Sokáig azt hittem láttam már ezt a filmet, azért is nem vettem elő, de kiderült hogy mégsem. Ennek azért örülök nagyon, mert a film ritmusát, színeit, hangulatát, és az utolsó felét jellemző nyomasztó fullasztó ködöt nem hiszem hogy korábban tudtam volna értékelni. Nem tudom megfogni mi az ami megragadott benne, talán az, hogy ezzel a fajta kétségbe ejtő szerelemmel, ami inkább tud fájni, már találkoztam, és pontosan megértettem az érzelem kavalkádot. A film első felében abban sem voltam biztos hogy éppen unom-e a filmet vagy sem, aztán elkezdtek a helyükre kerülni a kockák. Naomi Watts, nos, ő nálam most került fel a térképre, és egészen biztos hogy a következő film amit meg fogok nézni a Blue Velvet lesz.