Az utolsó légió (2007) 59% 44★

Hogyan sikerült ennyi jó színésszel egy ilyen hitvány vackot összehozni?
Most tényleg még az spoiler is benne volt a buliban???

Szellemes az alapötlete és egészen jól beillik ez a film a kétezres években rövidke felvillanások erejéig újra divatba jövő kardozós-szandálos mozik sorába, mégis úgy érzem, hogy vele kapcsolatban kicsit elszámolták magukat a készítők. Ahhoz képest, mennyire látványosan kis léptékre, epikus látvány és hatalmas szereplőgárda helyett egy maroknyi jó színész jelenlétére kihegyezett film, Az utolsó légió kétségkívül túl sokat markol és nagyon keveset tud megfogni végül.

És ami a legfőbb: alapvetően kudarcnak tűnik úgy összekötni a Római Birodalom végóráit az Artúr-mondakör gyökereivel, hogy gyakorlatilag mindössze öt-hat jó színészt, a köréjük szőtt párbajszerű mini-csatajeleneteket, meg maximum két jól kinéző helyszínt tudnak ennek bemutatásához a néző elé állítani: nem csúnya film Az utolsó légió, de a kilencvenes évek végén készült mitikus kalandfilmsorozatok, a Xéna és a Herkules is epikusabbnak tűnhet olykor tőle, de nem is lenne ezzel semmi baj – ha nem azok a történelmi és mondabeli karakterek mászkálnának a színek, akik. Ez vélhetően fejlesztési, alapvető konceptuális tévesztés, de teljesen szerencsére nem öli meg a hangulatot.
Az már inkább, hogy a film tempója, hangvétele, alapvető stílusa kissé ingatag, bizonytalan. Eleve próbálja magát történelmi filmként pozícionálni, miközben részben már a legelején és főleg a legvégén fantasy-be csap át, de vannak vígjátéki motívumai, illetve olyan egyszerű és felszínesen kidolgozott karakterekkel dolgozik, hogy színészi alakításokról nem, inkább jellegzetes és ismerős figurák erőteljes jelenlétéről beszélhetünk csak esetében. Mindenki megfeleltethető a videójátékokból jól ismert sablonoknak: vannak itt harcosok, egy tanító/varázsló, egy ifjú herceg, egy harcosnő, egy extra erős harcos, barbárok, maszkos főgonosz, meg közepesen vagy semennyire sem fontos, így aztán teljesen feledhető mellékszereplők garmadája.
A cselekményt illetően: a felütés és a konfliktus indítása a feltűnően zárt díszletek között nem túl szívderítő, de „a hős elindul a herceg megmentésére” epizód teljesen rendben van, innentől már csak a végkifejlet fárasztó, nagyívű és mégis kis léptékű zárókonfliktusa van hátra, amire viszont rá lehet azért unni. Ezzel együtt, ha nem kapcsoljuk ki 15-20 perc után, vélhetően végig fogjuk nézni Az utolsó légiót.

Nem rossz, nem jó, a műfaj/színészek iránt érdeklődők számára érdemes lehet futni vele egy kört. Egyébként tényleg semmi különös.

Jó kis kalandfilm, nyomokban történelmet is tartalmaz:)
Tetszettek a színészek, a mítikus-misztikus elemek.
spoiler

Be kell vallanom,az első fele még tetszett is.:)De utána már elég érdektelenné vált a sztori.Az erődben játszódó kardozós jelenet tetszett a legjobban.A végén szurkoltam,hogy Colin ne spoiler és úgy is lett,aminek nagyon örülök.;)Kár,hogy a legvégét nem mutatták a filmben is.Mármint amit Merlin elmond.

Bár az én ízlésemnek túl véres, és kicsit összecsapottnak éreztem, egy kedves történet.

Nagyon aranyos mese. A szövegtanulással nem kellett túl sokat fáradniuk a színészeknek, és ebben a filmben minden olyan egyszerűen történik, de gyorsan elpereg az a másfél óra. Vasárnap délutánra ideális, és hát lássuk be, ki ne szeretné Colin Firth-t római légionáriusként nézegetni másfél órát. Owen Teale-t és Iain Glent nyilván nem az itteni alakításukért válogatták be a Trónok harca castjába, de engem az egyszerű párbeszéd+cselekmény+színészi játék kombináció sem tudott elrettenteni. Szórakoztatott, és azt hiszem, eleve erre készült ez a film.

Az ilyen típusú filmekkel Dunát / Tiszát / Temzét / Rajnát / Szajnát lehet rekeszteni. És a legtöbb tulajdonképpen teljesen egy kaptafára is készül. Van sok „vadember”, üvöltenek régi katonai viseletben és egymásnak esnek, lekaszabolva önmagukat meg az ellenséget.

