Gyémántok az örökkévalóságnak (James Bond 007 7.) (1971) 65% 75★

Nem vagyok James Bond-hívő, de a széria sikeressége miatt mindig szembejönnek ezek a filmek, viszont két nézés között hihetetlen módon törlöm magamból a teljes sztorit, a messzebbre ívelő részletekről (melyik a jobb/rosszabb film? ki milyen Bond?) nem is beszélve. Számomra ezek azért maradnak csak különálló akciófilmek, és nem tervezem magamnak venni a fáradságot egy komolyabb elmerülésre.
Egy 50 évnél is idősebb filmet eleve tisztelettel kezelek. Erős „ahhoz képest”-ekkel. Itt abba próbáltam belegondolni, hogy a 70-es években milyen lehetett ezt nézni, vagy miért ilyenre csinálták. A JB-filmek egyik fő jellemzője a luxus szemérmetlen mutogatása. A 70-es években még nyugaton sem volt feltétlenül általános utazgatni, bejárni a világ érdekes pontjait. A JB-esszencia lényege és varázsa éppen ebben rejlett: adott egy kemény, de kifinomult ízlésű fickó, aki a világ különféle helyszínein, hatalmas szállodákban, technikai újdonságok között magától értetődő természetességgel mozog. Bevallom, ebből a mozgásból nekem kicsit sok is volt egy filmre, és nagyon gyorsan elvesztettem a fonalat a nagy jövésmenésben. Ugyanakkor a jelenetek vágása, kifutása ma is elfogadható tempót eredményezett. Valószínűleg erre tehették a hangsúlyt, hogy legyen minél több és minél nagyszabásúbb jelenet, különféle helyszínek, sok akció, kevés merengés.
Viszont én két órán keresztül nem nézem szívesen, ahogy különösebb felhajtás nélkül Tom kergeti Jerryt. Vagy néha fordítva. Kell valami komolyabb bele, valami csavaros, meglepő. Én nem tudom, más filmekben benne volt-e ez, de ebben határozottan nem. Talán emiatt is éreztem, hogy főhősünk is meglehetős monotonitással, szinte közönnyel halad előre.

Nem tudom, hányadszor láttam ezt a filmet, meg a többi Bondot, valami perverz vonzódással gyűjtöttem be a DVD-ket, és nézem meg őket időnként, pedig meggyőződésem, hogy a régi Bond-filmek jelentős része egy rakás szemét. Mint pl. ez. A Lazenby-féle film bukása után tapsolták vissza még egyszer Conneryt, hát, az a bukott film ezerszer jobb, mint ez a javított kiadás (sőt, az egyik legjobb abból az időszakból, csak Lazenbyt nem tudták lenyomni a rajongók torkán).
Gyakorlatilag semmi értelme a sztorinak, a forgatókönyv idióták agyszüleménye, az akciójelenetek meg, nos, egy pofon nincs a filmben, amit rendesen megcsináltak, a két lánnyal folytatott verekedés kínos bohóckodás. Tulajdonképpen egy idő után önnön paródiájába fordul a film, és ha tudnám, hogy paródiának készült, akkor még értékelném is, de szerintem nem volt ilyen szándékuk a készítőknek.

Sean Connery visszatért egy búcsúfilmre, és szerencsére izgalmasan alakult a kaland. A holdjárós üldözés vicces volt, és Mr. Bond nemcsak a nők, de a gyémántok védelmezője is.

Szeretem Sean Conneryt. Ő is nagyon jó James Bond, Vass Gáborral meg egyenesen zseniális! :D Teljesen másképp képzeltem James bosszúját, de nem panaszkodhatom, mert ez is ötletes volt, tetszett. Mondjuk, számomra egy kicsit ijesztő volt a Blofeldet alakító színész (eleve úgy néz ki, mint aki meg van plasztikázva), ennek ellenére egész jól játszott. A legjobb jelenet az, amikor megkérdezik Bondtól, mit tud a gyémántokról. Nőkre nézve egy kicsit sértő, de általában véve sajnos, ez az igazság.

Az utolsó hivatalos Connery-féle Bond film. Jill St. John karakterét nagyon birom. Nem tudni kivel is van végül. A két bérgyilkos nagyon idegesítő. Kedveltem a fordot is benne mint Bond kocsit.

Könyvhöz képest nagyon más, de nem kell panaszkodni. Sean Connery utolsó James Bond filmje pont olyan vad, akciódús, de mégis elegáns, amilyennek lennie kell. És az sem baj, hogy a sztori ostoba és az akciójelenetek koreográfusai sem voltak a topon, már csak Connery személye is teljesen élvezhetővé teszi az alkotást, és valljuk be, a régi James Bond filmeket sem szabad a mai mércével nézni, mert elég hamis rossz képet kapunk.