Végtelen matrjoska (2019–2022) 84% 96★

Natasha Lyonne akármilyen szerepben is van, kicsit mindig magát játssza. Nadia nem lett azonnal a kedvencem, bár pont az a jó benne, hogy a személyiségének több oldalát is megismerjük. A sorozat hangulata és a stílusérzék, amivel a készítők hozzányúltak, nagyon tetszett. Mielőtt a közepén ellaposodott volna, csavartak egyet rajta, bár amilyen jól van írva, én egyszer sem untam. Amy Poehlerék kitettek magukért, jó kis sorozatot raktak össze, érdekes történettel és nagyon jó dumákkal. Várom a következő évadot.

Azt hiszem, erre mondja az angol, hogy gem, egy kincs, amire csak úgy rátalál az ember. Persze nem igaz, nem csak úgy rátaláltam, hanem Amy Poehler miatt eleve érdekelt, de akkor is úgy érzem magam, mint aki egy rejtett kis drágakőre lelt az utcán. Vagy egy szépen kidolgozott, kézzel festett, vintage matrjoska babára? :)

Ez a sorozat úgy mond el egy sokszor hallott üzenetet, hogy távolról indít, az elején még fogalmad sincs, mire megy ki a játék, kíváncsi vagy, azt hiszed, egy egyszerű sci-fit nézel, aztán persze rájössz, hogy dehogy, itt hús-vér emberek lélektani küzdelmeit nézed, és úgy vonódsz bele a folyamatba, hogy észre sem veszed.

A végén még egy kis csavart is kapunk, de szinte már csak olyan I'art pour I'art módon, és végül minden összeáll, olyan kerek egésszé, amiről nem is gondoltuk az elején, hogy lehetséges.

Lélekemelő kis sorozat ez, de nem habos-babos módon, hanem dark, cinikus és agyalós módon, már ha ez egyáltalán lehetséges.
A színészek és a karakterek zseniálisak és szerethetőek, a történetszálak jól felépítettek, nem túl bonyolultak (egy csomó mai sorozaton azt érzem, hogy a készítők azt gondolják, minél bonyolultabb a plot, annál jobb a széria – hát nem!), de mégis fenntartják a figyelmet.
A zenéje is maradandó, az üzenet pedig, mint mondtam, sokat hallott, de amikor ilyen eredeti módon látja tálalva az ember, egy kicsit jobban elhiszi. :))

2. évad után:
Háááát, azért ez gyengébb eresztés volt, nem tudtak megújulni, és olyan eredeti koncepciót kitalálni, mint az elsőhöz (meg is lepődtem, hogy egyáltalán lett második évad).
Sokszor éreztem ötlettelennek és önismétlőnek a részeket. Egyetlen, ami feldobta, de az nagyon: az a sok magyar vonatkozás! :) Imádtam, amikor magyarul beszélnek, a történelmi dokumentumok meglepően hitelesek voltak, és hát a helyszínek! :) Emiatt mindenképpen érdemes volt végignézni.

Az évad végére összeállt a mondanivalól, és az megint nagyon a helyén volt, és ugyanúgy eredeti módon lett tálalva, mint az első évad esetében, de azért összességében ez elég gyöngére sikeredett.

Natasha Lyonne viszi az egész sorozatot, brutál jó lett. Azt hinné az ember, hogy elcsépelt lesz az egész, de olyan jól meg lett csinálva, a hangulata is zseniális. A végére azért kicsit creepy lett, kiváncsi vagyok milyen lesz a második évad.

Na, így kell egy totálisan elcsépelt toposzt úgy megcsinálni, hogy élvezhető legyen. Nem ártott hozzá a két főszereplő sem, főleg Natasha Lyonne a maga elemi erejével és szokásosan hangos, szerethető figurájával (tulajdonképpen így ahogy van ki is sétálhatott volna a Litchfield börtönből…). Az írók és látványtervezők ügyeltek az apró részletekre, amitől mélységet kapott a pofonegyszerű alapötlet, cserébe nem törték magukat, hogy szájbarágósan megmagyarázzák a nézőnek, mi is történik. Ettől aztán nagyon élvezhető, izgalmas lett a sorozat, nem is bírtam abbahagyni, ledaráltam egyetlen délután alatt. Jöhet még, jó volt.

