Kedvencelte 5

Várólistára tette 51


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

Ezzel nem árult zsákbamacskát a Netflix. Igazából azt hozta, amit az előzetesek után várni lehetett tőle, és egy teljesen átlagos, lazára vett vámpíros film lett belőle, ami egy kis délutáni kikapcsolódáshoz tökéletesen megfelel, de semmi izgalmasat, újat, vagy érdekeset nem ad a témához. A humora sem igazán működik, (néhány kivételes pillanatot leszámítva) miközben Dave Franco figurája egyenesen idegesítő, Jamie Foxx, illetve Snoop Dogg pedig szimplán önmagát hozza.
Összegezve: Egyszer nézős, feledhető darab, de még így is egy élvezhetőbb mű a Netflix filmes felhozatalában.
ui.: Meglepett amúgy, hogy Foxx feleségét az a Meagan Good alakította, aki a Shazam!-ben Carla felnőtt (szuperhős) verzióját játszotta.

UViki 

Nekem kifejezetten tetszett. A humor néhol túlzó volt, de nem lett ízléstelen, jól szórakoztam rajta.

Törpillaa 

Nem volt rossz film, de nem az a nagy durranás. A szereplők elmentek, a sztori is érdekes. Látványra sem rossz, de nem igazán vicces, bár van pár jelenete, amin felnevettem. A poénok se olyan átütőek, egyszer nézős, jó kis unaloműző, de igazából ennyi. Bírom Jamie Foxxt, és Dave Francot, jól működtek együtt, a civakodásuk tetszett. :-D A kislány cuki volt. :-D

kkata76 

Jamie Foxx és Snoop Dogg? I’m in. Jókat nevettem… A sztori teljesen alap, száz ugyanilyet láttunk már, ezt a filmet is a színészek miatt érdemes megnézni, és a film humora tényleg jó.

Irasalgor 

Az alapszituációból sokkal-sokkal többet is ki lehetett volna hozni, amely egyébként egy korrekt urban fantasyval egészíti ki az alapvető vámpírmitológiát, más kérdés, hogy a készítők sokkal inkább egy vérrel és akcióval borított, humorosnak szánt vígjátékot szerettek volna letenni az asztalra, amelyből az akció tényleg jó, más kérdés, hogy nem kiemelkedő. A tipikus szódával elmegy akciófilmek kategóriáját erősíti a Netflix-felhozatalában – kicsit, mint a Por Ereje 2020-ban –, amit nem is bánnék, ha nem lett volna egy korrekt háttérvilága, amelyet szinte semmibe vettek.

Értékelés: 6/10

L_Reggie 

Hááát nagyon cringe egy film volt ez. Helyenként felnevettem, ez igaz, de többségében akkor egy baromság volt minden hogy nem igaz. A harcjelenetek tetszettek. Persze a történet nagyon egyszerű, sablonos és buta is. De azt el kell ismernem hogx ami poén működött, az főleg Jamie Foxx miatt volt, szerintem jó a karizmája. Kár hogy mostanság ilyen rossz filmekben játszik.

Roboraptor 

. Ha az általános színvonal tudta volna hozni a harcokét, igazi A-kategóriás szórakozást nyújtó B-filmet kaptunk volna, azonban a Netflix ezúttal sem kívánt különösebben eredetit alkotni, és beérte a szokványos formulákkal. Így hiába kerültek helyükre a különböző alkatrészek, azok továbbra is a régi, kiszámíthatóan zakatoló gépezetet hajtják. Kérdés, hogy vajon meddig lesz még elég az előfizetői bázisnak az egynek jó filmek sorozata.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2022/08/20/nappali-muszak-kritika/

Marianna_von_Birken

Ó, hát ez egy nagyon pozitív csalódás volt :D ’90-es évekbeli vámpírwestern a 21. században. Annyira bírtam az egészet, ahogy van. Olyan feelingem volt, mintha a Carpenter-féle Vámpírokat néztem volna – azt is nagyon szertem. Nagyon tetszett, ahogy a 20. századi stílusú tökös „tesó” gatyába rázza az ízig-vérig 21. századi bohócot. Így kellene gatyába rázni az egész 21. századi takonyvilágot. A Nazarian-tesók meg Snoop „Befüvezett N…gger” Dogg ilyen magas ez a csávó? nem is tudrtam :D miatt plusz egy csillag a héthez :D És de, k…va vicces volt szerintem. Még sok ilyet! Nem, nem okos film a legkevésbé sem, lövöldözős, vámpírhentelős, suttyóhumorú akcióparádé.

lakatoszoltan01 

Ez a film csakis szórakoztatni szeretne, semmilyen mély mondanivalóval, tartalmas vámpír mitológiával, értelmes sztorival nem fenyeget.
A történet űbergagyi. A főgonosz még gonoszkofni sem tud, a film 40 %-át a hentelés teszi ki, ami amúgy látványos és próbál humoros lenni. A többi rész meg a főhősök bemutatása és egymáshoz csiszolódása. Itt van amúgy egy kis hiba, mert úgy tűnik, mintha durván kivágtak volna egy csomó mélyítő jelenetet, amiben megtudjuk, milyen kapocs van a szereplők között.

Én jót szórakoztam a filmen, de nem is volt semmilyen elvárásom. Ezt csakis azt nézze meg, aki nem akar gondolkodni meg hibákat keresni, csak bambán bámulni a képernyőt. És a lezárást nem érdemes firtatni, mert annak semmi értelme.

iamwiki

Imádom. Olyan jókat nevettem rajta. Megéri megnézni. Nem is figyeltem, hogy Snoop benne van, de olyan alakítást hozott amit nem vártam.


Népszerű idézetek

Haspók 

Vampires don't pee or poop.
Do they really not pee or poop?
Does that mean they are full of shit ?

ttiillyy 

– And what's your gripe with Breaking Dawn Part 2? It's the exciting conclusion of the whole Twilight saga. Wha… have you seen Part 2? Bella has her baby now. It's insane.
– She had the baby?
– Oh I wish I was you! Just to experience that for the first time. You are in for a treat.


Hasonló filmek címkék alapján