Kedvencelte 38

Várólistára tette 86


Kiemelt értékelések

crissy 

Nem nagyon tudom hova rakni ezt a drámát. Kicsit olyan se eleje, se vége, se füle, se farka volt. Címből kiindulva valami teljesen másra számítottam, több főbb szereplőre, több akcióra, de a „történet” része olyan röpke volt és kiszámítható, hogy űrt hagyott maga után. Nagyon szerettem viszont, amikor volt egy kis történés, pl. a földrengés meg a sok cirkusz a gyémántok körül, mert akkor nem kellett a két főszereplő közötti huzavonára fókuszáljak. spoiler Minden esetre, elég hullámzóra sikeredett a kapcsolatom a sorozattal. Úgy érzem, a 12. résznél lezárhatták volna, de ha már úgy döntöttek, tovább húzzák, akkor az 15. rész kellett volna az utolsó legyen.
A románccal nem igazán voltam megelégedve, s szerintem nem ez a páros volt a legszebb, akivel eddig találkoztam. Nekem nem úgy tűnt, hogy Joo Shi Jin humoros karaktere nagyon összeillett volna Kang Mo Yeon határozott személyiségével, s szerintem ha a körülményeik nem hozták volna őket ugyanarra a helyre, akkor már az elején túl tették volna magukat egymáson, vagyis szerintem nem volt olyan mélyen gyökerező szerelem első látásra közöttük, mint ahogy azt próbálták bemutatni. A másodpáros sokkal szimpibb volt, pedig ők is sokszor tesztelték a türelmemet. A bromance viszont mindent vitt ❤❤❤. Szokás szerint persze a mellékszereplők is nagyon kedvelhetőek voltak, a katonákat és a dokikat/nővéreket is nagyon szerettem, kiszínezték a sorozatot. :) ja s a két lány közötti frenemies kapcsolatot is bírtam :D Jó na, a reggeli jogging jeleneteket sem bántam :))
Számomra semmi újat nem nyújtott ez a történet, s kicsit örülök is annak, hogy a Vincenzot hamarabb láttam, mint ezt, mert hiába szerettem itt is Song Joong Kit, maga a sorozat nem vett meg kilóra.

barbikaunatkozik 

6,5 csillag

Egy igazán élvezetes és helyenként izgalmas limonádé sorozat. De fontos, hogy akkor lehet felhőtlenül élvezni, ha nem vesszük igazán komolyan. Ugyanis mind az orvosi részről, mind a katonai részről hiteltelen. Bár azt nem tudom elhinni, hogy a stábból senki sem tanult volna elsősegélyt, főleg ha még jogsijuk is van. Valakinek rá kellett volna szólni az orvosokat játszó színészekre. Ez viszont azt hozza magával, hogy egy-egy komolyabbnak szánt jelenet ezeknél a részeknél kibillen, így csappan az élvezhetőség. Ugyan ezt mondhatjuk el a katonáinkkal kapcsolatban is. Körülbelül a sorozat elejétől kezdve réges-rég a hadbíróságon lennének a valóságban egy nem túl kecsegtető ítélettel a fejük felett. De hagyjuk ezt!

A karaktereket tekintve semmi új nincs a nap alatt. Van egy eleinte idegesítő főhősnő (szerencsére amikor végre hosszas huzavona után összejönnek a főhőssel egészen rendes lesz), aki beleszeret egy vérprofi katonába, akit a magánéletében kenyérre lehet kenni. Van a komoly katona, aki a se veled-se nélküled kapcsolatát próbálja bármi áron rendben összetartani a tábornok(?) ugyancsak katona lányával. Minden katona és orvos aranyos, kedves, a rosszfiúk nagyon rosszak. Az az igazi sablon társaság, akiket legalább ennyire vettek komolyan a színészek is előadásuk közepette. Nem tragikus a színészi teljesítmény, csak túlzottan senki sem erőltette meg magát. Ami pedig az angolul megszólalókat illeti, a legtöbb hanglejtés katasztrófa volt. Mintha nem tanultak volna meg játszani a hangjukkal, csupán monoton hangon felolvasnának. Nagyon ki tudja zökkenteni az embert.

