Ó, te drága szürrealizmus! Merüljünk el a tudatalattiban, hogy a valódi realizmust kiszakítva lelkünkből, ne legyünk olyan vakok a világra. Ehhez hangulat kell – mondaná Holden Caulfield a Zabhegyezőből, és mondom én is, mert bizony ehhez most lelkileg én nagyon kevés voltam.
Kedvenc jelenetem a szolid, aranyos kis társadalomkritika volt a színházban, ahol a gyerek, avagy a tudatlan és ösztönszerű alsó-osztály szimbolizált teteme felett kártyázott az elit.
Nem rossz. Amúgy meg a gyárkémény is olyan hirtelen dől össze, mint az organikus lét. Hát, furcsa képeket tépeget fel bennem. De mindenki azt lát bele, amit a tudatalattija rávetít, szóval nem is értem, miért körmölök ehhez ennyit.
És a falon mászó kislány pedig még most is a koponyám falán mászkál, annyira beleégett a csontkupolámba.