Az aranypisztolyos férfi (James Bond 007 9.) (1974) 67% 60★

Kifejezetten nagyon jó James Bond-film. Ahogy Roger Moore-tól megszoktuk, a játék, egy-két jelenet most is inkább mókás, de azért minden vicces dolog ellenére is elég komoly a tét, a kaland. Jók az akciójelenetek, ügyesen megalkotottak a helyszínek, és ezúttal az elmaradhatatlan Bond-lány is kifejezetten jól alakít. Külön szót érdemel Christopher Lee, aki a szokásos nagyszabású ellenség szerepében is maradandót alkot, nemcsak méltó ellensége Bondnak, de önmagában is zseniális volt, jó döntést hoztak a készítők, amikor kihangsúlyozták a szerepét.

Félve kezdtem bele a film megnézésébe, mert úgy emlékeztem, hogy annak idején mikor először láttam nagyon nem tetszett. Igazan lett, bár ennél még rosszabbra emlékeztem és egy kis túlzással azt is mondhatom pozitívan csalódtam. A lényeg; szerintem ez a leggyengébb Bond film.
Ez pedig nem abban nyilvánul meg, hogy nagyon gyenge a története, hanem mert borzalmasan vontatottnak és unalmasnak találtam. Pedig lehetett volna izgalmas is, amolyan kamaradarab féle is melyben a jó és a rossz összeméri az erejét minden féle világmegmentés nélkül izgalmas háttértörténetekkel és emberi célokkal. Nem hagyományos film, ami most nélkülözte volna az űrhajókat, tengeralattjárókat és egyéb extrém dolgot, a különleges bűnszervezetet, ami miatt általában a Bond filmeket szeretem. Persze tudom ez nem annyira jellemző a brit titkos ügynök „filmjeire”.
Roger Moore-ral kapcsolatban mindig kétféle véleményem volt. Egyrészt mindig is szimpatikus volt és bírtam a palit, de valamiért számomra a drámaibb szerepekben kevésbé volt hiteles, mint a „komolytalanabb” alkotásokban. Nem is őt tartom a legjobb 007-esnek.
Christopher Lee nagyon jól nyomta a három bimbós bérgyilkos szerepében, amikor barátságosnak kellett lennie annak tűnt, amikor ellenszenvesnek akkor pedig még jobban.
A film egyik legrosszabb húzása, hogy visszahozták az előző filmből a gyagyás sheriffet. Ezt végképp nem értetem.

Szerintem ez volt az első olyan Bond film, ahol nem irritáltak a női karakterek. A buta szőke kifejezetten szórakoztató volt (már csak a neve miatt is) :-)
És hiába nem spóroltak itt sem a lehetetlennek tűnő szituációkkal, mégis úgy sikerült vegyíteni a látottakat kellő mennyiségű humorral, hogy nem csak kínomban röhögtem.
Roger Moore meg tökéletes Bond. simán ő lenne a favorit, ha Craig nem lenne a szívem csücske az elefánt füleivel Viszont Christopher Lee már megint átrendezte a gondolataimat, mint A sátán kutyájában. Külön öröm volt, hogy a karaktere legalább akkora hangsúlyt kapott mint maga Bond. Az eddigi legjobb gonosz volt, mind szerep, mint alakítás szempontjából.

@Pistee66 nemrég újranézte és értékelte ezt a mozit (https://snitt.hu/ertekelesek/473154) és nekem is szöget ütött a fejemben sok-sok gondolata. Ezek mentén haladva válik érthetővé, miért volt a Moore-éra a Bond-széria talán legszélsőségesebb végletek között hintázó időszaka, de azt is érdemes lehet számításba venni, hogy maga a konkrét film is rendelkezik kimagaslóan jó és kimagaslóan rossz tulajdonságokkal.