A helyszínek pazarok voltak, és felüdülés, hogy nem csak Korea nagyvárosaiban „tölthetjük el az időnk”. A fényképezés is remek volt, látszik, hogy időt és pénzt fektettek a látványba. Ugyan az ost nem minden darabja jött be, de nagyjából illett a sorozathoz valamint az egyes jelenetekhez. Az akciójelenetek feszültek, jól megkoreografáltak. Külön pozitívum, hogy nincsenek fölöslegesnek ható részek, rendesen meg tudták tölteni ezt a 16 részt tartalommal.

Ami a történetet illeti, olyan nincs. És igazán nem is nagyon hiányoltam, hiszen a sorozat inkább az önkéntesek és katonák legtöbb esetben fiktív hétköznapjaira koncentrál, valamint az emberi kapcsolatokra. Ugyan röhejes egy idő után, hogy egy hónap alatt mi minden történik a brigádunkkal, de legalább a készítők is nevettek rajta, ahogy azt az utolsó jelenettel meg is mutatták nekünk. Kifejezetten jól áll az egésznek az önirónia.

Nagyon jó volt a kémia főhősünk és beosztottja, egyben legjobb barátja között. Igazi bromance. Viszont szerelmi téren elég hullámzó volt. Hol lehetett érezni egy kis szikrát a főszereplők között, hol nem, ami elég furcsa összképet ad egy romantikus sorozatnak. A mellékszereplők közötti adok kapok legalább konstans.

Egyáltalán nem hibátlan darab, sőt, a lehető legsablonosabb, mégis élvezhető, ha az elvárásokat teljesen elhagyjuk. Egy kellemes sorozat a nehéz napokra, az az igazi délutáni kikapcsolódás. Minden romantikus sztori kedvelőjének tudom ajánlani., akik nem riadnak vissza a néhol látható vértől és akciótól.

Sakara 

Első nézésre odáig voltam ezért a sorozatért. Nem feltétlen azért, mert hibátlan és mindent szerettem benne, de ezeket mind elhagyva egy nagyon jó és élvezhető sorozat.
Második nézésre a véleményem nem változott. Ugyanúgy szeretek benne mindent: kikapcsol, nevetek rajta és olykor még meg is könnyezem. A szereplők mind egytől-egyig a kedvenceimmé váltak (még Kang Mo Yeon is, akit néha azért lecsaptam volna) :D

krlany 

Egy romantikus katonás sorozat. Már ez önmagában akkora ellentmondás, hogy öröm nézni, de mégis így van, pedig a harc és a halál hogyan lehetne rózsaszín! Egy kicsit túlzsúfolták ezt a sorozatot. Annyi minden világkatasztrófa történt velük, hogy az már a ló túloldala. Én már a 12. résznél befejeztem volna, de nekik még fokozni kellett a melodrámát. A női főszereplőt a hajánál fogva ráncigáltam volna végig a sorozaton, időnként pihenésképpen ráosztva pár pofont. A sírba vitt.
Ez a sorozat melodramatikus, csöpögős, balfék dolgokkal teli, de mégis van benne valami, ami újra és újra a képernyő elé vonzott, és nemcsak a férfi főszereplő… bár ő nagyon.
Ha Yoo Shi Jin a koreai férfiideál (hazafi, törődő, vicces, elvei vannak, kimondja, amit gondol, a szeretteiért meghalna és soha nem hagy hátra senkit), akkor ide nekem az összeset… És minden borús, esős vagy ködös reggelen a kávém mellé kérek egy Song Joong Ki mosolyt. Alanyi jogon jár nekem. Meg kell néznem még néhány filmjét…

