Süssünk, főzzünk, filmezzünk! zóna
Tony Stark mini pizzái
Hozzávalók:
20 dkg rétesliszt
30 dkg finomliszt
1 csomag száraz élesztő
víz
só, bors, bazsalikom, oregánó ízlés szerint
140 g sűrített paradicsom
kis pohár tejföl
mustár
szalámi
paprikás kolbász
sonka
sajt
Elkészítés:
A kétféle lisztet és az élesztőt összedolgozzuk annyi vízzel, hogy kicsit ragacsos, de a kezünkről leváló tésztát kapjunk. Félórát kelesztjük. Ezután kettévesszük a tésztagombócot, a két felét egy-egy kígyóvá sodorjuk, és a kígyóinkat 5-6 részre vágjuk, amelyeket gombóccá gyúrunk. Ezeket további 20-30 percig kelesztjük. (Én kiraktam őket sütőpapírral borított tepsire, aztán be a langyos sütőbe kelni.)
A paradicsompürét ízlés szerint fűszerezzük; a tejfölt mustárral keverjük, sózzuk, borsozzuk. A kis tésztagombócokat mini pizzákká lapogatjuk, fele-fele arányban megkenjük őket paradicsomszósszal és a tejfölös alappal. Ráhalmozzuk a szalámit, kolbászkarikákat, sonkacsíkokat, és megszórjuk mindet reszelt sajttal. Előmelegített sütőben 200 fokon 15-20 perc alatt megsütjük.
Van ez a mítosz, hogy kilisztezett nyújtódeszka, de én akkor sem használom, ha normál méretű pizzát sütök, itt meg aztán végképp felesleges.
A piros, illetve sárga színű alapszószról asszociáltam Ironmanre, bár talán még a Griffendél házzal is elmennének, ha a pizzát nem tartanám túl amerikainak a Roxforthoz.
A feltét természetesen szabadon variálható; esetemben a meghívott vendégek érzékenységei határozták meg.
Bónusz: brownie
Ezt csak azért, mert először sütöttem ezzel a sütővel brownie-t, és bár a végeredmény unbrownie mértékben szuperpuha lett, annyira örültem, hogy nem száradt ki, hogy muszáj megörökítenem a receptet.
Hozzávalók:
20 dkg liszt
18 dkg cukor
4 dkg cukrozatlan kakaópor
1,5 dl olaj
4 evőkanál feketekávé
1 teáskanál sütőpor
4 tojás
Elkészítés:
Főzünk egy kávét. A tojásokat összekeverjük az olajjal, a 4 evőkanál kávéval és a cukorral. Összedolgozzuk a liszttel, sütőporral, kakaóporral, majd a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük, és 175 fokra előmelegített sütőben 18 perc alatt megsütjük.
Fele mennyiséggel egyébként közelebb lehet jutni a brownie-hoz. Ízlés szerint mehet bele dió, csoki stb.
Kapcsolódó filmek: A Vasember (2008)
Francia citromtorta és egy bazi jó film
Figyelem! A torta kifejezetten savanyú, vagyis nagyon üdítő tud lenni meleg és hűvös napokon egyaránt. Aki valami fincsi „édességre” vágyik, az ne ezt süsse meg. De amúgy isteni finom! :-)
Hozzávalók (10-12 szelethez)
Tészta
20 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
5 dkg porcukor
2 tojássárgája
csipet só
Citromkrém
4 citrom leve és héja (én 3-ból csináltam, mert így is brutál savanyú!)
17,5 dkg cukor
3 egész tojás
4 tojássárgája
15 dkg vaj
Díszítéshez ízlés szerint pl. ribizli, pisztácia mandula stb.
Elkészítés:
Hozzáadjuk egy nagy tálban a liszthez a sót, a porcukrot és a hideg, felkockázott vajat.
Gyors (igen, ez megy nekem nehezen) mozdulatokkal összemorzsoljuk, majd hozzákeverjük a tojássárgákat, ettől elvileg össze kell állnia a tésztának.