@Pistee66 felvetése az esetleges kamaradráma lehetőségéről szerintem is nagy kihagyott ziccer, bár amennyiben kamaradráma részének tekintjük Bond-eszköztelenségét és viszonylagos vert helyzetben vergődését, akkor nem járunk olyan messze az ideális végeredménytől. Tény ugyanis, hogy Bond ebben a részben nincs igazán a helyzete magaslatán. Mondhatni, a szálakat rendszerint meglepően későn kezdi átlátni és főleg csak sodródik az árral, ki van téve a főgonosz kényének-kedvének, illetve egyéb külső tényezőknek. Az aranypisztolyos férfi kalandja bizony veszélyes, és csupán azért rugaszkodik el a Moore-mércével nézve mocskos realitástól, hogy a finálénak tétje legyen és vissza tudjon csatlakozni a mozi elejéhez. El tudom képzelni, hogy ez a fordulat regényes formában jobban ült és feltűnőbb volt.
Ami nagyon nagy pozitívum a filmnek, az Christopher Lee. Személy szerint nem vagyok elkötelezett híve, itt azonban kvázi a valaha volt egyik legjobb Bond-gonoszként bizonyít, lubickol a szerepében, miközben nagyon elegánsan Bondhoz igazítja Scaramanga saját belső konfliktusait, önmeghatározását és ambícióit. Ő nem az elvadultan gonosz Bond-ellenség, hanem egy tükrözött Bond, egy jól kitalált karakter a célnak legjobban megfelelő színész prezentációjában. Balszerencsénkre itt van azonban Britt Ekland, illetve Goodnight/Byebye, aki teljesen elfogadható lenne, ha a fináléban nem gyilkolnák le a karaktert könyörtelenül a naperőmű vezérlőjénél történő malőrökkel… Még ez sem fájna annyira, ha maga Ekland nem erősíteni a Goodnight ostobaságát úgy általában véve szőkenős kisugárzásával.
Megint egy nagy pozitívum: a távol-keleti helyszín, amivel a Bond széria lehetőséget kap, hogy poénkodjon kicsit a Hong Kong-i karatés mozik kortárs népszerűségével, stílusával – nekem ez bejött, nem kell komolyan venni a témába vágó szekvenciákat. Különösen tetszett az oldalára borult Queen Mary, kívülről fényképezve és a filmbe beépítve is – ide is jut ellenpont, a jó öreg Pepper seriff az előző részből, akit bizarrul nem értünk, és teljes mértékben elfogadom, ha valakinek kritikusan fáj a jelenléte.
Szintén tetszetős a kütyükkel kapcsolatos problémakör: Bondnak nincs semmilyen spéci szerszáma, még csak dedikált sportkocsija sem, nem úgy Scaramangának! Mint írtam, ő Bond sötét tükörképe, mint ilyen, pontosan tudja, mitől döglik a légy – bármilyen furcsa is mai szemmel a szárnyas sportkocsi, nekem ez tetszett. Ott van azonban a meglepően vérszegényen forgatott autósüldözés és a folyó feletti ugratás jelenete – tökéletes képzavar! Az ugratás, amennyire meg tudom ítélni, valós kaszkadőrmutatvány lehetett, vagy rendkívül ügyesre vágott trükkfelvétel. Az alá betolt hangeffekt azonban pontosan az egész akció röhejességét hangsúlyozza ki, ami kicsit olyan, mint egy segélykiáltás a rendezőtől: ne vegyétek komolyan, mert az lesz a cucc halála! Pedig, ha valamit lehetett volna komolyan venni az egyébként jól elszórt poénok között, akkor ez a jelenet az volt!

Nagyon kétségesek voltak a filmmel kapcsolatos emlékeim, de a szép forgatási helyszínek, a végső soron körbe érő, igaz, valóban lassan felépített és sok kitérővel operáló történet, de legfőképpen Lee és Moore remek párosa miatt én még mindig inkább dicsérném ezt a mozit!

Végre ismét egy igazán remek Bond-film! Szépen kibontott cselekmény és konfliktus, egészséges humor (Visszahozták a Seriffet! :D) és egy valóban mesteri gonosz, aki méltó ellenfele Bondnak.