Röfipingvin 

Hatalmas reklám, beharangozás, eszeveszett promózás, a csapból is ez folyt. Én nem feltétlenül néztem volna meg, legalábbis nem mostanában, pont hogy ez a nagy reklámhadjárat tartott vissza. De @Luki azt mondta, hogy nézzünk bele, hát belenéztünk. Ebből persze az lett, hogy végignéztem a sorozatot – és nem, nem csak @Ryanito kihívása miatt :)(:
A probléma ezzel a sorozattal, hogy borzasztó vérszegény, gyenge, és helyenként még buta is a női főszereplő – Kang Mo Yeon doktornő –, ill. borzasztóak az orvosi jelenetek, és a katonaiakkal is voltak problémáim. Tehát pont avval, aminek a sorozat gerincét kellett volna alkotnia. De nem alkotta. Legalábbis nálam nem.
Ebben a sorozatban a természeti katasztrófák, a katonai és az orvosi háttér, a maffia, mind mind csak szimpla díszlet egy klasszik koreai romkomhoz. Mert ez nem más mint egy romantikus dorama. Akciódús, nem vitatom, de akkor is.
Mind a hét csillag, amit adtam a sorozatnak tulajdonképpen Yoo Shi Jin kapitánynak és az őt játszó Song Joong Ki-nek, a karakter humorának járt, és nem mellesleg a rengeteg zseniális mellékszereplőnek.
Teljesen evidens volt a sorozat végkimenetele, helyenként ugyan lehetett egy kicsit izgulni, de túlzásba ott sem lehetett esni. Tudta csóválni a fejét az ember a doktornő rengeteg baromságára, döntésére. És tudott az ember nevetni a rengeteg poénon, katonai humoron, a mellékszereplők kedves helyzetein. Lehetett gyönyörködni Görögországban (a kitalált Urk-ot ott forgatták), tuti jó kis imázsfilmként szolgál ez nekik a migránsválság kellős közepén.
És eltudott olvadni Joong Ki oppa szemétől és mosolyától ^^ Meg persze Jin Goo oppának sem kell a szomszédba mennie férfiasságért ^^

Minden részhez jegyzeteltem, már nem is tudom mi volt az apropója a dolognak. Mindenesetre ezért sem eresztem bő lére az értékelésemet. Továbbiakért olvasgassatok itt:
http://snitt.hu/filmek/taeyangui-hooye/en-es-a-film/rofipingvin

18 hozzászólás
Shad 

Direkt aludtam rá egyet, hogy mennyire is legyek szőrös szívű az értékelésnél:P
Nézzük, ami nem tetszett:
-szerencsétlen főszereplőink több drámán mentek át, mint más öt élet alatt…Egyik lehetetlen helyzetből estek a másikba. Shi Jin-t még meg sem gyógyult az egyik sérüléséből már jött a másik. Végén már azon gondolkoztam van-e ép bőrfelület a srácon…
– Kang doktornőt jó párszor felpofoztam volna vagy néhol még egy két jól irányzott rúgás is belefért volna. Borzalmas indokokkal utasítja el mindig a kapitányt és az ok mindig Ő maga. Tényleg az utolsó részekig nem tudtam kedvelni…
Lássuk viszont a jó dolgokat, amiért mégsem tudtam ott hagyni:
– Imádtam a humorát az egész sorozatnak. Shi Jin és Dae Young folyamatos hülyéskedése, a katonai humor. Nagyon sokszor megnevettetett.
– Nagyon tetszettek a betét dalok, nagyon jól illettek az adott szituációkhoz.
– Nem vagyok korán kelő típus, de azért a látványért, amit az orvosi csapat női tagjai néztek reggelente még én is felkeltem volna:DD
– szerintem nagyon jól voltak megcsinálva a harci (mind a közel harc, mind a lövöldözős) jelenetek. Abszolút olyan volt, mintha katonákat néztem volna és simán elhiszem, hogy egy különleges kommandós csapat így dolgozik.
– Imádtam a mellékszereplőket:) mind az orvosi csapat, mind a katonai egységet. Legjobban talán a kis punkot az elejéről, milyen katonát faragtak a végére belőle:) Csak kellett valaki, aki hitt benne és segített neki kitörni a bandából. Ezen kívül Myeong Joo az első részekben nagyon nem volt szimpatikus, de őszintén ez nagyon hamar megváltozott és néhol sokkal jobban szerethető páros volt, mint főszereplőink.
Szóval egy szó, mint száz : soook hibát találtam benne, sokszor már a fejemet fogtam, hogy már megint milyen katasztrófa jött. A másik oldalon viszont élveztem és már a két katonánkért és az egységükért megérte nézni a sorozatot:)

Gwener 

ÓÓÓÓjajjjj
Hát nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.
Nagyon-nagyon remélem, hogy a mindent elsöprő nézettségi adatok ellenére nem ez lesz meghatározó irányvonal a dorámakészítésben ezek után…..
Mert úgy általában az egész sorozatról elmondható, hogy hülyének nézi a kedves nézőt – de a két utolsó rész meg egyenesen gondolkodásra képtelen üresfejű plüssmacinak.
Legalább kiírták volna valahova a sarokba, hogy „fantasy”…. akkor meg sem próbálja az emberlánya komolyan venni.

