A piszkos hadviselés minisztériuma (2024) 67% 95★

Ez egy csapnivaló film.
Ezzel el is intézném, ha nem Guy Ritchie lenne a rendező, akiről nekem megvan a véleményem. Miszerint ő a legügyesebb Tarantino-epigon. Amiből egész frankó dolgok is kisültek már. De hát epigon. És nagyjából ilyen az, amikor: a) eredeti akar lenni; b) másokat próbál utánozni (Bond-filmek? Bár egyéb hatások is felmerültek). Ím: unalmas, humortalan, darabos. Ja, és különösen rosszul filmezett.
Úgyhogy kellő önvizsgálat után bátran írhatom le, az ítéletem nem a névnek szól:
Ez egy csapnivaló film.

PS: És az milyen már, hogy a végén, a nagy történelmi tényeket megidézve, elfelejtik kiírni, hogy az eredeti alakok nagy része a háború végét sem érte meg. Teljesen azt sugallják, hogy a bajuszkás főhősünk és kémnőnk párosát illetően a boldogan éltek, amíg meg nem haltak, szép hosszú életet jelent, nem pár hónapot…

Mivel Mr. Bond épp nem ért rá, M és a 007-es történetek írója (Ian Fleming), a hajléktalan Superman-t, Kígyószemet, és a most „Zöld Íjászt” játszó Jack Reacher-t (aka. Ex-Aquaman) küldik el nácikra vadászni ebben a furcsa, de vagány kis crossoverben.
Lényegében Guy Ritchie megcsinálta a maga Becstelen brigantyk-ját, ami ugyan kellemesen üdítő, akár egy szombat reggeli limonádé egy ilyen forró májusi napon, mégis túlzottan visszafogott ahhoz, hogy igazán maradandóvá válhasson. Nem csupán az említett Tarantino film mellett bújhat el, de valahogy hiányzik belőle a korábbi GR művek „laza őrültsége” és kreativitása. A nyitójelenetben és elszórtan föl-föl villan a rendezőtől megszokott varázslat, de ez a pislákoló fény sajnos kevés, hogy ezt a 2 órát igazán élvezetessé tegye. Valamelyest szórakoztatott, kikapcsolt, Alan Ritchson pl. lopta a show-t, és megmosolyogtam Henry karakterének trench coat mániáját is, amit teljesen átérzek, de nem volt elég humoros, izgalmas, sem kellően fordulatos sem ahhoz, hogy újrázni akarjam. Pozitívumnak talán még kiemelném Til Schweiger gonoszát és Eiza González gyönyörű zenés előadását, de tényleg inkább egy egyszer nézős darab, mintsem egy olyan mű, amire még évekig élénken emlékezni fogunk. Persze a kissé negatív értékelőm ellenére is inkább ennek szorítottam volna helyet a hazai mozikban, mint pl. a Vér és méz folytatásának, szóval a forgalmazók ezen döntése teljesen érthetetlen számomra…

ui.: Talán ennél erőtlenebb Churchill alakítást még egy filmben nem láttam.
(Valószínűleg inkább a hat, mintsem a 7 csillag felé hajlik, de Henry és Alan miatt nem volt szívem lepontozni.)

Amikor azt hiszed, hogy a Becstelen brygantik egyik verziója, vagy csak a James Bond sztori eredete spoiler
Nem olyan jó, mint a Covenant, de nekem tetszik az ilyen stílus. Fő gond itt is, hogy túl hosszú!!
spoiler

Tudom, az én szegénységi bizonyítványom, de Guy Ritchie nekem a két első rendezését jelenti még mindig, sőt, azt is nyíltan vállalom, hogy Tarantinóval szemben is nagyon sokáig komoly fenntartásaim voltak, és csak az utolsó két-három filmje kapcsán éreztem azt, hogy végre engem is megszólít valami ebből a tömegek által istenített Tarantino-életérzésből. Egyébként pont ezen egyéni korlátoltság miatt bennem sosem tudatosult, hogy Ritchie egyfajta Tarantino mímelő lenne, szóval nem számítottam arra, hogy a Becstelen brigantik valamiféle stílusgyakorlata lesz A piszkos hadműveletek…. De a fő nyűgöm nem ez vele, hanem az, hogy rettentően pocsék film!

Komolyan, elindul a mozi, végignézünk egy hamisítatlan Navarone ágyúi + Piszkos tizenkettő + Tarantino jeligére megkomponált filmrendezői házi feladatot, majd jön az eligazítás/expozíció: egy sötét szobában mérhetetlenül modoros emberkék magyaráznak egymásnak, mérhetetlen kínos, idegesítő stílusban, belebújtatva a félhomályba. Nem viccelek, fizikailag kellemetlen nézni ezt a filmet! Feszengek tőle, idegesít a mesterkéltsége, hogy a rendező szerelmes az általa megalkotott karakterekbe, hogy miközben túlteng ez a bizonyos alkotói önimádat és magabiztosság, gyakorlatilag nem látunk mást, mint egy rakás klasszikus háborús mozi Tarantino-feelinggel feldúsított újrahasznosítását. Azzal a különbséggel, hogy ha mérlegre tesszük Gregory Pecket (a brit hajós kommandóst), Donald Sutherlandet (a félőrült, német bőrdzsekit hordó hippit), Lee Marvint (az öngyilkos küldetésre induló öntörvényű katonát) és Henry Cavillt (ezek összeolvasztását), akkor a mérleg nyelve finoman szólva sem a bajszos Superman felé fog húzni!
De ideírnám, nem vagyok Cavill-ellendrukker, sőt, imádtam, amit a M:I neki szentelt részében csinált, de a rendezés egyszerűen elveszi tőle a sanszot, hogy megszerettesse magát a nézővel. A 2001-es Felpörgetve kapcsán éreztem magam utoljára így: nekem volt kínos, amit a színészek csinálnak a képernyőn, és ahogyan ezt a rendező tálalja nekünk. Műanyag, műmájer, modoros, önimádó, borzasztóan rossz szellemiségű alkotás lett belőle. Ilyen az, amikor valaki brit létére egyszerre akarja parodizálni a sztereotipikus brit habitust, és pluszban még Tarantino egyéni és most már bizonyosan utánozhatatlan stílusát is.

