A szövetség (2023) 71% 42★

Egy lassabb, Guy Ritchie szerzői kézjegyétől teljesen eltérő stílusú alkotás született a Szövetség képében, amely sokkal inkább egy társadalmi látleletet bemutató dráma katonai körítéssel, mintsem egy klasszikus akciófilm, mely az amerikai katonák hőstetteit prezentálják a Közel-Keleten. A drámai elemek működnek, s bár a narratíva lassú, viszont mindenképpen egy fontos témát bemutató alkotás, melyet ajánlok bárkinek, aki szereti a komolyabb, már-már Oscar-kompatibilis filmeket és a remek zenei kompozíciókat.

Értékelés: 7/10

Ha nem láttam volna kiírva Guy Ritchie nevét, el se hittem volna, hogy az ő filmje, annyira idegenként hatott az eddigi filmjeihez képest. Nem tudom minek volt köszönhető ez a stílusbeli váltás, de annyira nem állt jól neki. A stílusa és a szövegei is erősen letisztultak voltak és kerülték a sajátos humort, mint ahogyan eddig megszokhattuk.
A narratíva számomra vontatottnak tűnt és persze a végére kiszámíthatónak is. Nem tudja nem elkerülni, hogy ne legyen benne a klasszikus amerikai filmes pátosz és giccs, ami sok háborús film betegsége, bár lehetett volna jobban túltolni is. A robbantások és akciójelenetek kifejezetten olcsónak hatottak, amik azért lecsíptek az értékéből és elég művivé is tették. A film utolsó 20 perce meg kísérletesen hasonlít a Túlélő (2013) c. film klimax jelenetéhez, szintén a végéről. Még a repülő fényképezése is majdnem ugyanolyan.
Talán a Salim-Gyllenhaal páros volt, ami emelt az egyébként közepes film minőségén, de az önmagában nem volt elég, nem mentette meg.

Ez „csak egy film”, de szerencsére a jobb katonás/háborús filmek közül. Guy Ritchie nem csinál rossz filmet, az biztos, hogy nagyon művészire sikeredett néhány helyen, de engem meggyőzött. A mi generációnk egyre több ilyet fog majd látni, hiszen Irak (2x) és Afganisztán és más helyeken folytatott háborúk már láttuk mi is a tévében, a közösségi oldalakon. A valóság kint van Afganisztánban (és a többi országban), mert a tolmácsok többsége sosem jutott ki az USA-ba. Ha vannak köztük „Ahmed-ek”, ők a szerencsések.

A film sztoriját inspiráló megtörtént események hősies, megpróbáltató történetből fakadnak, de ebben a formában ez gagyi volt, jó indulattal maximum félgőzös. A több, mint harminc éve dolgozó rendező olyan amatőr húzásokat eszközölt itt-ott, hogy szerintem még a főszereplő Gyllenhaal is zokon vehette (mert az ilyeneknél, a korábbi színészkedéseihez viszonyítva, mintha lett volna valami más is a játékában, amiről én azt éreztem, hogy ezzel mégis csak igyekszik jelezni, vagy csak látszik rajta, hogy neki sem tetszik – de lehet mindezt beképzelem, és szimplán ilyen furcsa, ambivalens a karakter… vagy beleképzelem, hogy tudjak legalább ennyit írni a karakteréről:)

Gondolok itt béna, papírszagú dialógusra, könnyen kiszámítható mozgásokra (blocking) és elcsépelt, hanyag vágásra. Mindez, a tulajdonképpeni megrendezettséget emelte előtérbe, megnehezítve a filmbe való merülést, ami helyett nem a karaktereket, hanem a színészeket láttam, és úgy éreztem, nem a történet bontakozik ki, hanem a forgatókönyv szerinti jelenetek felvételei követik egymást.

A főszerepben játszók ügyesek voltak, az ő játékuknak köszönhető, hogy valamennyire mégis élvezhető a film, és bár az operatőri munka elmegy (a fényelés szép, de a keretezés unalmas) a látvány (mint kosztümök, felszerelések, járművek, helyszínek) egész jó. A hangzás szép tiszta, izgalmasan kevert, de a zene nagyon tipikus, túl drámai és ormótlanul az előtérben terjeng, kb. mint a Mátrix 3-ban, mindvégig üvöltve kalapál.

Már az Úriemberek is pocsék volt (tulajdonképpen egy felköhögött Blöff utánzat) és ez is nyugodtan kihagyható. Örültem is, hogy nem néztem meg moziban, már az előzetese is lapos volt, csak Jake miatt ültem neki.

Máskülönben, nem értem miért kellett „Guy Ritchie's”-nek címkézni a filmet. Ez valami ultra-egoista allűr, vagy annyi „The Covenant” van már, hogy könnyen összekeverhetjük őket? (Jó, mondjuk van egy tippem: a producerek nem voltak biztosak a film sikerében, így jó ötletnek látták már a címbe foglalni a rendező nevét, hogy „majd talán azért” valaki csak beül rá… hát bejött a tippem:)

…de hogy miért értékelik fel ilyen sokan ezt a nyilvánvalóan langyos erőtlenkedést, arra viszont tippem sincs.

Ez volt talán a legművészibb katonás film, amit valaha láttam amennyiben az összes katonás filmre emlékszem. És Guy Ritchie-nek azt sikerült megmutatnia, hogy valahogy ez a két dolog nem passzol össze. Témájából adódóan lehetett volna egy rövidebb, tisztán katonás film, a több percnyi folyamatos emlékkép bevágások helyett. Azt azért meg kell hagyni, hogy a zenéje jó volt, így passzolt a filmhez, csak hát na.

Imádom Jake Gyllenhaalt, szóval persze ugrottam egy újabb film hírére, de azt hiszem, ezzel is az a helyzet, hogy csak azért tetszett valamennyire is a film, mert őt láttam, egyébként egy eléggé semmilyen darab. Mint az az előzetesekből meg a leírásokból is kiderül, a csapat hamar kikerül a képből, ennélfogva a karakterek is jellemtelenek, marad John és Ahmed, meg a sok szép táj és ennyi. A vége meg spoiler de azért gondolom lehet rajta izgulni.