Hogy valami pozitívat is írjak:
A színészek nagyon jók. Remekül játszanak, még az aktuális KPop sztárt is egész jó. arról meg nem a dokinő tehet, hogy a szerepe eléggé ostobácska
Az operatőrök hozzák a szokásos magas színvonalat, a képek és vágások is gyönyörűek.
A betétdalok jók.
Ha eltekintünk a „fantasy” elemektől, akkor a történet is egész izgalmas legalábbis amíg a kiküldetésből haza nem jönnek, mert onnan már értelmetlen

Ha valakinek van teljesen felesleges 20 órája, akkor hajrá – de ennél vannak 1000000….xxxx is jobb sorozatok.

6 hozzászólás
alexakarola 

Alapvetően nem volt annyira rossz, egész jó történet és több jó szereplő is volt benne, de mégis nagyon sok mindennél, párbeszédnél, jelenetnél azt éreztem, hogy nem tetszik a megvalósítás.
A másodpárost szerettem a legjobban ^^, a fő párost nem (igazán) , ez például egy negatívum. Az a szerencse, hogy a másodpáros története sem szorult háttérbe.
Onew-on meglepődtem, nagyon jól játszotta a szerepét, őt is nagyon megszerettem.
Nem mondom, az angolos részeik sem voltak a legerősebbek, sokszor alig értettem, hogy mit mondanak angolul.
De maga a történet érdekes volt, szép helyek voltak, Uruk nagyon tetszett. Egy részen azért nagyon sokat sírtam.
Azt érzem, hogy ebből lehetett volna egy sokkal jobb sorozat is, de összességében, a negatívumok mellett is, azért tetszett benne több minden. Sok szereplő a szívemhez nőtt.
Számomra egyértelműen nem Yoo Shi Ji volt a kedvenc és nem is gondolom, hogy ő lett volna a leghelyesebb vagy a legszimpatikusabb. Seo Dae Young és Daniel volt a két leghelyesebb számomra, és személyiségileg is sokkal jobban szerettem őket. Yoon Myeong Joo pedig a női szereplők közül volt a kedvenc, azért neki kevesebb screen time-ja volt, de én őt jobban szerettem.
Nem nézném újra az egész sorozatot, de azt el tudom képzelni, hogy pár jelenetet a kis csapattal, párokkal újra megnéznék.
A kis plüssök nagyon cukik voltak. ^^ És Seo Dae Young tánca a Red Velvet-re :D
Egyébként a zenéi elég jók, minden szám. Az mindenképpen az erősségeihez tartozik.
Seo Dae Young és Yoon Myeong Joo forever <3

U. I. : Hogy ők házasok a való életben is? Mennyire jó már. Nagyon örülök nekik. ^^ Akkor ezért volt az, hogy egyrészt ennyiszer csókoltál meg egymást és sokkal élethűbben, mint sok más esetben a színészek szokták? (szóval nem csak szájérintés és egy pozícióban maradás.) Mindenesetre ennek tényleg örülök, még ha annyira nem is jöttek be, mint szereplők, attól még szerintem összeillenek, mint a való életben lévő páros.
Mi?? Elváltak??? Ma tudtam meg, hogy összeházasodtak és most azt, hogy majd 1 éve él is váltak? :'(( Nagyon szomorú….

오르쉬

Nos, végigrágtam magam a sorozaton… :)
Összességében egy nyál-romantikus sorozatot láthatunk, gyönyörű forgatási helyszíneken. A katonai szál – számomra – nem volt mérvadó: talán csak az összetartozás érzése és a tartás (direkt nem írok becsületet, mert a civil életben nincs ilyen). De mivel mindig a nők és a gyerekek szívják meg a háborút, ezért valahogy nem tudom elfogadni a katonaság fennkölt eszményét, melyet a sorozat szájbarág.
Az orvosi szál: én még ilyen rossz és helytelen mellkaskompressziót nem láttam, brrrr, rossz volt nézni, áhhh. Erre igazán figyelhettek volna a készítők… ha már.
Nem volt egységes a sorozat, több jelenet egymásra pakolva, nem volt köztük kapcsolat. Nagyon sajnálom, mert sokkal jobbat is ki lehetett volna ebből hozni. Az utolsó két részben éreztem valami normális(abb) reakciót az események során. Az utolsó rész nagyon vicces és mulatságos volt. :D