Minden szempontból tökéletes.
A látszat ellenére, ez nem egy tévésorozat, hanem egy spirituális tükör, amibe a főszereplővel együtt nézel bele a sorozat első másodpercében, és ha szerencséd van, a végén te is ugyanazon az átváltozáson eshetsz át, mint ő.
Velünk is ugyanaz történik, mint vele, amikor lefekszünk esténként meghalunk, és amikor reggel felkelünk újraéledünk, és igazából ugyanazt a napot éljük mindig újra, a körülmények teljesen mellékesek. Mi értelme van ennek? Erre neked is ugyanúgy magadtól kell rájönnöd, mint Nadiának.
De ha ez nem sikerül, vagy neked ez csak egy tévésorozat, az sem baj, mert legalább szórakoztál egy jót, szóval tedd meg magadnak a szívességet, hogy megnézed.

Egzisztenciális kalandsorozatnak mondogatja Natasha Lyonne a Russian Doll-t és tökre egyet kell vele értenem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire lenyűgöz az egész: az alapötlet és a kivitelezés na meg főleg a főszereplő. Ez a nő egyszerűen zseniális. Már egy hete daráltam le de még mindig ez jár a fejemben és persze dallamtapadt a „Gotta Get Up” is Harry Nillsontól.
Remélem még sok mindent fog csinálni ez a csapat csaj!

Az első évadot még az első karanténidőszak alatt daráltam le – majdnem egy nap alatt. Nagyon tetszett az egyedi hangulata, Nadia karaktere – kíváncsi voltam, mi lesz az alapprobléma megoldása.
A második évadot is szinte egy este alatt sikerült ledarálnom és hasonlóan behúzott. 4 évvel később járunk, Nadia több önismereti problémával is küzd – főleg azzal, hogy honnan is jött, mit veszített a családja. Nagyon tetszett ahogy behoztak magyar karaktereket, több mondat el is hangzik magyarul, sőt az egyik epizód Budapesten is játszódik. Talán ez az évad most még jobban is tetszett, mint az előző – Nadia felderíti honnan érkeztek élete fontos női – nagymamája, anyja, pótanyja – Ruthie és ő maga hogyan kapcsolódik hozzájuk. Alan szála elsikkad az évadban, talán őt kár is volt behozni, vele nagyon keveset foglalkozott az évad, de ő is egy hasonló – honnan jöttem? – utat jár be.

Egy igazi gyöngyszem ez a sorozat, a történet nekem nagyon tetszett mindkét alkalommal amikor megnéztem. Nadia érdekes, sokrétegű karakter, aki véleményen szerint rengeteget fejlődik a vele történő események miatt.
Gyorsan végig lehet nézni, nincsenek túlnyújtva a részek, ami szerintem pozitív.

Őszinte leszek, eleinte, sőt még a sorozat harmadánál is kissé kikészített Nadia devianciája és közvetlen környezete. Polgárpukkasztó, az a fajta, hogy Snitten tök jól rá lehessen tenni mondjuk az LMBT címkét, noha a témát alig érinti, vagy Netflixen a 16-os karikát. spoiler

Mégis, tudott valamit, mégpedig fenntartani az érdeklődést. Mikor azt mondtam, hogy jó, adok ennek a résznek egy esélyt, akkor volt a végén valami figyelemfelkeltő, és a sorozat közepétől már igen is érdekelt a karakterek sorsa, és a megoldás erre a különös helyzetre, amiben találták magukat. A hetedik rész egészen hátborzongató volt, a vége pedig egyenesen spoiler, imádtam!
Talán egy kicsit több fekete humort vártam volna tőle, de tekintve, hogy a történet két elveszett és törött ember útkeresése élet és halál között… nos ez nem kifejezetten vidám téma.

Marha jó volt!