Guy Ritchie angol

Végre találtam egy kedvencet, akinek eléggé ismerem a munkásságát ahhoz, hogy véleményt írjak róla. A saját frogatókönyvei szellemesek, aktuálisak, angolosak, és egy olyan világot mutatnak meg, amibe a hétköznapi ember is bele tudja képzelni magát: mindenki boldogulni akar, csak nem Tesco árufeltöltőként vagy biztonsági őrként, hanem tolvajként, vagy egy játékterem bevételéből. Ha felhúzod a főnököt, itt nem kirúgnak, hanem szétrúgják a seggedet, és ezt nem képletesen értem, viszont a szerencse – vagy a szerencsétlenség – ugyanúgy forgandó, és a jók (ha vannak ilyenek) akár el is nyerhetik jutalmukat. A két Sherlock film kissé kilóg ebből a miliőből, de ez nem baj, mert az amúgy kissé egyszerű történetet hasonló tálalásban kapjuk, és ez annyira jót tesz nekik, hogy ugyanúgy szerethetőek, mint Ritchie többi filmje. Nem utolsó sorban mindig nagyon jó szereplőgárdával dolgozik.