+ Kinek ajánlom?
– aki szereti Görögországot
– akinek bejön Song Joong Ki mosolya
– aki szeretné, ha Jasper Cho (Dr Daniel) nála is megszerelne valamit
– akiket nem zavar, hogy nincs egybefüggő sztori
– akik szerették az 1980-as évek romantikus-hős filmjeit

+ Kinek nem?
– orvosnak vagy leendő orvosnak
– aki végzett már önkéntes munkát kényesebb helyzetben és van egy aprócska rálátása a dolgokra

Jó szórakozást! :)

Melanii

Tudjátok ti milyen boldog voltam amikor rájöttem, hogy ezek ketten a való életben is összejöttek? Sőt mi több.. már össze is házasodtak! ♥
Sosem volt kenyerem a háború, öldöklés, erőszakosabb jellegű sorozatok, mégis boldog voltam, hogy annak idején adtam egy esélyt ennek a sorozatnak :)
afélmeztelenreggelifutásissokatlendítettakedvemen
Szóval ti se habozzatok, vágjatok bele!


Népszerű idézetek

NaNa_88

Kang Mo Yeon: – A szolgálati egyenruha jól áll neked. (…)
Yoo Shi Jin: – Honnan tudtad, hogy ez a szolgálati egyenruha?
Kang Mo Yeon: – Miért ne tudnám? A nők fantáziálnak az egyenruhákról.
Yoo Shi Jin: – Ezért lettem katona.

(4.rész)

NaNa_88

Seo Dae Young: – Történt valami?
Yoo Shi Jin: – Megríkattam.
Seo Dae Young: – Máris?
Yoo Shi Jin: – Saját magamat is ledöbbentettem.

(3.rész)

NaNa_88

*visszaérve a táborba*

Yoo Shi Jin *ráteríti a kabátját*: – Vedd ezt fel. Átlátok a ruhádon.
Kang Mo Yeon: – Miért csak most adtad oda?
Yoo Shi Jin: – Mert én már úgyis mindent láttam.

5.rész

ZPetra

Azt szeretném, ha romantikus filmben lennénk, de valahogy mindig akciófilmben végezzük.

1. évad 9. rész
BallaBella

– Rohanj, amint háromig számoltam. Egy…
– Három!

NaNa_88

Yoo Shi Jin apja: – Egy katona útja során… Büntetésben lenni néha tiszteletre méltóbb, mint a kitüntetés.

6.rész

ZPetra

Yoo Shi Jin százados: Teljesen más vagy reggel és délután is.
Kang Mo Yeon doktornő: Én? Mégis miben vagyok más reggel és délután?
Yoo Shi Jin százados: Reggel rendkívül szép vagy, délután pedig ijesztően szép.

1. évad 9. rész
ZPetra

Kang Mo Yeon doktornő: Szép életem lesz.
Yoo Shi Jin százados: Egy másik sráccal? Ha egy másik sráccal akarsz élni, akkor inkább ne legyen szép életed.

1. évad 9. rész
NaNa_88

Yoo Shi Jin: – Az első napomon, egy őrmester a Különleges erőktől, mondta ezt nekem. „Egy katona úgy él, hogy mindig halotti leplet visel. Mikor meghalsz egy idegen országban az országodért, a hely, ahová lefekszel lesz a sírod, és az egyenruhád a halotti lepled. Ilyen eltökéltséggel kell viselned az egyenruhád. Ha így teszel, légy méltóságteljes minden pillanatban. Nincs okod, hogy ne így tégy.”

(4.rész)

Sakara 

Kang Mo Yeon: Perverz.
Yoo Shi Jin: Az alsónemű miatt? Fekete volt?
Kang Mo Yeon: Sötétkék.
Yoo Shi Jin: Tényleg azt hitted, hogy nem tudom?

1. évad 5. rész

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján