Csak kétszer élsz (James Bond 007 5.) (1967) 68% 72★

A két nagyhatalom között dúló hidegháború az űrversenyben csúcsosodott ki, mely ebben a Bond filmben is fontos szerepet kapott. A kémfilmek aránylag visszafogott stílusán a sok sikert elért előző filmek miatt is emelni kellett a tétet és új színteret kellett a nézők elé tárni, ahol a jó legyőzi a gonosz hatalmát. Ez lett az űr, amit még viszonylag visszafogott stílusban építettek a történetbe, csak űrhajók találkozása által, a „durvább” változatát ennek majd a Moonraker-ben láthatjuk.
Kicsit fura dolgok is történnek a filmben, nem tudom mi értelme volt Sean Connery-t japánná alakítani illetve nindzsává átképezni néhány nap alatt. Amúgy is mindenkit legyőzött bármilyen stílusú küzdelemben, bármikor.
Szerintem ez elég nagy marhaság volt, de valamit kellet változtatni. Alapjáraton jó lett, hogy Japánba helyezték a történetet, mert az mindig is nagyon egzotikus hátteret biztosít bármelyik történethez, de valahol porszem került a gépezetbe és elég zizire sikerült. Valószínűleg a forgatókönyv volt a ludas. Nekem legalábbis nem jött be.
Tudom, hogy a Bond filmeket nem elsősorban a valósághűség miatt kedveljük, szerintem ezen elemeket összekötő jelenetek nem voltak megfelelőek, persze próbálkozások voltak. Bondot látszólag kinyírták majd feltámasztották, mert a Spectre már nagyon jól ismerte a fizimiskáját. Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor azt mondanám, akkor miért nem a 008-as ügynököt alítottak az ügyre. Hahaha. Kötözködni másért is tudnék, de minek.
Connery hozza a kötelezőt, de talán már látszódik, hogy kezdte unni a szerepet, ezért akkoriban úgy tűnt ez lesz az utolsó bevetése a brit ügynökként.
A főgenya már arcot kapott a mindig nagyszerű Donald Pleasence alakításában, bár itt nem volt szüksége nagy megerőltetésre a szerep eljátszásához. A bűnöző szervezet vezetőjeként csak a film végén jelenik meg és próbálja véghezvinni a terveit. Sok jelenetnél vigyorogtam, mert eszembe jutott Austin Powers kalandjai rögtön leesett honnan vették annak a film gegjeit és ötleteit. Sok Bond film klisé itt is megvolt; embereket etettek fel valamilyen állattal büntetésként, Q kütyüi nagyon hatásosak, még akkor is ha jelentéktelennek tűnnek, a nők Bond körül „hullanak” stb.
Most belegondolva a legtöbb Bond filmben a szovjet állam a legritkább esetben kapta a főgonosz szerepét. Itt is csak a háttérben vannak. Ők a szembenálló fél, de sokszor együtt kell működni velük a megoldásért.
A nők itt is a szépségükkel képviseltetik magukat, illetve őket a filmkészítők. A legjellemzőbb jelenet a vulkáni szigeten Bond álfelesége egy szál bikiniben végez felderítést. Csak a szokásos.
A képi világ tetszett, a zene is jó volt, a színészekkel sem volt probléma, közepes film, talán csak a Thunderball volt gyengébb a régebbi kalandok közül. Nem unalmas, de nem is világmegváltó.

Amennyire a hetvenes évek hangulatában fürdőzik a Bond-széria Moore-érája, annyira töményen hatvanas évek feeling sugárzik a Connery-mozikból: mindez a széria ezen részének karácsony esti megtekintése alatt jutott eszembe, amikor az egyik jelenetben egy helikopter egy óriási mágnessel felkapta az útról a rosszfiúk kocsiját. Ez a szekvencia minden további nélkül szerepelhetett volna a történetesen három évvel régebbi első Fantomasban is, ami nem mellesleg inkább ennek az egész kütyüzős-kémkedős-álruhás-verekedős akcióvilágnak egyfajta paródiája. Mégis elmosódik köztük a határ, Connery Bondja pedig különösen ebben az epizódban egyfajta gyermeteg hőssé válik. Gyermeteg egyébként az egész film, viszont ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy gagyi!

Ám minden hiányosságot nem lehet ennyivel letudni és bevédeni a Csak kétszer élsz kapcsán. Ez a film bizony nem sikerült túl jól, és ennek nem a valóban kissé elmaradott trükkfelvételek sora az oka. A hangvétel, mint írtam, gyermeteg már mai szemmel, de én ezt tudom pozitív irányból is nézni. A régi Bond-kalandok veszélytelenek, anélkül szórakoztatnak és kötnek el, ringatnak egy kellemes hangulatba, hogy felnyomnák az adrenalin szintemet – ez utóbbit egyébként is alaphangon tuningolja napjaink minden irányból érkező, egyébként teljesen felesleges ingere, igazán nem érzem szükségét, hogy egy hatvanéves film megtekintése közben is a fejem tetejét verdesse. Ámde Bond itteni kalandja nemcsak gyermeteg, hanem primitív is, ezt pedig nem lehet kimagyarázni.
A forgatókönyv (Roald Dahl ide vagy oda) meglepően hülye fordulatokkal él, a műsoridő kétségkívül hosszabb, mint amit az elmesélt történet megkíván. @Pistee66 értékelése tökéletesen elmond erről mindent, sok a felesleges és logikátlan húzás, következetlenség, a sztori ezeknek hála sokszor leül. Tökéletesen igaz az a meglátás is, hogy Connery mintha unná a dolgot: valóban inkább fizikai, mintsem bármilyen más értelemben teszi magát oda, de emellett is feltűnően hiányoznak Bond emberibb vonásai – hiába hatalmas nagy nőfaló, ennyire könnyen régen láttuk őt egyik nő karjai közül a másikba zuhanni.
Mindezért cserébe: a zene jó, mármint nem a Nancy Sinatra-féle főcímdal, hanem John Barry melódiái (furcsa is lenne, ha ezek nem működnének). A trükkfelvételek néha mintha a rendező gyermekének játékszobájában készültek volna, néha azonban váratlanul jól teljesítenek, és hát Blofeld titkos bázisának látványosan megépített teljes díszletei előtt igazán le a kalappal! A helikopteres jelenetek is teljesen rendben voltak, a cselekménynek otthont adó tájak, a japán környezet ugyancsak nagy pozitívum. A bunyós jelenetek feltűnően izgalmasak és energikusak!
A legendás Bond-ellenlábasok között Pleasence sajnos teljesen elveszett. Bár lehetne nagy kaliberű antihős, nincs elég képernyőideje, rosszul kezeli őt a forgatókönyv, jószerével szóra sem érdemes így a teljesítménye.

Finoman szólva sem a legjobb Bond-film, de aki nem ragaszkodik hozzá, hogy egy akciófilmtől idegrángást kapjon, nyugodtan megnézheti. Speciel engem ez a régimódi, mint emlegettem, gyermeteg szórakoztató faktora még tetszik is. Maga a film azonban hat pontnál többet nem érdemel.

Az ötből eddig számomra ez a legjobb Bond film. Jól megírt történet (Roald Dahlnak is köszönhetően), fordulatos, érdekes, izgalmas cselekménnyel.