Zoe egy kisállatbolt tulajdonosa, elpazarolta a legszebb éveit, és nem sikerült a nagy Őt megtalálnia. A biológiai órája azonban vészesen ketyeg, így negyven környékén elhatározza, hogy gyereket vállal, amíg még lehet. Ma már persze az sem gond, hogy szerelem, társ, házasság nélkül essen… [tovább]
Ilyen a formám (2010) 245★
Képek 12
Szereposztás
Kedvencelte 41
Várólistára tette 84
Kiemelt értékelések
Ez egy végtelenül aranyos film. Kellően romantikus és megfelelően humoros, de szerencsére azért nem kretén, hanem végig nagyon kedves marad. A szereplők az első pillanattól kezdve szerethetőek; Jennifer Lopeznek egyébként is remekül állnak az ilyen szerepek. Zoe karaktere női szemmel teljesen érthető volt számomra még akkor is, ha nem mindig értettem egyet a döntéseivel. Stant pedig receptre kéne felírni mindenkinek.
Régebben már többször láttam ezt a filmet, akkor is nagyon tetszett nekem. Könnyed, kis lightos romantikus vígjáték, amit megszokhattunk Jennifer Lopeztől, meg egy kis dráma is előfordul, de ettől olyan szórakoztató, és vicces is, meg aranyos, de kiszámítható is. spoiler A nagyiját nagyon bírtam, kár, hogy csak kevés szerepet kapott, annyira cuki volt. Stan, meg tök szexi, imádtam. :D Nagyon jó pasi, és annyira jó fej, nagyon lehet szeretni. :D Már az első perctől kezdve imádtam, lenyűgöző egy pasi. :D A sztori pedig tök jó, bár nem nagy durranás, de nagyon szeretem ezt a filmet, ez az egyik kedvencem JLO-tól. Egy csomót nevettem némelyik jeleneten, vagy párbeszéden, a kiskutya annyira cuki volt, imádtam. spoiler
Annyira szeretem az ilyen témájú filmeket, és ez is nagyon tetszett. A főszereplőket is nagyon szerettem és mindenki mellé kérnék egy ilyen Stant! Köszönöm :D Nagyon jó volt látni, hogy lényegében spoiler. Jó, persze gondolkodási idő kellett, de mennyi volt az? fél óra? Most komolyan, hihetetlenül jó ember. A végén pedig, amikor spoiler. Az meg hogy spoiler. A legvége pedig halálian vicces. Ami egyébként úgy alapjában érvényes a filmre, mert nagyon sokat nevettem rajta. Határozottan újranézős nálam.
Végre egy film a vígjátékos listámról ami tetszett is. Könnyed romantikus kikapcsolódásra tökéletes.
Szerintem vicces és aranyos volt, a végén azon a drámai kutyaugatáson nagyon röhögtem, eszméletlen jófej az a kutya :) A srác volt a legszimpatikusabb, összességében élvezhető film annak ellenére, hogy a terhességgel kapcsolatban néha olyan dolgok voltak benne ami kb. lehetetlen, de nem baj :D
Nem most láttam először ezt a filmet, és hogyan akkoriban is, most is nagyon tetszett. Nem kell nagy dologra számítani, de szórakoztatásra és kikapcsolódásra tökéletes, mert pörgős, érdekes, vicces és a maga nemében bájos is. A férfikarakter persze a túl tökéletes kategória, mert azért valljuk be, még JLO dögössége ellenére sem hiszem, hogy a pasi a nő mellett maradna, ha kiderülne mi a szituáció, de természetesen jó eljátszadozni a gondolattal. A női karakter sem a tipikus idegesítő fajta, én amúgy végig megértettem őt és a félelmeit, és az emiatt történő rossz döntését is, de ettől még nem lett bosszantó a karaktere, mint sok más esetben, szóval tényleg remek romantikus vígjáték.
Egyik éjszaka nem bírtam elaludni, ezért kerestem online egy filmet. Valami olyasmit kerestem, amihez nem kell nagy összpontosítás, ezért esett a választásom erre a filmre. Egyben nem is bírtam végignézni (ez nem a film hibája, csak rámtört az álmosság), így két éjszakán át szórakoztatott. Igazi limonádé, a szokásos klisékkel, de ez így van jól, mert látszólag nem is akar az lenni. És persze higgyük el, hogy Jennifer Lopez SEHOL nem talál magának pasit, ezért kényszerül a spermabankra. Vígjátéki elem nincs benne, szóval ez tényleg csak egy romantikus alkotás. Ha nem nagy várakozással ülünk le elé, csalódni sem fogunk.
Annyira irreálisnak hat a történet, közben pedig nagyon valóságosnak. Rengeteget lehet rajtani nevetni, könnyed film, kikapcsolódni tökéletes.
Utálom JeLo frizuráját.
Különben a film kellemes, mint egy nem túl hideg limonádé, elfoglalt, mosolyogtam rajta. Valószínű nem újranézős, de most az egyszer elment :)
Népszerű idézetek
Zoe: Mennünk kéne.
Mona: Tényleg?
Zoe: Igen, tudod, van az a fontos izé.
Stan: Nem várhatna az a fontos izé egy pár percig? Megkóstolhatná a golyóimat… A sajtgolyóimat.