Ez a film ismételten azt erősítette meg bennem, hogy Helena Bonham Carter egyszerűen zseniális színésznő. Eleanor mérhetetlen optimizmusa, a folyamatos halálfélelem és fizikai fájdalom ellenére is meglévő gyermeki lelkesedése nagyon szívhez szóló volt számomra.
A mentálisan sérült emberekkel kapcsolatos sztereotípiák, és előítéletek miatt, hatalmas nehézséget jelent az, hogy ezeknek a személyeknek nem csak a saját démonjaikkal, hanem a külvilággal is fel kell venni a küzdelmet, ami megnehezíti a rehabilitációt, a „normál” társadalomba történő integrációt. Ha kibújtatunk egyes embereket a skatulyából, és saját érzelmekkel, véleménnyel, meglátással bíró személyként tekintünk rájuk, kellemes meglepetések is érhetnek minket.