A témája miatt nagyon-nagyon érdekelt, de a végeredmény egyenesen katasztrofális. Nem vártam ilyen szintű kudarcot!

A zenén kívül viszont más igazán kiemelkedőt nem tudnék mondani az alkotásról, hiszen ebből az alapanyagból és a Becstelen Brigantyk-párhuzamból sokkal, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni, mintsem egy iparosmunkákra hajazó tucat akciófilmet, amelyben csak pillanatokra tűnik fel Ritchie szerzői kézjegye. Egy esti kikapcsolódásnak éppen jó, némi történelmi okítást kaphatunk – persze, ha helyén kezeljük a film „történelmi” vonatkozásait –, viszont sem a karakterek, sem a színészi játék, de még az akciókoreográfiák és látvány sem kimondottan kiemelkedőek, így ez a film pusztán „csak egy újabb” Guy Ritchie rendezés lesz.

Értékelés: 6/10

Unalmas volt és Stohl Buci nem igazán illett a filmbe.

A Ministry of Ungentlemanly Warfare kicsit olyan, mintha megrendelésre készült volna. Ritchie jobb dolog híján, és mert úgy is van egy kis szabadideje (pedig már készül a következő heist műfajú filmje Fountain of Youth címmel) pedig elvállalta, de nem rakta magát teljesen bele. Profizmussal összerakta, konzisztensen elmeséli, amit el akar mesélni. Csak éppenséggel nincs, ami megragadjon, mert nem akar több lenni annál, mint ami feltétlen szükséges ahhoz, hogy fogyasztható legyen és ne tudja senki rá azt mondani, hogy rossz. Ez a film nem rossz, de – márcsak Guy Ritchie stílusának tükrében is – roppant felejthető. Szomorú kimondani, de pont az az „egyszernézős” középszerűség (a középszerűség nem jelent egyértelműen rosszat), aminek a végén örülünk, hogy nem kellett kifizetnünk a mozijegyet, mert pont az a mű, ami a streaming előfizetésben a legjobb.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2024/05/27/guy-ritchie-minist…

A zene jó volt. Meg a karakterek külön-külön. Igazából nem is nagyon láttuk őket együtt működni, csak léteztek egymás mellett. Túlélhető film, de egyáltalán nem emlékezetes és alig történik valami. Olyan érzésem van, hogy valaki hallotta, hogy történt valami ilyesmi a világháború alatt és úgy gondolta, milyen menő. Nem mintha nem lenne az, csak nincs benne elég sztori, hogy film legyen belőle. A karakterek pedig nem keltették életre, pedig megtehették volna.

A Becstelen brigantyk és a Piszkos tizenkettő szerelem gyermeke, Tesco gazdaságos kivitelben a film, ami helyenként izgalmas. Guy Ritchie az egyik kedvenc rendezőm, így nagyon vártam ezt a filmjét is, annak ellenére, hogy a trailerek alapján éreztem, hogy mit fogok kapni, bár reméltem, hogy ha valaki, hát ő sikeresen tudja Tarantinot „koppintani”. Sajnos az élet ismét rám cáfolt.
A történet valós, így igazából csak egy jó forgatókönyv, jó rendezés, jó színészi játék kellett volna a sikerhez. És itt kezdődnek a gondok, ugyanis a forgatókönyv, finoman szólva is vacak. Az egy dolog, hogy sokszor szürreális és következetlen, ami jó néhányszor gajra vágja a hangulatot, de néha elég bugyuta is.
A következő, ami szerintem nagyon nem volt rendben, az a rendezés. Tarantino és Ritchie stílusa keveredett a filmben, és ez nagyon nem szült jó eredményt. A film néha elidőzik egy-egy résznél – főleg a vérengzéseknél –, máskor meg kapkod, siet. Az eredmény egy nagyon változó tempójú film, amin vágásnál kijavíthattak volna, kb. úgy 30-40 perc kivágásával. (a legszomorúbb, hogy Ritchie már csinált egy hasonló kém filmet, ami mérföldekkel jobb volt)
A másik az a színészi játék, illetve annak teljes hiánya. Ugyan volt aki valamit erőlködött, de a legtöbben faarccal végignyomták az egész filmet. Churchill alakításán konkrétan nevettem. A nácikkal üzletelő néger pedig egyszerűen nem hiteles.

Nem egy kiemelkedő darab, de nem volt rossz. A zene nagyon jó, feldobta a filmet. A karakterek nem rosszak, de valahogy nem volt bennük annyi élet, az interakcióik nem voltak annyira színesek, igazából csapatmegbeszéltek és ennyi, pedig ha több lehetőséget kapnak ezek az interakciók, sokkal jobb lehetett volna a film, így nem volt annyira kémia a színészek között. A sztori nem volt nagyon extra, láttunk már ilyet, de egynek elment.

A legnagyobb gondom az volt, hogy a film kicsit identitászavarban szenvedett, a trailer alapján hatalmas őrületre számítottam, de igazából az nem volt, viszont közben meg sok szempontból próbált komoly lenni, ami szintén nem sikerült neki és így a végén két szék közé esett.