Áradás (2024) 80% 97★

A látványvilága csodálatos, nagyon élethűen utánozza a valódi állatok viselkedését, mozdulatait (főleg a macska és a kutya esetében), így már csak ezért is érdemes megnézni egyszer. Sajnos maga a történet (ha egyáltalán lehet annak nevezni) gyenge, és tele van logikátlanságokkal. Ha ez csak egy szimbolikus utazás akart lenni, akkor ennél sokkal jobb kivitelezésben is tálalhatták volna. Így a végeredmény kusza és elvont lett.

Egy kicsit mese, egy kicsit legenda, és egy kicsit felajánlás az isteneknek. Imádtam, hogy nincs benne szöveg. Valamiért Angkor járt az eszemben. Gyönyörű a rajzolata és a mondanivalója sem rossz.

Népszerűtlen leszek. Én majdnem elaludtam rajta, annyira untam ezt a kevesebb, mint másfél órát, szóval most már 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a díjátadók zsűrijében csupa macskatulaj ül(t). Más nem magyarázza számomra, hogy több helyen is ez nyert olyan csodákkal szemben, mint pl. a Vad Robot. Ez az egész olyan volt, mintha egy végül el nem készült, cicás indie játék átvezető animációit összevágták volna egy filmmé, próba-szerencse alapon. (Játék formájában szerintem még jobban is működött volna.)
Persze, szép, aranyos, meg „művészi” (vagyis inkább az akar lenni…) de közel sem legjobb animációs film kategória, főleg nem ebben a mezőnyben. Engem pl. ebben a rövidke játékidőben is irritált már, hogy szinte folyamatosan nyivákolt az a szerencsétlen, állandóan vízbe eső jószág, plusz az író láthatóan nem szívlelhette túlzottan a kutyákat, mert az összeset butának, illetve agresszívnak ábrázolta. Még így is a golden retriever volt az egyik legszerethetőbb a csapatukból, de igazából az összes többi állat sorsát jobban a szívemen viseltem benne, (még a furcsa bálnaszerű lényét is) mint a főszereplőét, miközben egyébként nem utálom a cicákat. Nekem az animáció minőségével is volt problémám. Nem néztem utána a költségvetésének, illetve annak sem, hogy mennyien dolgoztak rajta, (A 2-3 percnyi stúdió logó ÁRADATból az elején joggal gondolnám, hogy bizony nem kevesen.) de a tájak szebben festettek benne, mint maguk az állatok. Néhány TV sorozatban részletgazdagabb, meg szebben meganimált szereplőket / bundákat látsz, mint ebben, amire nem kifogás, hogy az elmosódott, látszólag a 90-es évekből származó CGI textúráktól olyan az egész, mint egy festmény… Ja, pont mint egy eredeti Temu-s Mona Lisa. A háttereket leszámítva. Az igénytelenséget „a művész víziójával” álcázni egyenesen nevetséges. Ennyi gőzzel a Kis Vuk-nak is dobjunk már egy szobrocskát, mert a megjelenése idején félreértettük a zsenialitását, nem? Jó, azért annyira nem volt rossz, de közel sem éreztem akkora mesterműnek, hogy ekkora felhajtás legyen körülötte. Megvoltak a maga remek pillanatai, de az összképet nézve ez nálam csak egy közepes fölé. Egynek elment, de örülök, hogy moziban kihagytam.

Ez egy nagyon különleges és különlegesen szép animációs film.

Bár nem vagyok különösebben jártas az egész estés animációs filmek világában, mégis azt gondolom – rám így hatott –, hogy a látvány lenyűgöző, vizuálisan is teljesen újszerű.
Csodálatosak a képek; a természet, a víz, a tájak folyamatosan mozgó ábrázolása.
Pillanatok alatt testben és lélekben is részei leszünk ennek a különös, fantasztikus világnak. Amely minden látszólagos valóságossága ellenére is inkább egy lélekből szőtt birodalom.
Olyan az egész film, mint egy nagy lélekutazás, elragadtatás.

A látott világ ember nélküli, talán ember utáni is, mégis a lehető legemberibb.
Ezáltal a természet, a teremtett élő és lélekző világ mélységes tisztelete mellett az emberi szeretet fogalma is kozmikussá tágul – vagy kötődik össze azzal.
A film ekképpen – és mindenféleképpen – kopogtat lelkünk, spiritualitásunk kapuján.
Úgy, hogy nem követel, nem beszél, nem irányít, csak megmutat a maga eszközeivel olyan dolgokat, amikre mindig jó, ha éberek vagyunk.
Így aztán a film rokona a mítoszoknak, meséknek.