A kis tészta labdánkat fóliába csomagoljuk és 30 percre a hűtőbe helyezzük.
majd egy 23 cm átmérőjű, lehetőleg cakkos szélű (mert ugye ügyeljünk a részletekre) piteformába, egy nagy lyukú reszelőn belereszeljük a hűtőből kivett tésztát. Elegyengetjük, a szélét jól belenyomkodjuk a hullámos perembe. Ezt követően a tésztát sütőpapírral lefedjük és ráteszünk kb. 1 kilónyi sütőbabot. (Igen, eddig ilyesminek a létezéséről sem tudtam…) Ugyanis, ezzel a tetején sütéskor nem púposodik fel az a fránya, rakoncátlan tészta. Az egészet betesszük 30 percre 170 fokon sülni, majd a végén a babot és a papírt eltávolítva még 10 percig sütjük.
Amíg sül a tészta elkészítjük a krémet. (Gyakorlott emberkéknek biztos belefér ez fél órába…)
A citromok héját lereszeljük, levüket kifacsarjuk, hozzákeverjük a cukrot, 3 egész tojást és 4 tojássárgáját. Alaposan összekeverjük egy lábosban, majd melegíteni kezdjük alacsony lángon. Amikor a teteje már habos, 4 egyenlő részletben belekeverjük a vajat. Krémes, pudingszerű masszát kell kapnunk, amit az elkészült tésztára öntünk, majd 5-6 percre betoljuk a közben 230 fokra melegített sütőbe. Valójában figyeljük, és addig süssük míg a tetején egy-két színesebb barna pötty meg nem jelenik.
Szobahőmérsékleten lehűtjük, majd hűtőbe tesszük. Ideális esetben hagyjuk pihenni egy éjszakát a hűtőben és csak másnap, hidegen tálaljuk, na de ki bír várni a megkóstolással egy egész éjszakát???
Sütés közben pedig tessék ezt hallgatni hozzá! :-D
https://www.youtube.com/watch…
Kapcsolódó filmek: Bazi nagy francia lagzik (2014)
Zöldségleves
Hozzávalók:
egy szép szál sárgarépa
egy szép szál fehérrépa
egy kis fej hagyma fele
egy fél karalábé
egy marék borsó
víz
só, bors, őrölt fűszerpaprika
tészta (eperlevél)
Elkészítés:
A zöldségeket megtisztítjuk, felkarikázzuk/kockázzuk. A hagymát kis olajon üvegesre pároljuk, majd rádobáljuk a zöldségeket, és kicsit pároljuk őket. Mehet rá só (bőven), bors, paprika. Felöntjük vízzel, és 20-25 perc alatt levessé főzzük. Ha már szinte teljesen kész, belefőzzük a tésztát is.
Jó, elismerem, filmet nem néztem hozzá, de például ha egyszer rászánom magam a Nyúl Péterre, ideális kísérő lehet (finom, zöldséges és könnyű elkészíteni).
Nyári gyümölcsös piskóta
Ez valójában nem kötődik szorosan egy filmhez sem (bár a gyümölcsökkel biztos ki lehet zsonglőrködni valamit), de míg megsül, épp meg lehet nézni egy The Good Place epizódot.
Hozzávalók:
3 tojás
18 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kis pohár tejföl
25 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
gyümölcs igény és ízlés szerint
Elkészítés:
A cukrot a tojásokkal alaposan kikeverjük. Hozzáadjuk a tejfölt. Beleforgatjuk a lisztet és a sütőport. Simára dolgozzuk a tésztát, majd beleszórjuk a megmosott gyümölcs egy részét. Őzgerincbe töltjük, a tetejét megszórjuk a maradék gyümölccsel. 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. (A tűpróba megmondja a tutit.) Jóízűen fogyasztjuk.
Kansas és kukoricaleves
Mi passzolna jobban Dorothyhoz és Totóhoz, ha nem valami jó kis kukoricás étel. És amellett, hogy ez a film megunhatatlan, a leves is finom lett. :-)
Hozzávalók:
1 konzerv kukorica
2 dl főzőtejszín
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
5 dl víz
olaj
margarin
só
bors
pirított zsemlekocka (tálaláshoz)
Elkészítés:
Kevés olajon a margarinnal megfuttatom a felszeletelt vöröshagymát, majd a tejszínbe teszem. A megmaradt olajon megpirítom a kukoricát és a szétnyomott fokhagymát, sózom, borsozom. Egy kis kukoricát félreteszek, a többit hozzáadom a tejszínhez, és botmixerrel (vagy talán még jobb a turmixgép) krémesítem, majd hozzáadom a maradék kukoricákat is. Ezt a keveréket felöntöm vízzel (fél liter az ajánlott, de ki, hogy szereti az állagát), majd összeforralom.
