Terrorbolygó (Grindhouse) (2007) 66% 111★

Tekintettel arra, hogy a Death Proof-ra 2 csillagot adtam, erre még az egyet is sajnálom, mert lényegesen rosszabb volt. Nem tudom milyen elmeállapotban kell lenni ahhoz, hogy ezt élvezhetni lehessen, de sosem akarok olyan szintre süllyedni.

Nyilvánvaló hommage, túltolt turbóparódia, szórakoztató főhajtás az ’50-es, ’60-as, ’70-es, és valamelyest még a ’80-as években is ott levő grindhouse-filmek előtt, amikor még aranykorukat élték az ilyen, olcsó, semmiből összehozott filmek, amiknek nem volt célja az, hogy ún. „művészi nívót” ugorjanak meg, hanem csak nulla anyagi ráfordításból, a vágószobák padlójáról összesöprögetett filmkockákból építsenek gyors, nem különösebben nagy, de mégis valamennyi hasznot hozó, filléres mozikban egész nap, egész éjjel pörgethető filmeket. Egy többszörösen letűnt korról beszélek, amit lassan kinyírt a VHS, amit aztán kinyírt a DVD, amit kinyírt a blu-ray, amit kinyírt a…
Ugyan ezek a filmek nem határozták meg magukat low-artként, ellenkulturális kinyilatkoztatásként, vagy punk gesztusként, egyszerűen csak olcsó, felületes szórakoztatást akartak nyújtani, valahol egy szinten a pénzbedobós peep-show fülkékkel vagy a pl. Párizsban itt-ott még most is működő pornómozikkal. De bizonyos címek akaratuk ellenére is kultfilmekké váltak/sokkal jobban sikerültek a vártnál (pl. a Faster, pussycat! Kill! Kill! vagy akár a Vanishing Point), és alapanyaga lettek egy rahedli olyan, mára már megkerülhetetlennek számító filmnek, mint mittomén, mondjuk a Convoy, a The Thing, nem is beszélve a jelen film párdarabját is jegyző Quentin Tarantino tulajdonképp komplett filmográfiájáról.
És persze Robert Rodriguez, akinek a korábbi munkásságától sem idegen a grindhouse-esztétika, lásd pl. az El Mariachi-trilógia első részét, vagy akár a Sin City-t.
Tehát nem véletlen, hogy pont ez a két elmebeteg gondolta, hogy jó ötlet volna elkészíteni a saját grindhouse-filmjeiket, és milyen jó, hogy ezt gondolták.
De koncentráljunk csak a Planet Terror-ra!
Ez viszont már a szó valódi értelmében low-art, szemétből épített katedrális, túlzó színészi játék, a nevetségességig túltolt testnedvek és erőszak, Romero és Cronenberg (akinek a művészetében szerintem szintén van egy jó adag grindhouse) elismerően nyalogatják a még le nem harapott, üszkös ujjaikat, abszurdba hajló go-go-géppuska-balett, iszonyú dögös soundtrack, szaladó, hangyafocis képi világ. Felkészületleneknek nyilvánvalóan polarizáló darab, ha nincs tisztában a kultúrháttérrel az egyszeri néző, de még ha igen, akkor sem való mindenkinek, (sőt!), akkor is kell egy sajátos esztétikai- és humorérzék ahhoz, hogy az ember felhőtlenül szórakozzon rajta.
Sajnos/szerencsére bennem ez megvan. Mármint szerintem persze szerencsére, úgyhogy én a hasamat fogtam a röhögéstől, közben pedig hagytam, hogy az olcsó szórakoztatás szórakoztasson. És most újranézve rá kellett jönnöm, hogy nem csak egy dögös főhajtás, hanem önmaga jogán is egy király film, ami lassan húsz évvel a megjelenése után is egy stílusos, kiszámíthatatlan, marha jól öregedő darab, aminek simán ott a helye az általam látott, legjobb zombis filmek között, lényegtelen, hogy komoly gore-horror, olcsó B-film vagy direkt paródia. Vagy mindez együtt.
Robert Rodriguez kicsit olyan az én szememben, mint a képregény-alkotók közt Frank Miller, aki csinál nettó zseniális és értékelhetetlenül gyenge darabokat, de a Planet Terror szerintem simán az előbbiek közé tartozik.

Ez a csávó beteg.
Azért 3, mert ott hangosan röhögtem, ahol a puskalábú csaj lövöldözött.
Vérhasználatból, szétnyíló fejből elég jó volt.

Még annak is pocsék, hogy parodizálja, amit parodizálni akart. Igazából még azt sem mondhatnám, hogy a nyolcvanas évek posztapok filmjeinek hangulatát visszahozná, mert ezerszer jobbak voltak nála, annyira meg nem túlozza el a stílusjegyeiket, hogy humorosba forduljon át. Még az annyira szar, hogy már jó kategóriába sem képes esni, mert ahhoz meg nem eléggé szar. Rodrigueznek sikerült pont abba a légüres térbe belőni a filmet, ahol semmilyen szempontból nézve sem lehet élvezni.

A vége felé belealudtam, de nem fogom befejezni, nem ér annyit. Mintha az Alkonyattól Pirkadatig zombiverzióját akarták volna megkreálni, csak éppen sz…rul sikerült. Vagyis olyan semmilyen volt inkább. Az eltúlzott, vérfröcsögős hentelések még jók lettek volna, a gusztustalansági faktor elment, de lehetett volna gusztustalanabb is, ám a humora gyönge volt, mint a szenteltvíz, anélkül meg a stílus nem sokat ér. Eleinte nem is nagyon tudtam hová tenni, hogy akkor most mit is nézek, hogy ez most szándékosan vígjáték próbál lenni, vagy egy elbénázott horror, ami baromi durvának akar mutatkozni, de visszafelé sült el puska… Aztán rájöttem, hogy az előbbi, de humorilag, nagyon tüdőbeteg volt. Nekem legalább is.

Minősíthetetlen értelmetlenség.

Minősíthetetlen.