A gyerekek természetes módon láthatják mesének, nincs a filmben semmilyen erőltetett „mondanivaló”, moralizálás. A felnőtt pedig, aki esetleg a nyitott lelkű befogadáson túl valamiféle mélyebb szimbólumokat is akar vagy vél látni, megteheti, talál.
Vagyis a film több síkon is élvezhető, mindenkinek a maga testi-lelki kora és igénye szerint.

Az, hogy a szereplő állatok nem beszélnek, vagyis a filmben semmilyen szöveg, narráció nincs, elsőre talán furcsa, de tulajdonképpen érthető is.
Az elmondott történet helyett így mindenki maga gondolhatja a látottak mögé, hogy milyen világot is látott, mi történt itt, hogy mi mit szimbolizálhat. Azt gondolom, hogy ez a szövegnélküliség kifejezetten erősíti a filmet. Gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Ha jó a film, akkor ez az áradás mindenkiben kelt valamilyen hullámot, mindenkinek megrezegteti lelkének valamely húrját. Még úgy is, ha nem tudjuk nevén nevezni azt a húrt, sőt talán leginkább úgy.

A film hat éven aluliaknak nem ajánlott.
Én úgy 10-12 éves kortól érzem igazán befogadhatónak a filmet, de az ettől fiatalabbak számára is csoda lehet.
Most a párommal néztük meg, de néhány unokámat elviszem még rá.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen húrokat zenget meg bennük.

Nem vagyok nagy mozis, de a látvány miatt ezt azt hiszem nagyon érdemes ott megnézni.

Az Áradás minden gyengesége ellenére tud monumentális, örökérvényű értékekről mesélni úgy, hogy egyszerre képes újat mutatni és kellemesen ismerős keretek között maradni. Kissé keserédes, de összességében pozitív mese ez egy emberek nélküli világról, amiben a közelgő vég ellenére is ott a remény valami újra, és arra, hogy az összefogás, a szeretet és a barátság nélkülünk is fennmarad.

Kritika: https://www.roboraptor.hu/2024/12/20/aradas-flow-film-kritika/

Ha lehetne az értékelést érzékenyebben állítani, akkor inkább 7,8 lenne. És akkor az lenne a bajom, hogy miért nem tudom beállítani a 7,89 értéket?
Szerettem az egészet, csak az emberi viselkedés megjelenését nem spoiler.

Ugyan az animáció nem egy Disney vagy Dreamworks, és az állatok inkább illenének egy videojátékba, de a táj és a víz animálása valami gyönyörű volt. A történet megindító, végig lekötött, egyszer sem nyúltam a telefonomért, ami a mai filmeknél nagy szó. Tetszett, hogy nincs benne beszéd, mégis érteni lehetett, hogy mit kommunikálnak egymással az állatok. Pár kérdés van, amit sosem tudunk meg, mivel az állatok szemszögéből látjuk a világot (pl. Honnan jön hirtelen ez a nagy áradás? Hova tűntek az emberek?), de talán nem is baj, hogy rejtély marad.
Szerintem nagyon is megérdemelte az oscart ♥
Aki arra vállalkozik, hogy megnézi, készítsen be zsepit T-T

Különleges animáció, csodálatos zenék és „hangok”. Engem nem zavart a párbeszéd nélküliség, így is érteni lehetett, hogy mit akar a történet elmondani. A macskákat mindig is nagyon szerettem, a főszereplő cica mozgását pedig teljesen élethűre sikeredett csinálni, illetve a tipikus macsakságokat is jól eltalálták. Szerintem megérdemel minden díjat, de egyértelműen nem gyerekeknek készült. Nekem egyszerre volt aranyos és olyan keserédes, valahol megnyugtató, ugyanakkor elgondolkodtató, így be is került a kedvencek közé. Örülök, hogy láthattam.

Szép, szép, de ha az eszeddel nézed, akkor nem értesz semmit.

Gyönyörűen tálalt, leginkább felnőtteket megszólító animáció. Az élet múlását és nehézségeit mutatja be színes metaforákban, ami megköveteli a nézőtől, hogy figyeljen oda és gondolkodjon. Minden szkepticizmusom ellenére, amit a Golden Globe díja kapcsán éreztem, nem tudom nem tökéletesnek hívni mindazt, amit a szemem, lelkem és a tudatom elé tárt, hiszen egy olyan csodálatos utazást éltem meg magam is a film állataival, amit így egészében értve még nem nagyon éltem meg a kultúrában. Kétségtelenül lassú mű, sok rejtett jelentéstartalommal. Így pedig lesznek szűrők, ahol az alkalmi néző fenn fog akadni, de ez nem gond. Aki vágyik egy mély élményre, bátran vesse bele magát és ússzon az árral.