Nagyon kifinomult alkotás.
Igazán szeretem ezeket a finom lélektani rezdülésekkel és apró, talán, a kellő hangsúly nélkül észre sem vehető kifejezőeszközökkel operáló filmeket. Ilyenkor én is jobban átérzem a szereplő helyzetét, mert nem futunk sehova, nem oldunk meg nagy dolgokat, amik elterelnék a figyelmünket, nem. Befelé figyelünk. Várunk. Szomorúak, szerelmesek, csalódottak leszünk. Én mindenképpen. És mindezek mellett jut idő és figyelem olyan hangos, meg nem értett elemekre is, mint Sanyi. :-) Akkor lett szimpatikus, amikor a sörözés előtti utolsó beszélgetéskor megmutatta a valódi arcát. :-) Azt hiszem, szeretem ezt a filmet. :-)