A régi város (2016) 150

Manchester by the Sea
137' · amerikai · dráma 16

3 díj · 14 jelölés

Nem mintha olyan nagyszerű élete volna eddig, de Lee (Casey Affleck) ragaszkodik hozzá. Amikor a bátyja halála után kiderül, hogy neki kell felelősséget vállalnia kamaszodó unokaöccséért, mégis kénytelen mindent feladni és visszaköltözni abba a kisvárosba, ahol felnőtt. És ahol túl sok emlék… [tovább]

angol

Képek 5

Szereposztás

Casey AffleckLee Chandler
Michelle WilliamsRandi
Kyle ChandlerJoe Chandler
Lucas HedgesPatrick
Liam McNeillJosh
Ben O'BrienPatrick fiatalon
Richard DonellyMr. Martinez
Virginia Loring CookeMrs. Groom
Quincy Tyler BernstineMarianne
Missy YagerMrs. Olsen

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 16

Várólistára tette 182


Kiemelt értékelések

Pikachu 

Lehet, hogy velem van a baj, de én nem érzem át ezt a filmet. Egyszerűen nem értem, nem értem azt a sok jelölést sem. Végigszenvedtük ezt a két órát, de legalább nem alaptalanul mondhatjuk majd, hogy nem értünk egyet, ha nyer valamit. Érzéseim szerint fog.. mert mi sosem értünk egyet az Oscarral. :D

2 hozzászólás
Andi 

Az biztos, hogy az összes film közül, amit eddig láttam ebben beszélnek a legtöbbször csúnyán.Lee-t a film közepére megértettem.Patrick idegesítő! spoiler Számomra egyáltalán nem volt egy sírós film, sőt egyes részeknél hangosan röhögtem.A jelen idő nekem felért egy vígjátékkal viszont a múlt az sokkal inkább volt drámai. spoiler

Remake 

Nagyon erős film, nem enged levegőhöz jutni. Megviselt, de kedvenc lett. Eddig az év filmje nálam. Nem kell mazochizmus ahhoz, hogy más traumáját, az ezzel járó bűntudatát meg akarjam érteni. Érezni nem, mert nem az én bőröm van vásáron, de együtt érezni a kilátástalanságban, a nincs megoldásban, a lassú élve-halásban, lehet. Mi kell hozzá? pl. Casey Affleck alakítása, aki megérdemelten lett a legjobb az összes Oscar-díjas között. Olyan a játéka, hogy ha egyetlen mondat sem lenne a filmben, csak képek, akkor is lehetne tudni, hogy mi a történet. Szavak nélkül egy film, csak hajlott hát, felhúzott váll, érzéstelen tekintett, egy hűtőajtó nyitás, egy sörbontás, egy ablakon kinézés. Ki ne csinált volna már ilyeneket? Na, de a hogyan a lényeg. Nekem nagyon, nagyon és Vivát Casey Affleck!

ziara 

Ez egy csodálatos film a gyászròl, a szeretetről, a szerelemről, a megbocsátásròl, akár önmagunkról, akár másokról van szó. Ebben a filmben a szavak nem számítanak, de nincs is rájuk szükség. Annyira, de annyira erre volt most szükségem… Nagy színészi alakítások, nem is kérdés!

pocokláma 

Végre egy idei díjátadó kedvenc amivel kapcsolatban határozottan állítom, hogy tetszett. Szörnyen letisztult és egyszerű a film és ezt minden tekintetben értem. A cselekmény, a képek mind szimplák. Van egy megkapó hangulata amit nagyon szépen végig fenn tud tartani és teszi ezt úgy, hogy mégsem totálisan unalmas. Plusz pont, hogy maguk a karakterek amúgy komplexek (főleg, hogy tényleg az egész „cselekmény” a szereplők kapcsolatára épül és ez szintén az a film ahol igazából olyan érdembeli történés nincs egyszerűen az érzelmek viszik előre). Szóval, hogy nincs jó és rossz, megpróbálja minimalizálni az egyoldalúságot például a főszereplő Lee kifejezetten egy ellenszenves ember de mégis meglehet érteni azt, hogy min megy keresztül (Casey Affleck amúgy nagyon nagyon n a g y o n jó). Egy teljesen hétköznapi helyzet bárkivel megtörténhet mégis Lonergan olyan lágyan közelíti meg a témát, hogy kifejezetten érdekes lesz nézni.
Kiemelni még Lucas Hedges-t és Michelle Williams-t tudom ők mind ketten szintén szuperek a filmben. Szóval ha egy díjátadós filmet meg kell nézni szerintem ezt nagyon megéri de tényleg csak olyan embereknek akik szeretik az olyan filmeket amiben az érzelmeken és nem kifejezetten a cselekményen van a hangsúly…

Lali 

Szép és erős film.

