Beau élete folyamatos rettegés, csak a pszichiáter által felírt gyógyszerekkel képes kimenni az őrültekkel teli utcákra. Anyjának váratlan telefonhívása mégis arra kényszeríti, hogy elinduljon. Az abszurd humorral átitatott, horrorisztikus utazáson a legsötétebb félelmek a legnagyobb kalandokká… [tovább]
Amitől félünk (2023) 40★
angol
angol · magyar
Képek 17
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Író
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 6
Várólistára tette 131
Kiemelt értékelések
Gugyin_Adrián
Ennél (szándékosan) borzasztóbb filmet alig láttam még. Valahol nagyon nagy zsenialitást érzek mind a színészi megvalósításban, mind a rendezésben, valahol meg nem tudom eldönteni, hogy a film traumatizálni akar vagy traumából viccet csinálni és ezzel traumatizálni, minden esetre olyan, amiről a moziból úgy jön ki az ember, hogy ez egyszer bőven elég volt, viszont beszélni róla éveken át fogunk, tehát szerintem nagyon pimasz-aljas módon, de eléri a célját. Ha nem volt elég nyomasztó a Fehér Éjszakák, ha David Lynch, Lars von Trier vagy David Cronenberg már a mai világban naiv kis álmodozónak tűnnek, ha arra kell vennünk magunkat, hogy felhívjuk édesanyánkat, miközben nagyon nem tudjuk, miért nem akarjuk, ajánlom tényleg ezt a filmet, minimum erős idegzetűeknek, de hát ez hazánkban igen szelektált. Mindenesetre ami leginkább szórakoztatott a filmben, az a tényleg leheletnyi finomságú, eszméletlen morbid, jóízlés határait bőven átlépő, de mégis igényesen becsempészett humor és a mélysötét irónia, amivel kezdettől fogva operál, manipulatív, mint a k********n, nem fogunk katarzist kapni, még ebben is szórakozik velünk vagy olt/szívja a vérünket, sőt, utána kevésbé akarunk utcára menni elviselni a sok idiótát, szidni fogjuk a rendezőt, kérni vissza a pénzünket, de azért ott lesz a guilty pleasure érzése és ki nem mondható megelégedettsége a bennünk lakozó kisördögnek. Nem tudom igazából, szabad-e ilyen filmmel témába hozni a legesszenciálisabb emberi iszonyatot. Még a más stílusú, a kanonikus piedesztálok közül azért előkelőbb helyet kiérdemelt Mother! jut eszembe, hogy akár lehetne ez mozi egy arra adott igazán minden hájjal megkent gúnyos válasz.
Hang ügyileg a kezdőjelenettől fogva teljes magánzárkát kapunk a főszereplő elméjében, kitettségét és tehetetlenségét mesterien kíséri és juttatja a fülünkön át a dark/drone ambient rajongóként ismerősen csengő The Haxan Cloak. Azért megnéznék egy werkfilmet a zenei producer arckifejezéseiről, mikőzben így a forgatókönyvet olvassa :D Nem okozott semmiféle csalódást és itt most nem a kellemetlen meglepetésekre gondoltam, mert azzal aztán nem spórol a film, bár idővel fárasztó a szünet nélküli tudatfolyam hatása, hanem hogy olyan mesterien hallucinogén effekteket kapunk audiovizuálisan egész végig, ami a Fehér Éjszakákban is ütött már, itt a szürreális, groteszk elemek adnak a kíméletlen nyomasztás közepette néhány derűs pillanatot. Félni már attól is, hogy spoiler, azt hiszem, ebben ki tud akasztani ez a 3 órás bad trip – ja meg attól is, hogy spoiler vége :D
9 csillag azért, mert rengeteg vontatott, erőltetett részt tartalmaz és értem én, csak befért volna ez kevesebbe nagyobb feszkóval.
BeL1eVe
Moziban való megtekintéskor borzasztó tömény élmény volt, így már nagyon vártam mikor tudok újra nekiesni és mi minden fog esetleg új értelmet nyerni. Előfordult néhány újdonság, viszont az álláspontom nem változott a műről.
Amit most se tudok elvenni Aster-től, hogy rendezés tekintetében ezúttal is odatette magát. Az operatőri megoldások a vágás, a zenék ahogy elősegítik és kiemelik a jelenetek fontosságát valami egészen tudatos, magabiztos szaktudást igazol. Külön megemlíteném a film középén lévő, narrációval megtoldott, lenyűgöző vizualitással megtámogatott montázst spoiler, frenetikus.
A dinamikus első harmadban zseniálisan vegyül az apró fóbiáktól való félelmek, a drámai kontúr, a hétköznapinak ható humorral. A középső harmad visszavesz a tempóból, a komolyabb él megmarad, a poénok java ellenben kezdett egyre bizarrabbá válni. Aztán jött a végső szakasz, aminek a súlyosabb részei működtek, viszont az már ténylegesen zavart, hogy az egyes kifakadásokat, karaktermúltak erejét többször is egy oda nem illő, full idétlen viccel csengették le. spoiler
Az összképre nézve ezeket a kilógó, abszurd gageket el lehetett volna hagyni már csak a 3 órás hossz miatt is, ami most tényleg soknak érződött. Ellenben a színészek (élen Joaquin Phoenix-szel) kitűnő munkát végeztek egytől egyig.
