátság nem nézi, honnan jössz, hova születtél, milyen elvek mentén neveltek.