Az első rész csudás volt, és nagyon megérintett – én ott sem voltam, mégse tudom elfeledni – azzal a kizárólag 23 évesekre jellemző kedvességével, bájával és agyalásával – ismerős volt, talán 23 évesen én is éltem át ilyesmiket (nem kötelező nemzetközi vonatutakra menni hozzá), de valahogy pont ilyet mégsem, pedig milyen szép.
Utána vártam pár hetet ezzel a résszel, hogy felvértezzem magam a szükséges cinizmussal. Kellett ez? Nem kellett? Nem tudom. Már annál is idősebb és cinikusabb vagyok, mint ennek a résznek a szereplői, úgyhogy nekem ez néha még mindig túl kedves és túl bájos – szóval úgy túl, hogy úgy érzem, már ebből is kinőttem. Kár.
Pár hét múlva megnézem a harmadikat is – kíváncsi vagyok, hogy a 40+-os szereplőkhöz képest mennyire vagyok naiv és/vagy cinikus.