A tintahal és a bálna (2005) 73% 47★

Nem nagyon tudom hova tenni ezt a filmet… jól indult, mert rögtön belecsöppentünk egy abszolút rosszul funkcionáló család életébe, így nem kellett felvezetés, na de ami utána jött? Mindenkit egy péklapáttal csaptam volna tarkón. És nem kivétel ez alól az ártatlan fejű kissrác sem (aki nem mellesleg civilben Kevin Kline fia. Mindenféle részrehajlás nélkül mondom, hogy brutál erős játékot villantott).
Lehet, hogy túl prűd vagyok az ilyenekhez, de ahol ennyire közönségesen (suttyón) viselkednek, miközben elvileg értelmiségiek, akkor nálam roló le és mindenki menjen oda, ahová gondolom. A 18-as karika azért nem véletlen… és ilyenkor felmerül bennem, hogy egy korhatáros filmben nem biztos, hogy egészséges, ha egy 14 éves gyerek is játszik (nem is akármilyen szerepkörben, khm).
A hat csillag teljes mértékben Owen Kline érdeme, de lehet, hogy jobb lett volna, ha inkább valami gyerekfilmben látom, szivárvánnyal, unikornisokkal meg mindenféle nyállal és nem más testnedvekkel körülvéve…

Noah Baumbach nevét én a Házassági történet miatt jegyeztem végleg, de már addig is sok filmjének olvastam olyan kritikáját, ami felkeltette az érdeklődésemet, csak még azóta sem jutottam el a megtekintésükig. Most végre sorra került A tintahal és a bálna.
A történet 1986-ban játszódik Brooklynban. Egy értelmiségi házaspárt és két gyermekét követjük nyomon életük abban a nem túl fényes periódusában, amikor a szülők eldöntik, hogy elválnak. Egy kicsit korábban ismerjük meg őket, illetve valamennyi betekintést kapunk a múltjukba is néhány flashback és párbeszéd révén.
A tintahal és a bálna nem a cselekménye miatt fog megragadni a fejekben, ebben (is) nagyon hasonlít a Házassági történetre (na meg a setting is igencsak hajaz rá). A rendező, aki az írója is a filmnek, saját traumáját dolgozza fel újra és újra ezekkel a filmekkel. A szülők itt talán karikaturisztikusabbak, mint a későbbi darabban, kifejezetten kultúrsznobnak állítja be főleg az apát. A gyerekek is idősebbek, így aktív részesei a történetnek, sőt, két jogon is főszereplővé válnak: Jesse Eisenberg képviselte számomra a fő szemszöget valahogyan, habár nem kimondott az, hogy ő lenne a néző látcsöve. Valamint mindkét gyerek hordozza a tüneteket, részt vesz a háborúzásban, sőt, magára is vállalja azt a szülők „helyett” bizonyos helyzetekben.
Egy válás biztosan nagyon törékeny helyzet, amiben a legjobb szándék ellenére is mindenki sérül. Számomra hihetetlen érzékenységgel ábrázolja ezt Baumbach. A gyerekek rajonganak és csalódnak, húznak ide és oda, és döbbenten szembesülnek szüleik emberi oldalával és igényeivel. Próbálják megérteni, mi történik és miért, közben ők is éppen kamaszodnak, és minden pillanatban mást gondolnak. Kimerülésig szajkózzák a szülőktől hallott lózungokat, hozzájuk futnak és menekülnek előlük. Látjuk, milyen nehéz beosztani a láthatást, eldönteni, hogy az igazságosság vagy az igények döntsenek.
A Házassági történet jóval jobb film ennél, véleményem szerint. De A tintahal és a bálna más szemszögből mutatja meg nagyjából ugyanazt, a gyerekek szemszögéből. Érzékeny, megtekintésre érdemes film. És Jeff Daniels szenzációs.