Tálalásnál fel lehet dobi a zsemlekockákkal.
Aztán csak végig a sárgaköves úton!
Kapcsolódó filmek: Óz, a csodák csodája (1939)
Mennyei cukkinileves
Egyik legkedvesebb részem a Gilmore Girls-ből az Éjszaka a cukkiniföldön. És ugyan Sookie mennyei leves receptje nem elérhető, azért igyekeztem valami hasonlóan jót kreálni.
Hozzávalók:
50 dkg cukkini
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
só
bors
1,5-2 l víz
0,5 dl főző tejszín
Elkészítés:
A cukkinit megmossuk, meghámozzuk és felkockázzuk kb. egyforma darabokra. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk és felaprítjuk.
Egy fazékban olívaolajat hevítünk és megdinszteljük benne a hagymát. Amikor már kezd üveges lenni, hozzáadjuk a fokhagymát is. Sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a cukkinit. Ismét sózzuk, borsozzuk, és lefedve, néhányszor megkeverve, kb. 5-7 percig pároljuk. Ezt követően hozzáadunk annyi vizet, hogy kb. egy ujjnyira ellepje, majd néhány perc alatt készre főzzük. Kicsit hagyjuk hűlni, és turmixgépbe öntve (több adagban, ha nem elég nagy a gép) simára mixeljük. Végül hozzáadjuk a főzőtejszínt és még egyet forralunk rajta.
Tálalásnál én füstölt sajtot reszeltem bele és pirított kenyérkockákkal díszítettem.
Kapcsolódó filmek: Szívek szállodája (2000–2007)
Gazpacho
Xanax nélkül.
Hozzávalók:
4 óriási (öklömnyi) paradicsom
2 kígyóuborka
2 TV paprika
2 nagy kaliforniai paprika
2 gerezd fokhagyma
4 kisebb szelet száraz kenyér
8 levél friss bazsalikom
6 dl víz
só, bors ízlés szerint
Elkészítés:
A kenyérszeleteket meglocsoljuk olívaolajjal, hagyjuk, hogy megszívja magát. (Ha olyan kőkemény kenyeret használsz, mint én, egy éles késsel kisebb darabokra csapkodod szét, és úgy locsolod meg.) A zöldségeket, fokhagymát, bazsalikomot felaprítjuk, majd az egészet összeturmixoljuk a kenyérrel és a vízzel. Legalább 12 órára hűtőbe rakjuk, hidegen tálaljuk. Ehetjük levesként, ihatjuk pohárból.
Muszáj elmesélnem a körítést is. Átmentem előző este a szüleimhez, akiknek van turmixgépük, hogy elkészítsem a filmklubra a spanyol zsenialitás eme ékkövét. (Egyszerre hasznosítja a száraz kenyeret és segít lehűlni a negyven fokban!) A turmixgép kicsi, úgyhogy több részletben dolgoztam. Annyira belejöttem, hogy egyik alkalommal a gép egyik darabját is sikerült ledarálnom, úgyhogy az az adag kimaradt a fazékból. (Anyukám: „Ne vedd a szívedre, az úgyis fölösleges volt.” – Én: "Minek tesz valaki egy gépbe egy fölösleges, ámde ledarálható műanyagdarabot?!") Nem baj, végre elkészült a leves, úgyhogy átöntöttem a fazékból egy óriási palackba, majd hazabattyogtam vele. Csak kicsit kellett volna pirosabb legyen ahhoz, hogy úgy nézzek ki, mintha épp a Honvéd tartalék vérkészletét lopnám. Itthon aztán vissza a fazékba, be a hűtőbe, majd ma a reggelizőtálkáimban kellett felszolgálnom, mert a mélytányérjaim nem elég mélyek, a poharakból pedig már nekiálltunk gyümölcslevezni. Uff.
Kapcsolódó filmek: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (1988)
Belle vanília ruhája
Mivel már gyerekkoromban is egy pákosztos kis szörnyeteg voltam, engem Belle báli ruhája mindig egy szép vaníliapudingra emlékeztetett. (Az új filmben pedig egy csokor banánra… de az most mindegy.) Úgyhogy gondoltam, csinálok egy adag házi vaníliapudingot.
