Gosford Park (2001) 78% 63★

Mintha a Downton Abbey egy régebbi részét néztem volna. Igazából nem történt semmi, állt az iszap egy helyben, mindenkiről kiderült egy kis háttérsztori, de vagy nem figyeltem vagy nem is volt semmi lényegretörő és lemaradtam arról is, hogy ki lett a gyilkos végül :D
Viszont nagyon tetszett a ház és a kor élethű ábrázolása (értem ezalatt a ruhákat, a hajakat, a fellengzős arisztokrata beszélgetéseket, amik igazából nem szólnak semmiről és a szolgák háttérbeli nyüzsgését).

Ez a film éppoly gőgös volt, mint a benne szereplő arisztokrácia; mit ide bújtatott narráció, hogy a néző az első perctől kezdve értse is, amit lát? Nem kell, csak folyik a történet, nevek és rangok kavarognak egy látszólag teljesen cselekmény nélküli térben. Nem tudnám megmondani, mi volt az a fő, központi szál, ami köré a történetet csavarták – ha létezik pusztán mellékszereplőkből és mellékszálakból álló film, akkor az ez volt.
Fellowes (Downton Abbey sorozat) miatt nagy bizalommal voltam a film iránt, de valahol csalódtam, valahol meg azt kaptam, amit vártam. A kor hangulatát tökéletesen hozta, minden egyes másodpercben ott éreztem magam a történelemben, és talán ezért nem lehet kárhoztatni őt a már-már unalmas döcögésért. Felesleges boncolni a társadalmat, a lassú filmvezetés számomra tökéletes metaforája volt a kiváltságos monotonitásnak, azaz a kékvérűek pompás, de unalmas világának – nyilván eme unalom elkerülése végett szükséges egy kis intrika, öröklési láz, szex, és gyilkosság. De utóbbiakat is csak szigorúan lassan, előkelőn, unalmasan.
Egyszer jó volt megnézni, de személy szerint, ha ilyesmi filmre vágyok, akkor újranézem a Downton Abbey-t.

Szeretem a lassú filmeket, de ez még nekem is kicsit túl vontatott volt. Érdekes volt a szolgálók szemén keresztül látni egy úri ház mindennapjait.

Azt hittem, ez a nekem való film. A kor, a szereplők változatossága, a régimódi bűncselekmény. Többen írták róla, hogy alapmű. Ha nem a sokadik Agatha Christie filmfeldolgozás után nézem, talán tetszett is volna.
Nagyon talán.
Az a helyzet, hogy sok a szereplő. Ezt az Agatha Christie regények tudják kezelni, még a belőlük készült filmek is, de ez a film nem. Néhány karakteren kívül fogalmam se volt, ki ki a fene, és mit akar itt, mire nagyjából összeállt a kép, vége lett. De milyen vége. Tipikus „én ezt nem mertem volna bevállalni” vég, az a lapos, kiszámítható, amit az írók az első percben hessentenek el, hogy á, ez túl egyszerű, és amik egy jól működő krimiben maximum elterelésként szerepelnek.
Nagyon akartam szeretni ezt a filmet, akkor se kapcsoltam ki, amikor a felénél járva már bőven csalódtam benne, reméltem, hátha felhozza magát. Ez nem történt meg. Úgyhogy le vagyok sújtva, és nem értem, miért mondja erre bárki is, hogy alapmű. A Nyom vagy a Meghívás egy gyilkos vacsorára az, ez inkább a korabeli cselédség helyzetét mutatta be sokrétűen és teszem fel, jól, és elsütött egy máshonnan ismerős – egyébként jó – fogást. Hát köszönöm szépen. Én meg itt állok bosszankodva.

Nem igazán tudom, mit írhatnék. Elég furcsa érzelmek kavarognak bennem még mindig.
A leírás alapján leginkább egy hosszabb Agatha Christie-regényadaptáció jellegű filmre számítottam, pedig ez elég messze állt attól még úgy is, hogy az ihletet az alapszituációból mintha egy Poirot-történetből merítették volna; adott egy gyilkosság, egy nyomozó és a 20. század eleji angol arisztokrácia. Kellhet-e ennél több egy jó kis kosztümös krimihez?
Először is szeretném leszögezni, hogy aki nem bírja elviselni a lassan csordogáló cselekményt, az inkább bele se kezdjen. Ugyanezt ajánlom annak is, aki a fentebb említett jellemzők alapján egy AC-adaptáció adaptációjára számít. Hiába a látszólagos hasonlóság, az eredmény mégis valami teljesen más. A gyilkossági történet ugyanis csak másodlagos szerepet játszik a történetben, ez a film inkább egyfajta lefestése az 1930-as évek társadalmi helyzetének, illetve a hanyatló arisztokrácia és az őket szolgáló cselédség kapcsolatának, mint egy detektívtörténet. Emiatt viszont kicsit olyan érzésem volt végig, hogy szinte semmi sem történik; ment a pletykálkodás és a rivalizálás az alkalmazottak között, ment valami hasonló a gazdagok között, közben valakit megölnek, megy a nyomozás, puff, ennyi. Mindez több mint két órán keresztül.
Ennek ellenére még is – valamilyen megmagyarázhatatlan okból – nem untam. Igenis le tudott kötni, voltak szereplők, akikkel együtt tudtam érezni, volt akiket a hátam közepére se kívántam. Lehet,hogy amiatt, hogy nagyon szeretem a kosztümös filmeket és nem egy olyan színész kapott szerepet, akit nagyon kedvelek, lehet, hogy más miatt, nem tudom. Kicsit úgy érzem, nem is tudok semmit erről a filmről. Furcsa élmény volt.