Az első néhány képkocka után felmerült bennünk a kérdés: ez a mese tényleg ilyen szomorú lesz egészen a végéig? Szerencsére nem, mert a szereplők hozták a formájukat, az újak, főleg Hank, a polip pedig új színt vittek a történetbe. :) És az a szinkronos poén meg egyenesen zseniális húzás volt! :D A kidolgozottság, a részletek Pixarhoz méltóan csillagos ötös, ahogy a csodásan szomorkás zene is. Szenilla memóriája csak apránként mutat utat, emiatt a film egy folyamatos kirakós játék, ahol csupán a végére áll össze a kép. :) Nekem még talán jobban is tetszett, mint az első, valahogy látványosabb, felnőttesebb volt. Ugyanakkor szórakoztató, informatív és megható. Szerettük! :)