Sokáig tartott míg rászántam magam a megnézésére, mert tartottam attól, hogy szimplán lehúzó, nihilista jellegű film lesz – pláne, hogy amerikai.
Az amerikai jelző a saját tapasztalataim alapján nekem többnyire azt jelenti, hogy nem igazán akarnak a lélek mélységeibe hatolni, inkább a story, az akció felé viszik a filmet.
Ez a film ennek a véleményemnek (előítéletemnek) ütősen ellentmond.

Szép, mert az embert akarja megmutatni, úgy ahogy van, de mégis szeretettel. A legjobb rendezőknél és filmeknél mindig ezt látom: azért tudom szeretni a filmet, mert a rendező szereti az embereket, és ezt az emberszeretetet át tudja adni, fel tudja kelteni az emberben.
Ez pedig így tulajdonképpen az emberbe, a világba vetett hitünk megerősítését szolgálja – sokunk számára még jobban is, mint azt bármelyik vallás tenné.

Erős, mert nem akar kímélni minket – nem dolga –, de fölöslegesen sem kínoz, kényszerít.
Ahhoz, hogy bizonyos mélységekbe belenézzünk, bizony olykor szükséges egy szelíd, szerető, de határozott erő. Ez itt most megvolt.

Sokat segít a film hangulatán nálam az is, hogy egy vízparti város a helyszín. (Mostanában több ilyen, a vízhez kapcsolódó jobb filmet is láttam.) Persze a víz szimbólum is, az érzelmeké, a szabadságé, de a veszélyes katasztrófáké is. Vagyis az életé.

A film vége nekem kicsit kevésbé kidolgozottnak tűnt, no, nem mintha valamiféle „mindenre választ adunk” jellegű befejezésre vártam volna, de így egy kicsit olyan is volt, hogy a vége helyett inkább azt éreztem, hogy abbahagyták a filmet. Nincs ebben nagy buktató vagy ugrás, de valahogy – nekem – ez mégsem az igazi. (Ha ezt nem éreztem volna, akkor megy a 9 pont.)

Örülök, hogy megnéztem, mindenképp javaslom a megnézését.

Kopaszkutya 

Megtekintés után 8 csillagot adtam rá, de most kapott még egyet. Tipikusan olyan film, amit hagyni kell leülepedni. Rengeteg apróság volt, ami miatt életszerű lett a történet és csak minimálisan volt jelen a dráma színészekre olykor jellemző ripacskodás. Lassú folyású egyszerű történetről van szó, katarzis pillanatoktól (szinte) mentes, mégis végig lebilincselt. Még több ilyet Mr. Lonergan!

abby 

Talán érdemes az elején leszögeznem, hogy nem láttam még az összes jelöltet, de részemről én ennek a filmnek ítélném oda azt a kis szobrocskát. Sokan unni fogják az biztos, nem egy könnyen rázódik bele az ember és tényleg nem ajánlott akkor nézni mikor felhőtlenül jókedved van.

Nekem kifejezetten jól esett most egy ilyen filmet látni, tekintve hogy át tudtam érezni a szereplők fájdalmát és igen, külön örültem, hogy a végén nem jött minden pikkpakk rendbe, mert az élet se ilyen. Van aki soha nem lábal ki abból, ha elveszít valakit és ezt a film is teljesen jól ábrázolta. Ja és azért akad benne pár kicsit „humorosabb”, mosolyogtatós jelenet is, szóval nem teljesen mélabús az egész. Meg úgy egészében eléggé mentes volt a film a nagy sírásoktól, inkább olyan kis finoman ábrázolta az érzelmeket.

Ami viszont nálam negatívum az a zene. A Jackie esetében is úgy voltam, hogy baromira nem illik az adott track az épp futó jelenet(ek)hez és itt is ugyanezt mondom, illetve néha indokolatlanul hangosan nyomatták és alig lehetett hallani például Casey Affleck motyogását.

Azt hiszem rám most ez kicsit nagyobb hatással volt mint a többi Oscar-jelölt, bár nyilván ennek is megvannak az okai, szóval részemről én drukkolok a filmnek, engem megnyertek ezzel az természetességgel.

Juci 

Úgy kezdtem nézni, hogy semmit nem tudtam a filmről azonkívül, hogy Affleck Oscar-díjat kapott a főszerepért. Lassan indult be, de mire Patrick és Lee viszonyát megismertük, már benne voltam. A babakocsis beszélgetős jelenet kiemelkedően szép volt szerintem, nagyon visszafogottan, mégis érzékletesen mutatta be a szülők intenzív fájdalmát.


Népszerű idézetek


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján