A mélység (1977) 70% 9★

Bár a számok nem ezt tükrözik, ez egy vastagon jól teljesítő víz alatti kincskeresős kalandfilm, ami technikai és filmtörténeti oldalról is rengeteg érdekességet kínál korunk nézői számára is. Elsődleges értéke mégis az, hogy Benchley regénye és némi segítséggel összerakott forgatókönyve pontosan olyan jól áll a lábán, mint a jóval híresebb, de ezzel a mozival mindenképpen rokonítható Cápa.

Egyrészről a nyilvánvaló felszínt kapargatva: ma már nem kapjuk fel a fejünket a víz alatti jelenetek özönét látva, pedig ebben a filmben kijut ezekből gazdagon, nem is akármilyen minőségben. A nézőnek konkrétan nem jut eszébe kételkedni abban, hogy a három főszereplő színész a nyílt tengeren beúszott a rozsdás hajóroncsba – és mit ad isten, ha nem is teljesen így, de nagyjából valami hasonló módon zajlott a forgatás. Ez különösen megdöbbentő Robert Shaw esetében, aki ekkortájt nagyivó mivoltának hála híresen nehezen kezelhető figura lett, illetve fizikai állapota sem lehetett éppen kielégítő. Hogy ennek ellenére megtanult búvárkodni és végigcsinálta a produkciót, lenyűgöző teljesítménynek, főleg a színművészet oltárára felhelyezett áldozatnak tűnik. Mindez visszaköszön szerepformálásában is: karaktere hasonlít a Cápa Quintjére, mégis teljesen máshogy viselkedik a finom vonások, gesztusok, motivációk, megnyilvánulások terén, mintha a híres színész típusfigura-variációkat mutatna nekünk be. Romer Treece egy szerethető és kellőképpen szikár, kemény tengeri hős, aki ugyanolyan jól működik együtt az ereje teljében lévő, ifjú Nick Noltéval, mint Quint Főnökkel és Hooperrel.
Ha már Quint: Eli Wallach finoman szólva nem túl hízelgő karaktere amúgy utalgat nekünk arra, milyen is lenne egy kivénhedt, öreg Quint ugyanannak a könyves-filmes univerzumnak egy másik idősíkjában, de itt is van egy plusz vonulat a színész kedvelőnek – Wallach nem tud nem önmaga lenni, ugyanolyan öröm itt látni sajátos mimikáját és testjátékát, mint anno a klasszikus westernekben volt.
Kettejük mellett a fiatal Nolte, a friss szexszimbólum Bisset és az ezúttal ördögi rosszfiút alakító Gossett Jr. törvényszerűen elszürkül kicsit, de nem lehet nem süvegelni ügyességüket és a filmhez hozzáadott értéküket. Finomhangolni talán lehetett volna, például Bisset helyére rátermettebb, ügyesebb, nem okvetlen dögösebb, de karakteresebb színésznőt keresni, ámbár esetében is közel megrendítő a film elején látni azt a látványosan nagyon is őszinte ijedtséget, amit a stáb által kieszelt csapdánál élt át. Mert amúgy, ezt fent talán nem hangsúlyoztam eléggé: a rendező és az egész filmes csapat a lehető legnagyobb felkészültséggel ment le a víz alá, ez a mozi nyugodtan pályázhatna a valaha készült egyik legjobb tengerfenéken játszódó film címére, bőven ott van a szeren a későbbi, manapság már divatosabb, elismertebb indulók mellett.
Kisebb csalódás maximum John Barry zenéje lehet, ami szigorúan önmagához mérve nem túl emlékezetes, a vége főcím dedikált Donny Summer slágerét végig sem hallgattam végül. Ha lehet, talán a sztorin is elfért volna egy kis feszesítés, de ez lehet ízlés kérdése is.

Ez egy jól sikerült, jól kitalált, remekül kivitelezett kalandfilm. Kizárólag ajánlani tudom, a műfaj kedvelőinek egyenesen kötelező darab!

Izgalmas és érdekes, összetett film, nagyszerű színészekkel.