A 007-es ügynököt visszahívják a nyugdíjból, mert az oroszok újra támadásba lendültek. James Bond kivételesen ravasz tervet eszel ki: megsokszorozza önmagát, így nem egy, hanem sok kis 007-es ügynök száll szembe az ellenséggel. Az Ian Fleming regényén alapuló paródiában a kor legnagyobb… [tovább]
Casino Royale (1967) 27★
angol
Képek 11
Szereposztás
Várólistára tette 21
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
3 hozzászólás
Nagyon nehezen értékelhető film, ami bizonyosan ellentmondásosnak tűnik egy kémparódia esetében: mi lehet itt kétesélyes vagy nem egyértelmű? Főleg ezzel a stábbal, meg kreatív háttércsapattal… És lám, mégis tele az ember kérdésekkel, amikre választ a szövegkörnyezet ismeretében kaphatunk csak.
A Casino Royale a lehető legautentikusabb forrásból, Ian Flemig tollából származó James Bond paródia, melyben különös módon ugyanúgy hívnak és neveznek mindenkit, mint a komoly, a film elkészültekor már az ötödik részénél tartó Bond-szériában. Stábjában három, a korszakot meghatározó rendező is közreműködik, a zenét Burt Bacharach szerezte, a megmozgatott színészgárda pedig finoman szólva a hatvanas évek elitje. Niven, mint Fleming személyes kedvenc Bondja, Welles, mint jól érezhetően a korai franchise talán legizgalmasabb és mégis csak itt színre lépni tudó Bond-gonosza, Sellers, aki kimondva-kimondatlanul inkább egy Harry Palmer-paródiának tűnik, és Andress, nem egyenesen, de konkrétan magából a komoly és Connery-vel nyomuló Bond-szériából. Első blikkre nincs itt semmi, ami elrombolhat.
De a dolog mégsem működik, mert a prezentált humor hatásmechanizmusai felett egyszerűen eljárt az idő. Ez egy nagyon angol, nagyon hatvanas évekbeli, néha nagyon fárasztó, néha nagyon szeleburdi és öntörvényű komédia, ami a három rendező és az őrültségig túltolt lezserség miatt egyszerűen szétesik. A modern nézőből mindez értetlenséget és akár ellenszenvet is kiválthat, hiába előlegezi meg a film humora például a Mel Brooks vígjátékokat, hiába tud felmutatni Mata Bond németországi küldetése egy egészen izgalmas és érdekes esztétikai kalandozást, hiába adják egymásnak sztárok a kilincset – ez pontosan olyan érzés, mint amikor feledésbe merült régi magyar tévéfilmes paródiákat nézünk, amikben Latinovits Zoltán elbohóckodja, hogy ő Templár Simon…
És mégsem reménytelen a helyzet, ugyanis a Casino Royale paródiaként pontosan a James Bond univerzum egyik legkényelmetlenebb problémájára tapint rá direkt és céltudatosan: Bond, mint Anglia nevében megállás nélkül martinit vedelő, ágytól ágyig bukfencező p*nabubus nőfaló folyamatosan kacérkodik a néző ellenszenvével, és mintha csak maga Fleming is érezné – eljöhet a pillanat, amikor ezért még ő maga is számonkérésre kerül majd. Az, hogy beállt a projekt mögé és meg is nevezte Nivent a számára legideálisabb Bondként, számomra felér egyfajta állásfoglalással, aminek keretében kicsit leválasztotta magát a Broccoli-féle Bond-franchise-ról.
Ezen a téren a film működik, remekül felhívja a figyelmet arra, hogy miközben a Bond filmekben megjelenített életstílust nem szabad igazán komolyan venni, azért ezzel kapcsolatban joggal lehetettek fenntartásai a visszafogott, konzervatív derék angoloknak is.
Az utolsó mentő tényező a színészgárda: hatalmas, egészen elképesztő névsor, de a java kamu – mármint, aki Belmondo miatt nézné például meg, nyugodtan pötyögje be a Youtube-on, hogy „Casino Royale Belmondo”, és ha van szabad 20 másodperce, abszolválhatja az őt érdeklő részt. Peter Sellers viszont óriási, miként Orson Wellest is egyszerűen öröm nézni, nehéz vele igazán eltelni. Woody Allen a neki jutott szűköcske részekben jó, önazonos, szerethető, fiatal kora miatt mindenképpen emlékezetes, ha kedveljük őt alapból is. A színésznők csodaszépek, Niven a film elején ugyancsak jól teljesít, később feloldódik a káoszban, de az első fél órában tényleg remekül hozza ezt a bizonyos aszexuális Bondot…
És Bacharach zenéje is nagyon rendben van.
Őszintén nem tudom, hogyan lenne helyes pontozni. A Casino Royale nem egy jó film, sajnos teljesen elkomolytalankodták. Összetevői külön-külön mégis tudnak értékeket felmutatni, de kortalanságról esetében semmiképpen sem beszélhetünk. Fájó hatos, és elsősorban azoknak ajánlanám, akiknek Sellers, Niven vagy Welles neve mond valamit – valami pozitívat, és a korabeli filmekkel ápolt baráti viszony is sokat dob az élményen!
Népszerű idézetek
rapchee
Polo: You're so like your mother, you're driving me mad.
Mata: Well, you haven't got far to go.
rapchee
Bond: Mr. Mathis? There's something been worrying me. You're a French police officer and yet you have a Scots accent.
Mr. Mathis: Aye. It worries me, too.
