Az ifjúság forrása (2025) 59% 21★

Évek óta sírok a régivágási kalandfilmek után, de finoman szólva sem töltött el sok örömmel a gondolat, miszerint épp Guy Ritchie csinál majd egy ilyet. Még kevesebb örömmel tölt el, hogy igazam lett, Az ifjúság forrása tényleg vacak, de legalább nem olyan bántón kellemetlen, mint A piszkos hadviselés minisztériuma volt – nem olyan fájdalmas nézni, nem lobban be a néző testében a szekunder szégyenérzetét felelős mirigy, de még mindig veszedelmesen ütnivaló az az önimádat, ami a csávó filmjeinek minden percéből Niagaraként árad.

Mindenesetre most próbálok gyors lenni:
– mint régimódi kalandfilm, ez egy tanórán felmondott memoriterrel egyenértékű: láttuk minden ötletét, fordulatát, szereplőjét már ezerszer máshol, csak sokkal jobb kivitelben.
– mint Guy Ritchie mozi, pontosan annyira pökhendi és modoros, mint előzményei, és nyoma sincs benne az eredetiségnek.
– mint kalandfilm általában, ostoba, súlytalan, műanyag, nem annyira a fantázia, mint a hülyeség határait feszegető alkotás – azt sugallja, hogy az alkotók látták az összes Indiana Jones mozit harmincszor, de egyszer sem nézték meg őket.
– a színészi munka pontosan egálban van a film minden egyéb minőségével – igen, Portman is, illetve hány rossz filmben kell rossz karaktereket rosszul eljátszania Domhnall Gleesonnek, hogy végre akár ő, akár mi elgondolkodjunk a szent tehén státuszán?
– aki ezután is fontolgatná a megnézését, az pillantson azért rá James Vanderbilt filmográfiájára előzetesen.
– a vége főcím alatt felcsendülő Oasis dal hallatán pedig hangosan felröhögtem: Ritchie lélekben még mindig egy húszas évei végén járó Tarantino rajongó, de erről most már ideje lenne tájékoztatni a vele dolgozó producereket is.

Ha valaki esetleg igényt tartana még egy „csak kapcsold ki az agyad!” jeligére leforgatott ökörségre, jól ellesz ezzel a cuccal!

– Guy, ez most komoly?
– Persze.
– Akkor jó, mert viccnek erős lett volna.

Indiana Purdue

Nem volt ez a film 7 csillagnyira jó, de legalább annyira jólesett most. Guy Ritchie fogta az összes idevágó klisét, leöntötte guyritchie szósszal, aztán tálalta. Egészen addig elég is volt a tőle megszokott menőség (bár nem a legmenőbb a repertoárból) – meg jól is állt ennek a témának egyébként – amíg végkifejletet nem kellett kreálni, oda már nekem nem volt elég ez a recept. De egyáltalán nem bánom, soha rosszabbat egy kimerült, agyatlan szombat estére.