Hozzávalók:
0,5 liter tej
3 tojássárgája
5 dkg vaj
4 dkg cukor
1 csomag vaníliáscukor
1 evőkanál liszt
1 rúd vanília kikapart belseje
1 csipet só
Elkészítés:
A lisztet a cukorral, csipet sóval és a tejjel csomómentesre keverjük, majd feltesszük a tűzre. Közepes lángon főzzük forrásig, közben hozzáadjuk a vaníliát. Ha forr, félrehúzzuk, fél bögre forró keverékkel elkeverjük a tojássárgákat, majd hozzákeverjük őket a tejes mixtúrához. Egy-két percig így főzzük, közben belekeverjük a vajat. Edényekbe szedjük, kekszet tördelünk bele, eperrel tálaljuk.
Az előírtnál több lisztet tettem bele (másfél kanállal), de ennyi tejhez még ez is túl kevés, szóval a végén leves állagú lett a puding. Ha valaha kipróbálnátok, inkább keressetek egy olyan receptet, ami kukoricakeményítőt ír elő. Én a magam részéről maradok a bolti pudingpornál.
Kapcsolódó filmek: A Szépség és a Szörnyeteg (1991)
„The Preggo Waitress Movie” Pie
Na jó, csak egy sima epres pite, amit @Keikorca-val sütöttünk tegnap este.
Hozzávalók:
30 dkg liszt
fél csomag sütőpor
5 dkg kristálycukor
4 dkg nádcukor
15 dkg vaj
50 ml tejföl
1 tojás
50 dkg eper
Elkészítés:
A vajat a liszttel elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sütőport, a tojást, a kristálycukrot és a tejfölt. Alaposan összegyúrjuk a tésztát, majd hűtőben félórát pihentetjük. Közben megmossuk és félbevágjuk az epreket. A tésztát egyharmad-kétharmad arányban elosztjuk, a nagyobbik részt sütőpapírral bélelt piteformába lapogatjuk. Rápakoljuk az epreket, megszórjuk nádcukorral, és a maradék tésztából csíkokat sodrunk a tetejére. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsütjük.
Azt hiszem, kissé túltoltam a tejfölt, ettől elég lágy lett a tészta a végén. A csíkokat a tetején elfelejtettük megkenni vízzel. Vagy tojással. Vagy tejjel. De azért szerintem ez egy elég jó pite lett.
Kapcsolódó filmek: Pincérlány – Édesen is csípős (2007)
Eszti és János <3 carbonara spagettije
@Bogas és én is nagy rajongói vagyunk a Csak színház és más semminek. (Szakmai ártalom, hogy szabadidőnkben is színházazunk.) A harmadik évad számunkra főként Eszti és János kapcsolatáról szólt, amit imádtunk! Sipos Vera és Fesztbaum Béla mindent vittek. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy az évad utolsó részét carbonara spagettivel várjuk. :-)
Hozzávalók:
fél csomag spagetti
2 db tojás
2 dl főzőtejszín
10 dkg parmezán sajt
só
bors
25 dkg sonka (a húsvétról maradt egyszerűen tökéletes volt)
Elkészítés:
A spagettit a csomagoláson található előírás szerint sós, picit olajos vízben kifőzzük, majd leszűrjük. A tojásokat felverjük, majd elkeverjük a tejszínnel és hozzáadjuk a reszelt sajtot, jól elkeverjük, sózzuk, borsozzuk. (Mi a borsot nemes egyszerűséggel kifelejtettük, de nélküle is tökéletes volt.) Miközben fő a tészta a sonkát apró kockákra vágjuk, majd forró serpenyőben megsütjük. Egy nagy tálban a leszűrt tésztát hozzáadjuk a sajtos masszához és a forró sonkához. Átforgatjuk, hogy a tojás megsüljön. Vagy legalábbis ennek kell történnie, de mi kicsit aggódtunk, hogy a meleg tészta nem elég ehhez, úgyhogy az egészet fogtuk és még egy kicsit átmelegítettük a fazékban, melyet a tésztafőzésre használtunk, hogy tuti megsüljön. De vigyázni kell, nehogy kicsapódjon a tojás.
Fogyasztáshoz ajánlott egy kis Csak színház és semmi.
Nagyon finom lett, János büszke lenne ránk. :-D
Kapcsolódó filmek: Csak színház és más semmi (2016–2019)