Függetlenül attól, hogy a határokat jobban feszegető, néha azon átlépkedő darab, és Aster előző két mesterművétől elmarad, azért így is egy értékelendő, egyedi vízióval bíró alkotás, ami még mindig tudatosítja bennem, hogy nagyon kellenek az ilyen különleges szerzői filmes zsenik.
Kino
1 hozzászólás
Aster könnyű szerrel rúgja fel a filmezésben bevett szabályokat a kérdések csak további kérdéseket szülnek, félelmek, szorongások és kételyek közé helyezi a nézőt, szinkronban Beau tudatállapotával akinek az életében bármi megtörténhet, de ez a bármi még ha pillanatnyilag jónak is tűnik csak előkészíti a terepet egy még nagyobb rúgáshoz. A film a 3 órás játékidő alatt többször tempót vált, új módokat találva, hogy felülvizsgálja főszereplője lelki hányattatásainak aspektusait. A karakterek megfoghatatlanok, Beau számára motívumokként léteznek és eszerint is élnek. Beau egyszerre vágyik, mind testileg mind érzelmileg, és retteg attól, hogy megkapja ezen vágyak tárgyát: a gyönyör halálhoz vezet, bármi jót remélne, csak csalódhat. Rengeteg dolog történik vele és míg ő magát passzívan, áldozatként látja, az életet magát pedig mint elkövetőt, bűntudata élete szereplőin keresztül rendre kíméletlenül a sárba döngöli. Traumáiról és mentális zavaráról egy elgondolkodtató, nyers képet kapunk de emlékei is csak fél-valóságok). Valóban elég Kafkai mű, kifejezetten Az odú c. elbeszélését idézi számomra. spoiler
Roboraptor
Ari Aster harmadik filmjében látszólag szakít a horror műfajjal, ám mégsem hazudtolja meg magát. Az Amitől félünkben hasonló témákat boncolgat, mint a korábbi filmjeiben, csak jóval elborultabb és szürreálisabb kivitelezésben. Az életmű eddigi legambiciózusabb filmje, ám ez sajnos kicsit a hátrányára is válik.
Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2023/04/25/amitol-felunk-film…
Melyviiz
Erre aludnom kellett párat. spoiler
Ajánlom megnézésre azoknak, akik készen állnak erre a rendezőre töményebben is.
A film már az első negyed órában fokozatosan pattanásig tolja a feszültség-mérőt és ennél nem is igazán adja lejjebb.
A képi világ, a színészi játék, a karakterépítés, a hangulat, a zenék hozták a megszokott luxi színvonalat. A „történetvezetés” azonban nagyban eltér a korábbi filmektől:
a jelenetek végig extrémen abszurdak (egyszerre borzasztó és valahogy az extremitás miatt groteszk mód humoros), a félelem-fantáziák kusza, folytonos spekulációra késztető történetet szőnek.
Teljesen át lehet érezni, milyen lehet ilyen mentális állapottal élni. *
A valóság-elemek és a szorongó-képzelet összemosódik: nehéz kitalálni, hogy mi igaz és mi az, amit a félelem és a szorongás szült.
Ez Beau világa.
spoiler
csokidani
Egy hos vagyok, mert kibirtam negyven percet ebbol az ertelmetlen, idegesito borzalombol. Ez nem abszurd volt, hanem muveszieskedo nagyzasi hobort egy latszolag magat a kelletenel tobbre tarto rendezotol. Ari Aster mar a Midsommerrel is egy hatalmas kapufa-,mellét lott, de ez nagyon durvan alatta van annak is. Ezt meg Phoenix se tudta eladni nekem, bar megjegyzem o is nagyon szurke es eroltetett volt ebben a nagy nehezen lekuzdott negyven percben. Es ez harom oras? Jezusom, soha de soha…
HaL8999
Az emberi elme útvesztőit zseniálisan megjelenítő számomra nehezen emészthető darab. Egy méltó felelet a Mother!-re (Aronofsky). Pszichológus szakra járóknak kötelező…tananyagnak sem lenne utolsó…Freud tutira megnézné, ha élne…de hiszen él…itt a szobámban…engem néz…mögötte áll az anyám.
lizardking
Oké, akkor most szeretnék kicsit erről a filmről diskurálni, mert akad miről. Azzal kezdeném, amit megérteni véltem ebből a belső utazásból.
spoiler
Most, hogy irásban is elmélkedtem rajta egy sort, kicsit jobban össze is állt a fejemben a film, mégsem tudom eldönteni, hogy pontosan milyen hatással is volt rám. Kétség kívül működöképes alkotás, ugyanakkor néhol túl is van nyújtva, és itt-ott a hangulat is csapongó. Évek óta nem volt ilyen, de egyelőre képtelen vagyok osztályozni, meg kell nézzem még egyszer a közeljövőben.
