Kálvária (2014) 77% 57★

Nem azt kaptam, amire számítottam: Írország, eső, ivás, kamaty, ilyesmik… Oké, esőn kívül mindegyik pipa, de mégsem mondanám tipikus ír filmnek. Elképesztően erős dialógusok voltak benne – néha csak sunyin megbújva.
A kerettörténetet sem cseszték el azzal, hogy az elején rájöjjünk ki a rejtélyes fenyegető spoiler – mondjuk így nem is csoda, max. tippelni lehetett, meg kizárni. spoiler
Esélyes, hogy újranézve kedvenccé avassam.

Azzal kezdeném, hogy én még ilyen abszurd első mondatot filmben nem hallottam. Meg kellett állítanom, mert annyira röhögtem. :D (Nem írom le, 18+.) éés utána is volt még pár ilyen érdekes mondat, amin jól szórakoztam. Az egész filmet átitatta ez a fekete humor, miközben a témája nagyon is szomorú, és elhangzik benne sok mély gondolat is az életről. Az biztos, hogy ebben a városban senki sem volt normális! Elfuserált sorsok tucatja. :( spoiler
Amikor Gillen mesélt arról a kisfiúról (meg ahogy mesélte), huhh, hát nekem is az volt a reakcióm, mint a papnak. (Horrorsztorikat kellene vele felolvastatni! +Látszott, hogy akkoriban forgatták a Game of Thronest, mintha csak átugrott volna, de az az akcentus. :D) Brendan Gleeson nagyon jó választás volt, megnézem majd más filmjeit is. :)
Kedvenc jelenet: az 53. percnél, amikor szívják a csíkot a mosdóban és belép a pap, na az a mondat vagy nem volt megírva előre, vagy nagyon tetszett nekik, mert teljesen őszinte a csaj meg Gillen nevetése, és látszik, hogy Gleesonnak is vissza kellett fognia magát. XD

Ugyan nem olyan jó, mint az előző filmje vagy épp öcsike filmjei, de megvan benne a hangulat, a fanyar humor és komoly gondolatok. Brandan Gleeson pedig zseni benne, mint mindig.

A nagy ír maci – imádom :D :D. Mindig megtalálják a nem mindennapi szerepek. Emiatt sajnos kevesebben ismerik, mint a túlértékelt A kategóriás sztárokat. Biztos voltam, hogy ezt a szerepet is remekül fogja hozni. A film egyszerű, lassú mégis súlyos. Sajnos a magyar szinkron átka, hogy már az elején tudtam ki az akire oda kell jobban figyelni. De így is élvezhető maradt a film.

Sosem álltak hozzám közel a vallási témájú filmek. Megnézem, mert érdekel, de nem tudok azonosulni vele. Ebben mégis az tetszett, hogy annak ellenére, hogy főhősünk milyen hivatást választott, nagyon is ember maradt mellette. Jó érzékkel voltak bemutatva jelenetek a múltból, de a hét napra beosztott történet is rengeteget megmutatott a karakterből. Ez a karakterábrázolás volt számomra a film egyik nagy erőssége. Szinte láttuk magunk körül a kisvárost, ahol a történet játszódott. Remekül fokozta a feszültséget azáltal, hogy az utolsó percig nem tudtuk biztosan, ki volt az első jelenetben hallott fenyegető. A film során a főszereplő akaratlanul is közel kerül a nézőhöz, holott az első percben még az áldozattal könnyű együtt érezni. Így a film végére kialakul egy ambivalens viszonyrendszer, ami még az utolsó képkocka után is kérdéseket hagy a nézőben.

Csipem ezt a palit, szerintem nagyon jó színész, mármint Brendan Gleeson (nem mellesleg szinte az összes filmjében a fiával együtt szerepel :)).
Érdekes a történet, egy ír kisvárosi pap, aki kicsit máshogy látja a dolgokat, kicsit modernebb felfogású. Közelebb áll hozzám ez a felfogás, de ebbe most nem megyek bele, nem akarok senkit se megsérteni. A film maga viszont csak vánszorog a saját medrében, nem voltam tőle elájulva.

Nekem ez egy egyházkritika volt, melyet szerintem hazánkban kevésbé jellemző, az britt területeken viszont nagyon sok helyen derülnek ki dolgok. Így az egyházellenesség a nyugis pappal egy jó kettősség.
Csak a főszereplő miatt néztem meg, de sokat nem adott nekem a film.

…felching…