Gyerekként nagyon szerettem az ilyen jellegű, mitológiai, ókori történeteket, sokat meg is néztem belőlük, napjainkban azonban csömöröm van tőlük és nem nézem meg az összeset, csak néha egyet-egyet. Ez is köztük volt anno, mely se nem jobb, se nem rosszabb, mint a legtöbb hasonló kaliberű alkotás. Izgalom szinte semmi, faarccal nézzük a csatajeleneteket és tulajdonképpen előre tudjuk is, mi lesz a sztori vége. (Legalábbis előny, ha az ember jártas a történelemben, a mitológiában.)

Ebben a filmben néhány dolgot lehet kiemelni amolyan pozitívumként: a főbb szereplőgárda neveit, valamint a körítést. (díszlet, jelmez, táj, akciójelenetek előadása)

Amit én a leginkább értékeltem, az nagyjából Colin Firth volt, a „férfiállat”. Hát kérem szépen, én amondó vagyok, hogy neki jól áll a mocsok, a veríték, a bunyó. Jó nézni, mikor a férfi őserőt képviseli, igazán remekül áll neki, én mindig díjazom, amikor nem jólfésült, nem romantikus, nem 'miszterdárszi'. (más kérdés, hogy ez a sztori is elment némiképp a giccs irányába, de legalább nem sokszor és nem olyan látványosan)

Ben Kingsley csodálatos. Imádom ezt az embert, bármit művel. Akkora életbölcsesség sugárzik belőle, a tekintetéből, hogy az efféle karakterek nem meglepő módon különösen jól bírnak állni neki.

Amivel a sablonsztori ellenére is elégedetlen voltam, az a befejezés. spoiler Aishwarya Rait alapvetően kedvelem, helyes színésznő, és itt is hozta korrektül – az egyébként kicsit uncsi, sablonos – elvárt karaktert. (Miszerint tökös csaj és hú, mindenki odáig van tőle.)

A filmben vannak kifejezetten helyes, aranyos poénok, helyzetkomikumok, amiket szeretek. De alapvetően tényleg semmi különös. Hamar eltelik az a kicsit több mint 1,5 óra úgy, hogy „nem történik semmi” és nem rágom tövig a körmeim. De ez a műfaj alapvető sajátossága, úgyhogy ez ilyen.

A maga műfajában tehát ez az alkotás korrekt, rendjén van, nincs vele különösebb baj. Egyszer-kétszer meg lehet nézni, ha előkerül a DVD-kupacból. (Bár tény, hogy a rengeteg Colin film közül biztos, hogy nem ez lesz sem az első, sem a második, de még a harmadik gondolatom sem.) Még régebben láttam, most néztem újra, hogy felfrissítsem ködös emlékeimet, s megszületett ez az értékelés.

Azt leszámítva, hogy a dramaturgia elég sutára sikeredett, érdekes és élvezhető történelmi mesét kaptunk ezzel a filmmel.
Az, hogy Róma bukását összefűzik az Arthur mondakörrel, már az Artúr király (2004)-ban is jól működött. Izgalmas gondolatkísérletezés, hogy gyökereket keresgélve firtatják a kevésbé ismert brit évszázadok történéseit.
A színészi játékok a főszereplőknél teljesen a helyükön voltak. Kingsley-t számomra nehéz is lenne nem bölcs öreg tanító szerepkörben elképzelni, Firth maradéktalanul hozza az utolsó gerinces, birodalomhű római hadvezért és a mellékszereplőként beosztott harcostársak, vagy éppen politikusok épp elegendő mélységben és átéléssel, túljátszott ripacskodás nélkül adtak számunkra szerethető, sajnálható, vagy éppen megvetendő karaktereket.
A történet izgalmas és értelmes, nem megy túl mélyre a magyarázatokba, így könnyed történelmi kalandot kapunk, de nem keveredik bele a saját túlmagyarázásába. Be kell látnom, hogy kevés filmet ismerek, ami ilyen szerencsésen alkalmazza a kevesebb néha több elvét. Ez az elv egyébként a vérengző csatákra is igaz. Volt harc, volt öldöklés, de nem folyt ki a vér a vászonról, sőt, a Caesar édesanyjának kivégzéséről még toleránsan el is fordult a kamera. (A GOT évadpremier árnyékában üdítő ilyen szolíd vérengzést látni.)
Egyszerű, nem túl mély, de érdekes történelmi kaland jó színészekkel.